TÁBORILELKÉSZ

HÍREK
TÖRTÉNELEM
 • A vallás, az egyház és a katonaság
 • A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig
 • Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között
 • Forradalmak és a katonai lelkészet
 • Nemzeti hadsereg és a Magyar Apostoli Tábori Helynökség
 • Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete
 • Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben
HM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág Tábori Rabbinátus
PROGRAMOK
ELMÉLKEDÉSEK
ÜNNEPEK
VIDEOK
INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET
GALÉRIÁK
ÉLŐ TÖRTÉNELEM - VITÉZI REND
IMPRESSZUM


TÉMAGYŰJTŐ
HM Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Vitézi Rend
Zsidó Lelkészi Szolgálat hírei

 PARTNER LAPUNK HÍREI

 KATOLIKUS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 PROTESTÁNS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 ON-LINE KÖZÖSSÉGI KOMMUNIKÁCIÓ

Neve:          
Jelszava:     

 HÍRLEVÉL


Gondolatok anyák napjához...

Startlap megosztás
2011-05-09 15:01:28
Anyák napjaLekció: Márk 2: 1 – 12
Textus: Márk 2: 5 „Jézus pedig látva hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a bűneid”.

Kedves Testvérek!

A Kalauz vezérfonala által a héten olvasott igét szeretném elétek hozni anyák napján. Bár a szakasz nem kifejezetten édesanyáról szól – de a belőle megszólaló lelkület egészen hasonló hozzá. A gondoskodó, lemondó, önátadó szeretet magától értetődő cselekedeteit mutatja be – amely nem emberi erőlködésből, hanem a Szentlélek munkája nyomán, úgymond „magától” fakad. Amikor Isten szeretete elvégzi, hogy teljesen és csak a másik a fontos! Mégpedig úgy, hogy az ember nem az értelmére, erejére, képességeire, érdekeire hagyatkozik – hanem mindezeket Isten kezébe téve a hite lesz naggyá, és hite által kezd munkálkodni rajta keresztül az Isten. Azért gondolom, hogy ez az ige illik anyák napjára, mert ilyen a valódi anyai szeretet is!

Sok szülő – beleértve önmagamat is – tapasztalata, hogy nevelésünk, gyermekeink formálása túl van a mi képességeinken, elképzeléseinken, akaratunkon. Éppen ezért nem azzá akarom formálni a gyermekemet, akinek én, vagy a párom szeretnénk látni – hanem azért imádkozom, hogy az Isten formálja annak, akinek szánta. Azért imádkozom, hogy ebben tegyen minket az ő engedelmes eszközévé! Hogyan? Ebbe a titokba enged bepillantást anyák napján mai igénk.

Jézus és Mária - olajfestmény1. Történetünkben négy névtelen emberről olvastunk, akik igazán, szívből szerették beteg, béna társukat. Mi történt? Kapernaumban elterjedt a híre, hogy a nagy gyógyító és tanító mester, próféta otthon van. Erre mindenki otthagyta a munkáját, dolgát, amit éppen csinált, és ment, özönlött hozzá: „olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét”. Az udvaron se fértek el. Mindenki ment Jézushoz, mert:

1. érdekes volt a személye, és amit mondott;

2. mindenkinek megvolt a maga nyavalyája, betegsége, problémája, gondja, baja, amelyből megoldást, gyógyulást remélt.

Egészen biztos, hogy ennek a négynek is mindnek lett volna indoka, hogy ott tolongjon Jézus körül. Különösen, hogy valóban, mélyen hittek benne – hiszen egész történet erről szól. Mégsem önmagukkal törődtek elsősorban – hanem vele. Azzal a szerencsétlen béna társukkal.
Nem azt mondták: hurrá, hazajött Jézus. Már nagyon vártam! Elmegyek hozzá, és kérem, hogy gyógyítson meg állandó, kínzó derékfájásomból. Kérem, hogy oldja meg teljesen megoldhatatlannak látszó lakásproblémámat, formálja át a főnökömet, hogy ne legyen olyan lehetetlen, gonosz ember, hasson a gyermekeimre, mert én már nem tudok velük mit kezdeni; fizesse ki a hiteleimet, és adjon tisztességes megélhetést…stb. És ha ezt, és minden mást, amik csak a legégetőbb problémáim, megoldotta, foglalkozott velem – akkor azonnal indulok az én szegény, nyomorult, béna barátomért.

Érdekes, hogy nem ezt mondták. Hanem ahogyan meghallották, hogy Jézus ott van – önmagukról elfelejtkezve, azonnal eszükbe jutott ez a béna barátjuk! Jaj, de jó, hogy itt van Jézus – biztos tud segíteni az rajta. Ő volt a fontos. Ez az Isten szeretete.

Az ahogyan ez a négy ember lemondott önmagáról – és beteg, béna társukat helyezték előtérbe. Ez azért is nagy dolog, mert abban a korban megbélyegezték a beteg embereket. Isten büntetésének tartották, hogy beteg. Úgy tekintettek rá, mint akit utolért Isten igazságos ítélete. Irgalomból könyörültek ugyan rajta, de nem éreztek részvétet iránta. A tömeg nem – de ezek négyen, igen!
Nagyon jellemző ránk, hogy olyan mértékben el vagyunk foglalva saját nehézségeinkkel – hogy nem vesszük észre a segítségre szorulót. Nem vesszük észre, hogy Isten éppen azért küldi hozzánk, hogy miközben eszközzé válunk az Ő hatalmas, kegyelmes kezében, aközben gazdagítson bennünket is; oldja meg, vagy oldja fel problémáinkat, és lehessen kegyelmében örvendező életünk!

Egyik halálos beteg ismerősöm vezetett Krisztushoz többeket a kórházban azzal, ahogyan kinyílt feléjük, meghallgatta őket, odafigyelt rájuk, segített nekik, lelki támaszt adott, bátorító igét hirdetett – miközben haldoklott, és hamarosan meg is halt, azaz hazaért. Amíg élt köztünk, arról beszélt, hogy itt van Jézus a kórházban, jön, hogy gyógyítson – és a bénákat vitte oda képletesen Őelé, egymás után.

Jézus és Lázár2. Ez a négy ember tehát boldogan, reménységgel tele cipelik Jézushoz a beteget. Odaérnek – de a tömeg nem nyit nekik utat. Látják, hogy miért akarnak Jézushoz menni – de nem engedik át őket!  Mindenkinek fontosabb, hogy egy centivel előbbre kerüljön a tolakodó kavalkádban, minthogy elveszítse pozícióját egy beteg béna miatt. Az a négy se érdekli őket, aki nem tolakszik – hanem szeret. Nem indítja meg őket senki és semmi.

Milyen kiábrándulás lehetett ez ennek a négynek. Hiszen ők nem magukért akartak menni Jézushoz – hanem a beteg miatt. Micsoda önző egy tömeg Jézus körül!

Bizony, sokszor a Jézus körül lévők szeretetlensége és önzése rombolja mások hitét, reménységét, Isten-kapcsolatát! Sokszor a mi szeretetlenségünk és önzésünk – amire az a válasz: ha ilyen az egyház, akkor én nem kérek belőle. Jézusból se – akit mégiscsak ott lehet megtalálni. Milyen rettenetes bűn az, ha így eltakarjuk Jézust – és milyen szomorú az is, hogy sokan emiatt feladják az Istenkeresést, a vele való élő közösségre jutást! Bárcsak Krisztus alázatos szíve venné át az uralmat önző, hiú, sértődős, erőszakos szíveink felett! Bárcsak olyan tiszta tükröt tartana elénk, amelybe belenézve elszégyellnénk magunkat és bűnbánatra jutnánk. A bűnbánat az élet forrása!

3. Mert ez a négy is – mint sokan teszik – mondhatták volna azt, hogy megtettük, amit tehettünk, visszafordulunk. De ez a négy hitben járó, Krisztus kegyelméből táplálkozó ember nem mondta ezt. Hanem elkezdtek gondolkozni: hogyan tudnánk mégiscsak odavinni Jézus elé?

Gondolkozz! Nem szabad feladni. Isten kezébe tenni – és dolgozni rajta, gondolkozni. Mit lehetne tenni? Mivel lehetne elérni? Mivel tudná elérni őt az Úr? A gyermekemet, a házastársamat, a rokonaimat. Azokat, akik közt élek – de nem ismerik őt személyesen. Gondolkozz – imádkozz! És Isten lép! Eszünkbe juttat! Irányít!

Mert nekik is eszükbe jutott, hogy az akkori házak lapos tetejére a ház háta mögött vezetett fel egy külső lépcső. Felmentek, felcipelték a beteget. Aztán nekiálltak tetőt bontani. Azokat a házakat többnyire úgy építették, hogy a vályogfalra méterenként helyeztek fagerendákat, azokra merőlegesen közönséges fagallyakat, ágakat tettek, és az egészet kemény, agyagos sárral letapasztották. Ez olyan kemény volt, hogy elbírt több embert is, és enyhe lejtéssel lefolyt róla a víz. Nos, ezt a kemény sarat kaparják fel, bontják meg – azaz egy idegen ember házát teszik tönkre. Ez éppen olyan megdöbbentő, mintha most itt elkezdene felülről hullani a vakolat. Kárt okoztak – amit valakinek, valaki pénzéből meg kell javítania. De ők ezt tudták, ezzel számoltak, ez nekik pénzükbe kerül – és nem hagyták abba, csinálták. És végül leeresztették a beteget Jézus elé! Miért? Mert szerették, és mert feltétel nélkül bíztak Jézusban. Ennek az embernek Jézushoz kellett jutnia, csak Ő tud segíteni rajta – de Ő tud. Hiszed-e ezt?

Bárcsak ez lelkület lenne uralkodó bennünk! Bárcsak így tudnánk hívogatni Jézushoz mi is embereket! Bár így tudnánk állhatatosan, szívósan, kitartóan imádkozni másokért! Nem szidni a hitetlen rokonokat, felháborodni a kiállhatatlan szomszédokon – hanem odavinni Jézushoz. Előbb imádságban – aztán esetleg úgy, hogy elhívjuk valahova, ahol igét hallhat; és az egészet az Úr Jézus kezébe letenni, mint ez a négy hívő ember.

4. Hogyan reagált minderre Jézus? Érdekes, hogy ennek a négynek eszébe se jutott, hogy Jézus esetleg felháborodik, hogy hullik a fejére a vakolat, aztán kikéri magának, hogy így háborgatják, és elzavarja őket. Jézus ezt valóban nem tette. Hanem ezt mondta a bénának: „Fiam”. Amit az Atya mondott Jézusnak és Jézusról, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban – ugyanazt mondta neki és róla Jézus. Isten szeretete kiáradt erre az emberre. Egészen közel került Jézushoz – ezzel az egyetlen szavával. Hitet, reményt, szeretetet adott. És ezzel folytatta: „megbocsátattak bűneid”.

Meg kell ebből tanulnunk azt, hogy Jézus sohasem tüneti kezelést adott és ad bajainkra. Nagy kísértésünk nekünk is, hogy újra és újra úgy megyünk hozzá: Uram, nekem nem bűneim vannak, hanem gondjaim. Nem a bűneimmel vagyok bajban, hanem sokféle terhet kell hordoznom. A gondjaimon, a terheimen könnyíts.

Saul (Pál apostol)Jézus azt mondja: azért ilyen nehezek a gondjaid és terheid, mert egyedül vagy. Távol vagy Istentől. Elválasztanak tőle a bűneid. Ezt az akadályt kell eltűntetni az útból – hogy visszatalálhass Istenhez, mint Atyádhoz. Az Ő közelében, vele együtt minden tehernek más súlya lesz, és nem fogsz összeesni a terheid alatt. Nem nyomnak agyon gondjaid – ha megmaradnak is. (Pál apostol – nem vette el az Úr: „elég néked az én kegyelmem, mert az én erőt erőtlenség által ér célba”.) Ő békességet ad a szívedbe, reménységet, hálát, elégedettséget. Pál apostol elképesztő nyomorúságok közül írja börtönből, betegen, sokakban csalódva, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Akármi történik velem, én örülök, és örülni fogok, mert a Krisztussal való közösségben találta meg ezt a csendes, belső örömöt.

Kedves Édesanyák! Ez az élő hitből fakadó belső béke, az ilyen hitből fakadó élet a legfontosabb, a legtöbb, amire a gyermekeiteknek szüksége van! Ehhez pedig úgy lehet eljutni, ahogyan Jézus mondta, tette: Ő először ennek a betegnek a lelkét gyógyította meg; közel segítette önmagához, hogy vele hadd legyen közössége már itt és mindörökké – és utána másként folytatódik majd az élete. És mert hatalma volt rá, meggyógyította aktuális testi nyomorúságát is. Miért? Mert az a négy odavitte Jézushoz! Szerették őt, bíztak Jézusban, és kitartók voltak, hogy keresztüllépjenek, legyőzzenek akadályokat.

Adja Isten, hogy legyen ilyen szeretet a szívünkben. Tudjunk egyre jobban bízni benne, és ne torpanjunk meg, riadjunk meg az akadályoktól. Jusson eszünkbe az idős János apostol figyelmeztetése: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan”. Ámen.



Szerző: Szigeti Miklós református lelkész


 
© 2010. Táborilelkész - a katonák egyházi hírei