TÁBORILELKÉSZ

HÍREK
TÖRTÉNELEM
 • A vallás, az egyház és a katonaság
 • A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig
 • Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között
 • Forradalmak és a katonai lelkészet
 • Nemzeti hadsereg és a Magyar Apostoli Tábori Helynökség
 • Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete
 • Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben
HM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág Tábori Rabbinátus
PROGRAMOK
ELMÉLKEDÉSEK
ÜNNEPEK
VIDEOK
INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET
GALÉRIÁK
ÉLŐ TÖRTÉNELEM - VITÉZI REND
IMPRESSZUM


TÉMAGYŰJTŐ
HM Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Vitézi Rend
Zsidó Lelkészi Szolgálat hírei

 PARTNER LAPUNK HÍREI

 KATOLIKUS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 PROTESTÁNS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. június  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 ON-LINE KÖZÖSSÉGI KOMMUNIKÁCIÓ

Neve:          
Jelszava:     

 HÍRLEVÉL


Hová visz a buszunk?

Startlap megosztás
2012-03-28 10:10:39
TöviskoszorúÁlmosan ébredezünk az autóbusz ülésein a hosszú farsangi hetek után. A báli hangulat még itt van velünk: a színek, fények, dallamok, táncok és ízek kavalkádja táncot jár a fejünkben. Sokan talán nem is tudják, hogy hol vannak, még több az olyan útitárs, akik bambán bámulnak ki a fejükből. Az álmos csendet a motor felberregő hangja töri meg. Az ajtók tompán puffannak a becsukódáskor. Elindulunk. Valahonnan ismerős a buszvezető! Talán az iskolás hittankönyvünkből? Esetleg egy régi elsárgult Bibliából? Sokan meresztgetik a szemüket: ki vezeti a buszunkat? Ki ez a megnyerő tekintetű ember?
Valaki a fejéhez kap: hát persze, a torinói lepelről ismerős ez az arc! Jézus vezeti a buszunkat! Te jó ég! Ez így nagyon izgalmas utazás lesz! Mire felocsúdunk az első döbbenetből, máris meghamvaznak bennünket: egy közös jel kerül a homlokunkra, mely mindenkit emlékeztet életünk mulandóságára, illetve arra, hogy átadjuk életünk autóbuszának a vezetését Jézusnak. Az első megállóban egy különös alak vár bennünket. Nem emberi arca van és olyan okosan beszél! Ígér nekünk sok kenyeret, boldog jövőt, korlátlan szabadságot, sőt az egész világ feletti uralmat, csak szálljunk le és kövessük őt. Sokan felállnak a hízelgő szavakra és elkezdenek készülődni a leszállásra, de ekkor hirtelen megszólal a hangszóró és egy szelíd, békés hang elmeséli nekünk, hogy a buszvezetőt is kérlelte a különös alak, hogy kövesse őt és higgyen benne, de ő határozottan visszautasította: „Távozz tőlem Sátán!” A hallottak után többen meggondolják magukat és visszaülnek, néhányan azonban leszállnak. Vezetőnk hosszasan néz a leszállók után, az addig vidám arca elkomorul, néhányan könnyeket is látnak a szemében. Mi, akik maradtunk a buszon, örülünk, hogy így döntöttünk. Egyre jobban hiszünk abban, hogy jól választottunk!

FeszületEz a hitünk csak erősödik akkor, amikor a következő állomáshoz érkezünk. Egy rövid filmet vetítenek nekünk, ahol buszvezetőnk a főszereplő, aki egy magas hegyre megy fel három emberrel. Egy szempillantás alatt olyan csodálatosan fehér lesz a ruhája, hogy mindenki csak ámul és bámul! Soha életünkben nem láttunk ilyen gyönyörűséget! Kedvünk van a buszon utazni és mindenki régen elfelejti a farsang utáni nyűgös fáradtságot.

A következő megállóban szegény emberek sorakoznak. Buszvezetőnk szelíden biztat bennünket arra, hogy bátran adjunk nekik élelmet, vizet, ruhát, takarót. Szavakkal nem lehet leírni az örömet, amit okozunk szegény szerencsétlen embertársainknak! A hálálkodó pillantások sokakat megindítanak, a következő kilométereken szaporábban fogy a zsebkendő. Még boldogabbak vagyunk, hiszen kiléptünk önmagunkból, legyőztük legveszedelmesebb ellenségünket: önző énünket. Győzelmi mámorunkat és örömünket csak fokozza vezetőnk elégedett pillantása, amely egy baráti vállveregetéssel ér fel.

Tovább fokozódik az öröm, amikor megérkezünk egy városba, ahol hihetetlenül nagy tömeg fogad bennünket. Olyan érzésünk van, mintha egész életükben csak erre a buszra vártak volna! Mindenki énekel, táncol, hozsannát kiált és a buszvezetőnket élteti. Egészen királyi fogadtatás! Mégiscsak jó volt itt maradni a buszon! Csak kapkodjuk a fejünket, mindenkit szinte fojtogat az embertömeg szeretete! Néhány nap múlva egy csendes estén vezetőnk megvacsoráztat bennünket. Néma csend van: minden utas érzi, hogy ez egy különleges vacsora, pedig a menü egyszerű: kenyér és bor, de ezen a nagyon emlékezetes estén úgy érezzük, hogy vezetőnk életéből kapunk egy darabot, az étellel és az itallal ő saját magát adja.

A nyugodt, békés este után egy szörnyű, nyugtalan éjszaka következik. Váratlanul katonák állják buszunk útját, leszedik a buszvezetőt és bilincsbe verve elviszik. Mindenki döbbent és rémült, szólni senki sem mer. Néhányan halkan suttogják, hogy vezetőnket az egyik utas árulta el. Reggel látjuk, hogy egy magas hegy tövében álltunk meg éjszaka. A délelőttöt teljes tanácstalanságban töltjük, a délután pedig újabb borzalmakat hoz: egyszer csak látjuk, hogy nagy tömeg jön ki a városból. Egy embert vesznek körül, aki valami nehéz tárgyat cipel. Amikor közelebb érnek, meglepődve nézzük, hogy a súlyos tárgy egy kereszt. Néhány perc múlva jön az igazi döbbenet! A keresztet cipelő ember nem más, mint a mi buszvezetőnk! Szinte a felismerhetetlenségig megkínozták: a hátán durva ostorcsapások, a fején szúrós töviskorona, homlokáról csepeg a vér!

A látványtól sokan elájulnak a buszban, többen pedig sokkos rohamot kapnak. A fájdalom az égig ér az utastérben, a könny és a kín mindenkinek a csontjáig hatol! Közben buszunk vezetője többször is elesik a kereszt súlya alatt, már alig vonszolja magát, amikor a hegy tetejére ér. A hegy tetején következik a legborzalmasabb látvány: vezetőnket felszegezik a keresztre! Aki még nem ájult el a buszban, vagy némán tekint a fel hegyre, vagy őrjöng a fájdalomtól! Kínjaink csak fokozódnak, amikor hirtelen sötét lesz, és a föld megremeg alattunk. Amikor úgy érezzük, hogy izgalmaink már nem fokozódhatnak tovább, hirtelen csend lesz, néma, igazi embert nyomasztó csend. Az éppen leszálló alkonyban temetési menet ereszkedik le a hegyről. Vezetőnk holttestét viszik, s a hegy aljában egy sziklába vájt sírba teszik. Buszunkon a teljes reménytelenség és szomorúság vesz erőt! Hogyan fogjuk elérni úticélunkat? Ki fog vezetni bennünket ezután? Egyáltalán volt értelme ennek az utazásnak? Kérdéseink hosszú fonalát egy fekete gyászkendős asszony érkezése szakítja félbe. Némán beül a vezetőülésbe és elindítja a buszunkat. Gyásztól és fájdalomtól meggyötört vonásai előző buszvezetőnk arcát idézik. Egy nap és egy éjszaka megyünk teljes némaságban, a gyász és a keserű csalódottság fojtogató, torokszorító légkörében.

KeresztA második hajnalon azonban egy teljesen váratlan esemény történik. Éppen pirkad, sokan még az igazak álmát alusszák üléseik mélyére préselődve, amikor buszunk egy megállóba kanyarodik. S ebben a megállóban ott áll a régi vezetőnk, csodálatos, hófehéren ragyogó ruhában! Többen azt hisszük, hogy káprázik a szemünk, de nem álmot látunk, ez a valóság! Olyan ez a ragyogás, mint néhány megállóval ezelőtt a filmen, azon a magas hegyen, ahová vezetőnk három tanítványával ment fel! Izgatottan keltjük egymást, sokan úgy ugranak fel üléseikből, mintha puskából lőtték volna ki őket! Leírhatatlan az örömujjongás, a síró, egymást ölelő emberek látványa! Amikor elül buszunk utazóközönségének zaja, egy még csodálatosabb hangot hallunk: a mennyben az angyalok örömujjongását, ahogyan remekbe szabott, rögtönzött koncertjük refrénjében zengik az alleluját! Ilyen fantasztikus és elbűvölő koncertet még soha életünkben sem hallottunk! De jó itt lenni és ennek a mennyei csodának részeseivé válni! Hosszú ideig nem is akarunk elmozdulni ebből a megállóból, de vezetőnk szelíden int, hogy szálljunk be, mert tovább indulunk. A közös fieszta folytatódik a buszon, egyetlen örömteli családot alkotunk szűnni nem akaró énekléssel, az öröm újra és újra kicsorduló könnyeivel.

Negyven napnyi út után a vezetőnk elköszön tőlünk és további jó utat kíván nekünk. A következő megállóba érve kiszáll a buszból, s felemelkedik a mennybe. Bár szomorú számunkra ez a pillanat, de mégis érezzük, hogy ennek így kell lennie. Gyorsan beletörődünk vezetőnk elvesztésébe: segít a látvány, amely mindenért kárpótol bennünket. Úgy érezzük, hogy nekünk is ez a jövőnk és ez az érzés mindenkit megnyugtat.

FeltámadásTíz nap múlva furcsa zaj üti meg a fülünket: nagy szélzúgást hallunk. Talán viharba került a buszunk? Mire rémületünk a tetőfokára hágna, belső melegség és béke tölti el az utasteret és a szívünket. Isten jelenlétében vagyunk és ezt most először tapasztaljuk meg a Szentlélekben. Szakállas férfi ül a sofőrülésbe és elindítja az autóbuszt. Láttuk őt már a magas hegyről szóló filmben, amikor akkori vezetőnk ruhája csodálatos fényben ragyogott. Buszunkat valami megmagyarázhatatlan béke és boldogság tölti el. Nem látjuk, de mégis mindenki tudja, hogy valójában az előző vezetőnk vezet bennünket, így biztos kezekben vagyunk. Azt is tudjuk, hogy bár még sok megálló van a végállomásig, de mégis érdemes kitartani, mert a végállomás egészen pazar lesz! „Szem nem látta, fül nem hallotta” – ami autóbuszunk végállomásán vár reánk, mégis oda húz a szívünk és oda vágyakozunk. Rendszeresen biztatjuk tehát egymást a kitartásra és személyes példánkkal igyekszünk egymást erősíteni a hosszú úton.

Így kívánunk jó utat egymásnak és olvasóinknak is, akiket buzdítunk, hogy autóbuszunk üres üléseit töltsék fel, mert ezt az életre szóló utat senkinek sem szabad kihagynia!


Szerző: Dr. Jeney Gábor, plébános  -  Táborilelkész


 
© 2010. Táborilelkész - a katonák egyházi hírei