„Hit és bizalom Istenben! Imádság, hisz lehet, érdemes és kell kérni a Mindenhatót népünk és nemzetünk jövőjéért. Ezt tesszük nemzeti fohászunkban is: Isten, áldd meg a magyart! Valamint a bocsánat, hiszen véget kellene vetni a gyűlölködésnek, a vádaknak, s a bocsánatból élő magyar kereszténységnek megbocsátásra, megbékélésre kellene tanítani, segíteni, példázni a rábízott népet. Ugyanis az erőszakra, megtorlásra, épített életek, rendszerek mind-mind eltűntek a történelem süllyesztőjében. De nemzetünk tovább él, amennyiben Isten hatalmának erőterében van: azaz bocsánatból és bocsánattal él” – mondta.

Ezt  követően Kerecsényi Zoltán, az ihászi ´48-as megemlékezések évenkénti szervezője, gondozója osztotta meg gondolatait. Mint mondta, a forradalom és szabadságharc katonáinak vágya, óhaja, hite a szabadság volt, e szellemben kívánták felemelni, megújítani, emberhez méltóvá tenni az országot, és ezért mindent képesek voltak megtenni, mert a tettek mentették meg és emelték magasba Magyarországot.