A jeles nap gyökerei az első nagy háborúig nyúlnak vissza. 1917-ben született meg az a törvénycikk, amely emléktáblák állítására kötelezett minden települést. 1924-ben már magáról az emléknapról is rendelkeztek: „A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az emléknapot mint a hősök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

Dr. Kószó Péter, a város alpolgármestere beszédében hangsúlyozta: „Május utolsó vasárnapján mindig a háborúkban elesett katonáinkra emlékezünk. 1917-ben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni. A II. világháborúban sajnos újabb nevekkel szaporodott hőseink sora. Egy 1942-ben kelt rendeletben az ünnepet kiterjesztették az 1938 után elesett hős katonáinkra is. Hódmezővásárhelyen nem akadt olyan család, amelyben közelebbi vagy távolabbi tagjukat, rokonukat ne gyászolták volna.”

Dr. Alácsi Ervin százados, római katolikus tábori lelkész és Bán Csaba református lelkész áldása és imája után a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés virágait. A koszorúzások több helyszínen folytatódtak, köztük a Hősök terén álló II. világháborús hősi emlékműnél is.