- Milyen útmutatást tud nyújtani az egyház azoknak, akik komolyan küzdenek a munkanélküliséggel, illetve az őket körbevevő családoknak?

- Egy milánói közgazdász-professzor a konferencián érintette a munkanélküliség és a szegénység problémáját. Alapmondata az volt, hogy mindkettő ellen küzdeni kell. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a szegénység valójában evangéliumi fogalom, a lemondás hozzátartozik az életünkhöz, és aki nem képes lemondani, az nem tud szeretni.

A szegénység a keresztény ember számára lehet egyfajta gazdagodás is az élet más területein. Sokszor mondogatják hozzáértő emberek, hogy az élet minőségét nem a havi fix határozza meg, hanem valahol mélyebben rejlik. Az ilyenfajta, sok-sok családot fenyegető nyomorúságot pozitív gondolkodással fel lehet használni arra, hogy kapcsolatainkat még inkább megerősítsük. Egyre többet hallja az ember az idősebb rétegtől, hogy akkor is volt ünnep, amikor nem volt szaloncukor, csak kockacukrot csomagoltak bele a kis sztaniolpapírba. A Rákosi-rendszer fiatal családjai mindig feltalálták magukat az akkori diktatúra által teremtett szegénység közepette is. Ami a boldogságot adja, az a kapcsolat. Hány gazdag embert látunk, aki – mert szegény a kapcsolataiban – hiába gazdag, mégis szegény.

Az is elhangzott a világkongresszuson, hogy a szegénység és a munkanélküliség ugyanakkor mégis nehezíti az ünnepet. Kell a munka ahhoz, hogy ünnep lehessen a családban, és kell az ünnep, hogy a munka ne pusztán horizontális látásmódú társadalmi jelenség legyen. Ünnep nélkül ellaposodik az élet, a munka, kiüresednek a kapcsolatok.

A milánói találkozót előkészítő füzetben van egy fölvetés: az egyik katekézis arról beszél, miért jobban képmása az ember Istennek, mint a nap, a hold vagy az egész teremtett világ. A katekézis válasza: egyedül az ember képes tükrözni a kapcsolatot, amely a Szentháromság személyei között van, és amely az Isten és az ember között rejlik.

- Hogyan tudja az az ember – és a családja – megtapasztalni az ünnepet, akinek sokszor a hétvégét is munkával kell töltenie? Mivel tudja az egyház őket ebben segíteni?

- A munkaalkoholizmus végződhet a kapcsolat teljes felszámolódásával, a házasság és a család szétesésével. Nagyon fontos megtenni a megkülönböztetést: a munka a család, a személy szolgálatára találtatott ki, és amikor a munka céllá válik, megszűnik a család egységét szolgáló eszköznek lenni, akkor bajt okoz. Czakó Gábor mondja, hogy megváltozott az áldozat iránya: valamikor áldozatot hoztunk életért, családért, ma az életet és a családot áldozzuk fel a profitért.

Amikor a pápánk meghirdette a milánói világtalálkozót, kimondta: bár az ünnep feladata az, hogy a család egységét szolgálja, mégis sokszor a család széteséséhez vezet, mert csak nyüzsgés, nincs meg mögötte a találkozás. A fogyasztás szállta meg az ünnepeinket. A munka pedig, amely a család egységét hivatott szolgálni, a család ellen dolgozik, mert megszállta a profit.

A transzcendencia, amelyet az ünnep jelenít meg a találkozások által – horizontálisan és vertikálisan is –, lényeges tartozéka az ünnepnek. Aki nem tud megállni, hogy ünnepeljen, az előbb-utóbb áldozata lesz a munkának, és a kapcsolat eszköz lesz, a profit pedig cél.

- A magyar Hardi házaspár is résztvevője volt az Egyház és a spiritualitás kapcsolatáról szóló kerekasztal-beszélgetésnek a pénteki napon. Ők milyen üzenetet adtak át a találkozó résztvevőinek?

- Hardiékat a taizéi közösség küldte Milánóba, az ottani családlelkiséget fogalmazták meg nagyon szépen. A taizéi családközösség arra próbál figyelni, hogy megtalálja a helyes arányt a család, a hivatásbeli munka és az egyház szolgálata között. Elmondták, hogy ennek a háromnak az egymásba építése nagyon sokszor küzdelem, hiszen Taizé olyan hely, ahol sokszor adódik váratlan helyzet, amikor mindent félre kell tenni – elég, ha arra gondolunk, hogy évente egymillió ebédet főznek. Hardiék tanúságot tettek szép házasságukról és boldogságukról.