A megemlékezés – amelyen a hősi halottak családtagjai is részt vettek – délelőtt 10 órakor dandársorakozóval vette kezdetét. A Himnusz elhangzása után dr. Lippai Péter ezredes, parancsnokhelyettes tartott emlékbeszédet.
„Most újra itt állunk, ahogyan a tragédia másnapján is itt álltunk. Akkor döbbenettel, fájdalommal, sokan értetlen haraggal. Mára a pillanatnyi érzelmek elcsendesedtek, helyüket az emlékek vették át. Hiszen a bajtársiasság nem csak az összetartásból áll, hanem abból is, hogy soha nem felejtjük azokat, akikkel együtt szolgáltunk, de már nincsenek közöttünk. Mi ezt tesszük minden nap. Bajtársaink, barátaink emléke előtt tisztelegnünk olyan kötelességünk, amelyre soha nem kell felhívni a figyelmünket. Évente egyszer mégis közösen tesszük, hogy ezen a napon együtt emlékezzünk rájuk, akik a Bocskai dandár jelmondatát itthon és több ezer kilométerre innen is mindig szem előtt tartották.”
A Szózat után az alegységek díszmenettel tisztelegtek bajtársaik emléke előtt.
 
Ezt követően a 39. Lövészzászlóalj katonái a Békefenntartók Parkjába vonultak, ahol két társuk fényképe előtt elhelyezték az emlékezés koszorúját. Petruska István őrnagy beszédében visszaemlékezett az egy évvel ezelőtti napra, arra, hogyan fogadták a tragikus hírt a zászlóalj katonái. „Lelkünk mélyén mindannyian, akik misszióba megyünk, tudjuk, hogy megtörténhet a legrosszabb, de nem akarjuk elhinni, hogy éppen velünk eshet meg.” A zászlóalj tisztje a 39-esek legendás bajtársiasságát hangsúlyozta, amelyet az egy esztendővel ezelőtti történt események még jobban megerősítettek. „Emlékük örökre összeköt bennünket” - mondta a családtagok és a felsorakozott katonák előtt.
Sajtos Szilárd százados, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár (egyben a PRT-10) református tábori lelkésze imádsága után szintén 2011. május 17-éről beszélt. Bár egy esztendő hosszú idő, mondta, az akkori események terhét mindenki magával hordozza: „Lelkünk egy része örökre ott maradt a sivatagban”.
Végül a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium diákja szavalta el Wass Albert „Ha eljön majd a nap” című versét. A megemlékezés koszorúzással és a „Magyar Takarodó” hangjaival zárult a Békefenntartók Parkjában.
Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok.
Én mindig itt leszek, mindig közel leszek.
Megtaláltok napnyugtakor,
a vízimadár esti repülésében,
Egy galamb szárny-suhogásában,
s egy bagoly huhogásában.
Én itt leszek közel.
(...)
Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában
Visszamosolygok rátok.
(Wass Albert)
|
TÁBORILELKÉSZ
Fájdalmas kötelességének tett eleget az MH 5. Bocskai István Lövészdandár. A katonák az egy évvel ezelőtt Afganisztánban elhunyt bajtársakra emlékeztek a debreceni Kossuth laktanyában. Róth Orsolya és Dálnoki András posztumusz hadnagyok 2011. május 17-én műveleti területen, közúti balesetben vesztették életüket. 