Valamikor a kötelező sorkatonaság idején szinte minden családnak közvetlen információja volt a katonai életről. Ezek az információk számos alkalommal pozitív kicsengésűek mind a mai napig: az időbeli messzeség megszépítette, sokszor kalandossá változtatta, néhol legendás elemeket is beleszőve esetlegesen katonai akciófilmek alapjául is szolgálhatna a megélt 1,5-2 év sorkatonai szolgálat. Ugyanakkor sokaknál máig a negatív érzések törnek elő a hadseregben eltöltött időszakról.
2004-ben a sorkatonaság helyét átvette a hivatásos vagy önkéntes katonaság, így családjaink, és egész társadalmunk egyre távolabb került a katonai egyenruhát viselők világától, a Magyar Honvédség életétől és mindennapjaitól. Pedig ők azt a hivatást kapták, hogy értünk legyenek, hogy családjainkat, nemzetünket, hazánkat óvják és védjék, a katasztrófák idején mellettünk álljanak. Egy vákuum keletkezett a társadalom és a társadalom javát szolgáló katonaember között. A Mária Rádió közeljövőben elinduló magazinműsora szeretne híd lenni keresztény társadalmunk és a katonák világa között.
Azzal, hogy a sorkatonaság megszűnt a hazafias nevelés területe is beszűkült. A világon sok nemzet ragaszkodik a sorkatonai szolgálathoz, hogy a férfitársadalom ezen keresztül is közelebb érezhesse magához hazája földjét, nemzetét. A közeljövőben elinduló magazinműsor szeretne valamit pótolni ebből a keletkezett hiányból: szeretne megemlékezni nemzetünk jeles történelmi és katonai eseményeiről, a nehéz történelmi események közepette hősies helytállást felmutató hadvezérekről és katonákról, fegyvernemi védőszentekről és katonaszentekről. Ugyanakkor nemcsak a múltra akar emlékezni és emlékeztetni, hanem a jelen küzdőinek, a ma katonáinak a helytállásáról is szeretne beszámolni.
A tervezett műsor címe egy római konferencián idézett szlogen, amely a katona-lelkipásztort és szolgálatát így írja le: INTER ARMA CARITAS – FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET.
Magazinműsorunkban újra meg újra megszólalnak tábor lelkészek, akik Krisztus szeretetét szeretnék megjeleníteni a rájuk bízottak, a katonák körében. A Tábori Lelkészi Szolgálat Egyházunk azon szándékát teljesíti, miszerint a lelkipásztornak ott kell lennie, ahol a rábízott személyek élnek, dolgoznak és szolgálnak. A tábori lelkész felszentelt pap. Felszenteltségének erejében jele Isten világának. Szüntelen emlékezteti környezetét Isten létére és jelenvalóságára. Egyre világosabban vallják nemcsak teológusok, hanem más gondolkodó emberek is, hogy az etika nem tud létezni transzcendencia nélkül. A tábori lelkész valahányszor a különböző katonai helyzetek és keretek között tanít: a mindennapok szolgálatában, a laktanyákban, a hadgyakorlatokon, az ünnepeken és megemlékezéseken, a külföldi missziókban szolgáló katonák között a létnek ezen nélkülözhetetlen dimenziójára irányítja a figyelmet. Bízom abban, hogy ez a rádióműsor sok minden szépet és gazdagítót közvetít számunkra.
Bíró László tábori püspök |