A nyilatkozat végén Mons. Berta Tibor ezredesnek, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének áldását közöljük, mely a kontingens búcsúztatóján hangzott el Szentesen. Érdemes teológiai-pasztorális szemmel is nézni-olvasni, mert igazán tartalmas és helyénvaló.
A május 15–17. között „JÓ” értékeléssel végrehajtott zárógyakorlattal befejeződött az MH EUFOR Kontingens tizenegyedik váltásának misszió előtti felkészítése. A nyugat-balkáni külszolgálatra készülő csaknem százötven magyar katona február végén kezdte meg a felkészülést a békefenntartó feladatokra – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Bartók Gábor alezredes (képünkön), a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred törzsfőnöke, a kontingens tizenegyedik váltásának parancsnoka.
Hozzátette: a váltóállomány nagy része a szentesi műszaki ezred, valamint a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonája, csak néhány speciális beosztás ellátására érkeztek tisztek, tiszthelyettesek a Magyar Honvédség más alakulataitól.

A felkészítés különlegessége egyébként az volt, hogy 2003 óta – azaz mióta megszűnt az SFOR – először hajtottak végre misszió előtti kiképzést a szentesi alakulat bázisán – emelte ki Bartók alezredes, hozzátéve: a három hónap alatt a győri és a szentesi katonák összekovácsolódtak, felkészültek a rájuk váró feladatokra.
A parancsnoktól megtudtuk azt is, hogy a kontingens katonáinak nagy része már járt valamelyik balkáni misszióban, így számukra nem ismeretlen az EUFOR feladatrendszere. Ugyanakkor a felkészítést csak olyan tisztek és tiszthelyettesek segítették, akik már maguk mögött tudhatnak egy-két EUFOR- vagy KFOR-missziót.

Jelenleg a missziós felkészítést követően az állomány pihentetése zajlik – mondta Bartók alezredes. A július közepén esedékes kiutazás után pedig egy úgynevezett „belépő gyakorlat” vár a magyar békefenntartó katonákra. Ezt követően, július 31-én veszik át a teendőket a jelenleg is kinn szolgálóktól. A magyar békefenntartók feladata szeptember 1-jéig a tömegkezelés, a területek és útvonalak biztosítása és ellenőrzése, járőrözés, területzárás, valamint ellenőrző-áteresztő pontok telepítése és üzemeltetése lesz.
Az ősz első napjától azonban változik az EUFOR szervezeti felépítése, így a magyar kontingens feladata is. Szeptembertől csak az EUFOR Többnemzeti Zászlóalj (MNBN) törzsébe beosztott magyar tisztek és tiszthelyettesek, valamint egy logisztikai támogató elem marad a szarajevói Butmir táborban. A magyar műveleti század katonái pedig itthoni állomásozással, készenlétben látják majd el missziós feladataikat – mondta Bartók Gábor alezredes.

Mons. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének áldása Szentesen, az MH EUFOR Kontingens tizenegyedik váltásának búcsúztatóján:
Mindenható Atyánk, Seregeknek Szent Istene!
Segítő jóságoddal minden embert támogatsz, aki saját lelkiismeretének szavára hallgatva, meg akarja valósítani a jót, az igazat, a békét és a szépet a maga életében, emberi kapcsolataiban, környezetében, a körülöttünk levő világban.
Mind azokra, akik elfogadják és keresik kinyilatkoztatott szavaidat és tanításodat Szentlelkednek hét adományát juttatod minduntalan, hogy vele és általa megújítsad életünket.
A te Szentlelked megerősítő, vigasztaló és megvilágosító hét adományát kérjük most külszolgálatra induló katonáinkra: életükre és szolgálatukra.
Add meg nekik a Bölcsesség Szent Lelkét, hogy felelősségteljes feladataikat mindig gondosan, felkészülten, és hűségesen tudják ellátni.
Add meg nekik az Értelem Lelkét, hogy általa mindig felismerjék az igazságot és a jót, mert a hibákat ezek által tudják kijavítani.
Add meg nekik a Lélek tanácsára való hallgatást, hogy a gonoszságot és a rosszat állhatatosan elkerüljék, és így mindennapi teendőik között eligazodva szeretetből tudjanak tevékenykedni a béke érdekében.
Add meg nekik az Erősség Lelkét, hogy általa le tudják győzni a bénító félelmeket, de a meggondolatlan vakmerőséget is, így szolgálatukat minden nehézség vagy váratlan akadály ellenére is bátor lélekkel és fáradhatatlan kitartással tudják ellátni.
Add meg nekik a Tudás Lelkét, hogy általa önmagukat állandóan képezve a Magyar Honvédelem elismert és megbecsült katonáiként példát mutassanak békét megőrző szolgálatuk idején.
Add meg nekik a Jámborság és Szelídség Lelkét, hogy általa elkerüljék az igazságtalan hatalomvágyat, az elfogult egyoldalúságot, és így megvalósuljon az igaz egység és bajtársi összetartozás eszményének gyakorlata, az emberi és szolgálati viszonyok kiegyensúlyozottsága.
Add meg nekik az Istenfélelem Lelkét, hogy általa el tudják kerülni az emberi életet megmérgező visszaéléseket, s így váljanak a fegyelmezett magatartás és a felelősségteljes emberség vonzó példájává egymás között és mindannyiunk előtt.
Áldd meg a külmissziókban szolgáló katonáink életét, melyet a Magyar Honvédelem nemes ügyének ajánlottak, hogy feladataik elvégzése után örömmel és büszkén köszönthessük mindnyájukat. |