Koszovói családokon segítettek
Táborilelkész (info@taborilelkesz.hu)  -  Forrás: HONVEDELEM.HU (http://www.honvedelem.hu)

Koszovói családokon segítettekTöbb, mint ötven nehéz sorsú koszovói családhoz jutott el a Magyar Református Szeretetszolgálat adománya, amit Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész vezetésével segítettek kiosztani a helyi közigazgatás szakembereivel együtt magyar katonák Podujevóban.

A koszovói háborúban sokak elveszítették otthonukat, az áldozatok után csonka családok maradtak. A nyilvántartások szerint az ország több mint kétezer árvája közül körülbelül ötszáz él ezen a településen, ahol a magyar katonák rendszeresen hajtanak végre feladatokat.

Koszovói családokon segítettek


A Magyar Református Szeretetszolgálat célja az adományozással a rászoruló koszovói családok segítése mellett a magyar katonák elfogadottságának elősegítése a helyiek körében azokon a területeken, ahol rendszeres a magyar katonai jelenlét.

Koszovói családokon segítettek


"Mi reformátusok nagyra becsüljük a Magyar Honvédség békéért és biztonságért folytatott tevékenységét, ezért a rendelkezésre álló eszközökkel igyekszünk azt segíteni, illetve itt is Magyarország presztízsét emelni." - mondta Sajtos Szilárd százados, majd hozzátette: "A Szeretetszolgálat az egyház egyfajta kinyújtott segítő keze, ezzel a kézzel tudtuk most a felajánlásokat átadni a rászorulók részére."

Koszovói családokon segítettek


A Béres Gyógyszergyár Zrt. által felajánlott vitaminok és egészségmegőrző készítmények, valamint a Chio termékekről ismert Intersnack kft. élelmiszer adományai mellett ruhákat és játékokat is kaptak a nehéz sorsú koszovói családok.

Koszovói családokon segítettek

A Szeretetszolgálatnak nem ez volt az első ilyen jellegű adományozása Koszovóban, és tervezik, hogy a jövőben is folytatják tevékenységüket a katonákkal együttműködve.