TÁBORILELKÉSZ

HÍREK
TÖRTÉNELEM
 • A vallás, az egyház és a katonaság
 • A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig
 • Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között
 • Forradalmak és a katonai lelkészet
 • Nemzeti hadsereg és a Magyar Apostoli Tábori Helynökség
 • Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete
 • Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben
HM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág Tábori Rabbinátus
PROGRAMOK
ELMÉLKEDÉSEK
ÜNNEPEK
VIDEOK
INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET
GALÉRIÁK
ÉLŐ TÖRTÉNELEM - VITÉZI REND
IMPRESSZUM


TÉMAGYŰJTŐ
HM Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Vitézi Rend
Zsidó Lelkészi Szolgálat hírei

 PARTNER LAPUNK HÍREI

 KATOLIKUS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. november  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 PROTESTÁNS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. november  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 KERESÉS
 

 ON-LINE KÖZÖSSÉGI KOMMUNIKÁCIÓ

Neve:          
Jelszava:     

 HÍRLEVÉL


Inter arma caritas - 2013. 01. 16.

Startlap megosztás
2013-01-18 17:07:59
Mária RádióMagazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban. A 10. adás írásos - szerkesztett változata.

Ki hegyre megy, annak
Kardok közt kell járni
S odafönt a csúcson
Keresztnek kell állni.
Az jut csak oda fel,
Kit Isten keresztel,
De nem babér által,
Tövissel, kereszttel.
Százezer kard éle
Fog szívébe vágni,
Mégse engedj Uram
Félúton megállni.

Puszta Sándor, Ki hegyre megy című versének soraival köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.

1943 januárjában megsemmisült a Don-kanyarba küldött több mint 200 ezer fős Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg. Erre emlékeztünk, emlékezünk ezekben a napokban. Számos eseményen gyújtottak gyertyát az áldozatok emlékére. Jelképesen a mai adásban is, most egy szál pislákoló gyertyát jelképezzen műsorunk, az igaz katonák emlékének adózva.

A hősök emlékének felidézése a Mátyás templomban kezdődött január 12-én szombaton, a Budai Várban, ahol az elhunyt katonákért szólt az ima. A szentmisén Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke szent beszédében kiemelte:

- Képzeletben elmegyünk, a Boldirevka-i és a Rudkino-i temetőbe, ahol ezrek nyugszanak. Képzeletben elmegyünk a névtelen sírokhoz, gyertyát gyújtani. Végre emlékezünk méltó módon, valaki szülő édesapjára, nagyapjára, vagy más hozzátartozójára.

Ők megtették a kötelességüket, amit a haza nevében megköveteltek tőlük, és annál sokkal többet is. Mindazt, amit lehetett. Hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán a doni katasztrófa 70. évfordulóján tartott megemlékezésen.

Eljöttünk, hogy fejünket tisztelettel hajtsuk meg a hősök és az áldozatok előtt. A mieink, megtették a kötelességüket. Megtették a munkaszolgálatosok, azok, akitől a magyar állam megtagadta azt a jogot, hogy fegyverrel a kézben védhessék a hazánkat. Megtették honvédeink úgy, ahogy az egy katonától elvárható. Megtették a nyári hőségben, és az otthon ismeretlen, valóban csontig hatoló hidegben, hófúvásban. Megtették akkor is, amikor a sikerre semmi esély sem volt. Amikor az erőviszonyok, a körülmények egyáltalában nem kedveztek nekik. Megtették, amikor az éhség és a szomjúság, a hómezőkön megtett elképesztő távolságok, a meg-megújuló keményharcok felemésztették minden erejüket. Megtették a kötelességüket honvédként, bajtársként, mert haza akartak jutni. Sokan ott maradtak a lerohant állásokban, elmerülve a visszavonulás forgatagában, a hadifogságban megbetegedve. Megtört családok, vérző szívű özvegyek, és szomorú árvák várták őket itthon hiába. Sokaknak ott maradt a lelke, s az átélt borzalmak után, nem találták a helyüket otthon. Mindannyiukra emlékeznünk kell. Hozzánk tartoztak. A mi zászlónk alatt, a mi hazánkért álltak a Don mentén.

Január 12-én este és éjszaka a doni harcokban elhunytak emlékére, kegyeleti virrasztást és gyertyagyújtást tartottak a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A múzeum falát beborító 61064 nevet tartalmazó, 16 darabból álló, 1 méter széles és 246 méter hosszú szalagon a hősi halottak és eltűntek neve, rendfokozata, illetve halálozási vagy eltűnési helye állt.

A nemzeti emlékhelyet jelölő Zsigmond Attila tervei alapján készült emlékoszlopot, és nemzeti lobogót avattak a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájának 70. évfordulóján, a pákozdi Katonai Emlékparkban. Avató beszédében Benkő Tibor vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke kiemelte: - Irányt mutat számunkra a nemzeti emlékhely. Jelképezi azt az utat, amelyet a magyar nép és a magyar honvédség az elmúlt, csaknem 165 évben végigjárt.

A magyar honvéd sereg születése, első győztes csatája ehhez a helyszínhez kapcsolódik. Itt jött létre, most már lassan 165 évvel ezelőtt az igazi magyar honvéd sereg. S az első győztes csatájával hirdette, itt vagyok, megszülettem, értetek vagyok. Érted vagyok Magyarország. Mai napon emlékeznünk kell a 70 évvel ezelőtt bekövetkezett nemzet tragédiájáról. A 165 éves magyar honvédsereg Mohácsáról. A nemzeti emlékhely, és ez az emlékoszlop, ez irányt mutat számunkra. Jelképezi azt az utat, azt a történelmet, amelyet a magyar nép, a magyar honvédség végig járt. És legyen figyelmeztető jel is, ez a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlop. Legyen figyelmeztető jel arra, hogy hogyan tudjuk elkerülni mindazokat a sorscsapásokat, tragédiákat, amelyet nemzetünk elszenvedett az elmúlt 165 esztendő alatt.

Szakály Sándor hadtörténész köszöntőjében elmondta: - A Kárpát-medencében 1100 éve él egy nemzet, amelynek kötelessége nemzeti múltjára emlékezni, és kötelessége mindazokról megemlékezni, akik tettek arról, hogy a következő 1100 évben is éljen e nemzet a földön.

Szüksége van a nemzetnek arra, hogy megjelöljék azokat a helyeket, amelyek a határon inneni és a határon túli magyarok számára oly fontosak. Ezek közé tartozik ez a hely, Pákozd is, ahol most megemlékezünk, és elhelyezzük ezt az emléket – pontosabban leleplezzük -, és ismét látható az a nemzeti lobogó, amely valamikor a két háború közti Magyarországon szinte minden településen ott volt. Amelyről tényleg fel lehet hajtani, vagy megemelni a kalapot, hiszen egy nemzeti összetartozást jelentett és az összefogást jelképzete. Jelképezze az összefogást és a nemzeti együvé tartozást ez az emlékhely is. Azét az országét, amely határain belül és határain kívül, különböző gondolkodású embereket mondhat magáénak. De volt, és kell, hogy legyen a magyar nemzet jelenében és jövőjében is valami összeköt bennünket: a nemzeti múltunk iránti tisztelet, a hősökre való emlékezés, és az, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük, és ugyanahhoz a kultúrához tartozunk.

Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Don-kanyar emlékkápolnánál tartott megemlékezésen január 12-én Pákozdon beszédében rámutatott a testben, lélekben megnyomorított túlélőknek legalább annyi kárpótlással tartozunk, hogy tudják, áldozatukkal hazájukat szolgálták.

- 1943 irgalmatlan januárjában a II. Magyar Hadsereg odaveszett. A katasztrófa túlélői, a hazavergődött, életben maradt, de testileg-lelkileg sérült csonka katonák. Minden városban, faluban hadiözvegyek, hadiárvák, hiszen a mozgósítás majd minden családot érintett. A nemzeti tragédiára emlékezni, kötelezi az utódokat a gyász. De nem elég elsiratni halott fiainkat, nem elég felkutatni a távoli tömegsírokat, hogy sok évtizedes késéssel méltó végtisztességben részesüljenek. Ki kell mondani, hogy nem csak idegen érdekekért, hanem hazájuk védelmében harcoltak, haltak hősi halált magyar katonák a távoli orosz harcok között. És ez az áldozat tanulságul is szolgál a nemzetnek. Erős, és idegen hatalmak szorításában éltünk évszázadokon keresztül. Ideje, hogy megtanuljunk kíméletlen őszinteséggel szembe nézni hibáinkkal és mulasztásunkkal. Ideje, hogy nemzeti tragédiáinkból tanulva kezünkbe vegyük népünk, nemzetünk sorsának alakítását. Ideje megvalósítanunk a nemzeti önrendelkezést.

Spányi Antal megyéspüspök emlékező beszédében úgy fogalmazott:

- Az imádság sebeket gyógyít, békét ad, és az ég kapuját nyitja az Isten elé érkezőknek. Imádkozzunk, hogy az áldozat, a hősiesség, a példamutatás soha ne vesszen el, és ennek nyomán magunk is tudjuk, mivel tartozunk e hazának, hogyan vagyunk elköteleződve e nemzetnek.

Mindenható örök Isten, történelem ura, bizalommal fordulunk hozzád imáinkkal, hogy a második világháború Don-kanyarnál elesett hőseiért, és áldozataiért könyörögjünk. Te láttad küzdelmüket, hősiességüket, hazaszeretetüket, és szenvedéseiket. Jutalmazd meg őket, el nem múló országodban az igazak győzelmével. Adj megnyugvást nekik az örök békesség honában. Tekints rájuk kegyesen, és részesítsd őket kereszthalálod titka által, a föltámadás dicsőségében. Nekünk pedig add, hogy a drága vérrel megszerzett és megvédett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, érte dolgozni meg ne szűnjünk. Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozathozatal lelkülete áradjon ránk. Amen.

Markovics Milán Mór főhadnagy, katolikus tábori lelkész, Jány Gusztávra emlékezik.

- Jány Gusztáv, Luther reformált egyházának hitét vallotta, vagyis evangélikus keresztény volt. Óriási erőt adott neki hite. 93-ban egy Kelenföldi egyházi összejövetelen Balikó Zoltán, egy evangélikus tábori lelkész, aki Jányval töltötte annak utolsó óráit, mesélte, hogy megkérdezte tőle: - Hogyan tud ilyen erős lenni? Erre Jány azt válaszolta neki: - Nem én vagyok erős, hanem aki mögöttem áll, Krisztus. Ez a mondat Jány Gusztávnak a Farkasréti temetőben található sírján, egy kis márványtáblán is olvasható.
Jány Gusztáv evangélikus családba született. Evangélikus iskoláit Sopronban, majd a fővárosban végezte. Érettségi után a Ludovika Akadémiára került, amelyet négy éven át kiváló eredménnyel abszolvált. Az ekkor még Hautzinger hadnagy, szakaszparancsnokként ismert tiszt, nemcsak hadtudományban jeleskedett, hanem a nyelveket is fontosnak tartotta. Megtanult németül, franciául, majd középszinten románul is. Nem sokkal később kitört az első világháború, melyben a már Hautzinger főhadnagy nem kis bátorsága tetteinek híre terjedt a katonák között. Bátorsága az elkötelezettség, és az engedelmesség gyümölcse lehetett. Mindemellett Hautzinger kiemelkedő eredményessége inkább elméleti képességeiből eredt. Nem csoda hát, hogy később a már Hadi Akadémiának nevezett ex Ludovikában tanári pozíciót kapott. Ezalatt beléphetett a vitézi rendbe is, elsősorban háborús tettei jutalmaként. Nevét magyarosította, ettől kezdve édesanyja nevét, a Jányt viselte. A később újra Ludovikának nevezett tisztképző vezetőjeként, a katonai hivatástudat alapjává a hazaszeretetet, és a vallásos nevelést helyezte. Az intézmény katolikus kápolnája előterébe, egy hősök csarnokához hasonló emlékhelyet hozott létre, a háborúban elesett Ludovikások neveivel vésett táblákra, majd egy protestáns oratóriumot is építtetett.

II. Magyar Hadsereg élére Jány Gusztáv került. Bátor volt, tapasztalt, és művelt katonai vezetőként látta, hogy nagy a baj. Tartotta magát az utolsókig, szava, az engedelmessége kötelezte. Ha így nézzük, Jány Gusztáv nem tudott önmaga ellen parancsot hozni. De hogyan is tehette volna? Hiszen katonai neveltetése, karrierje, vitézi mivolta mindez ellen tiltakozott benne. Talán egyedül vallásos nevelése volt az, ami segíthetett volna meghozni egy ilyen döntést. Mégsem tette. Jány 1943 január 24-én kiadta a II. Magyar Hadsereg elvesztette becsületét kezdetű, hírhedt parancsát, amelyben saját katonáit becsmérelte. Akikről viszont jól tudta, hogy legtöbbjük talán a magyar nemzet legnagyobb áldozatát hozza meg. Jány Gusztáv német-magyar őrlődésben, a magyar katonák kilátástalan helyzetét látván, és talán saját bukását látva elvesztette a fejét. A legrosszabbkor a legrosszabb történt. Mint egy temetésen elhunytat szidalmazni, úgy csapott szét szellemi kardjával a magyar katonák között. Tegyük hozzá azonban, parancsát kiadta, ám anélkül, hogy aláírta volna, ami bizonyítja, hogy zavart volt.

Alig később Jány észhez tér, és újra méltó módon osztotta parancsait, vissza is vonta az említett korábbit, sőt egy ellenkező értelműt adott ki. Sajnos ez már aligha jelenthetett enyhülést a harcoló katonák számára. A doni csatákból visszatért maradvány élén, megtörve tért haza. Jány Gusztáv sok tábornagy társával együtt, nem volt hajlandó Szálasi alatt szolgálni. Tisztánlátása és egyenes jelleme nem törött meg viszont végleg. Amerikai fogságba került, ám ő maga kérte a fogság lejártával, hogy visszatérjen hazájába. Oda, ahol a szinte biztos halál várt rá. Bátor tett volt ez, és igaz, méltó bűnbánat a részéről. Halála, golyó általi volta éppen a szovjeteknek úgymond köszönhető, a magyar ítélet ugyanis akasztással gyilkolta volna meg. Jány Hautzinger Gusztáv egy csodálatos karrier, a hit, az engedelmesség, a katonai jellem és hivatástudat, az egyenesség, a fegyelem mintaképe. Akinek említett döntése katonailag vitatható, erkölcsileg aligha elfogadható, ami jelleme, bűnbánata, a halállal való szembenézése, mégis a legkiválóbb hadvezéreink egyikévé, példaképpé teszi.

Múltidéző kalendárium:

- 222 éve, 1791. január 16-án született Dembinszky Henrik honvéd altábornagy, a lengyel és a 1848-as magyar szabadságharc tábornoka.

- 164 éve, 1849. január 18-án Nagyenyedet éjszaka 9000 román és szász felkelő támadja meg. A város magyar lakosságát lemészárolják.

- 144 éve, 1869. január 18-án hunyt el Szemere Bertalan politikus, 1848-1849-es hadügyminiszer, miniszterelnök, író.

- 99 éve, 1914. január 17-én az Osztrák–Magyar Monarchia vízre bocsátja a Szent István csatahajót.

- 94 éve, 1919. január 18-án Ünnepélyesen megnyitják az I. világháborút lezáró békekonferenciát Párizsban.

- 70 éve, 1943. január 12-én a Don folyó melletti Urivnál indított szovjet támadás következtében súlyos veszteséget, gyakorlatilag megsemmisülést szenved a Magyar Királyi 2. Honvéd  Hadsereg.

- 68 éve, 1945. január 18-án a szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a pesti gettót.

- 60 éve, 1953. január 20-án Magyarország teljesíti a Szovjetunióval szembeni háborús jóvátételt, ami a háborús károk mellett még jobban megterhelte az ország gazdaságát.

- 7 éve, 2006. január 19-én a szlovák légierő AN-24 típusú repülőgépe a koszovói békemisszióból hazatérő katonákkal becsapódott a Borsó-hegy gerincébe, Hejce község külterületén. A tragédiának egyetlen túlélője volt.

A kalendáriumot hallották Berta Tibor ezredesnek, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökének összeállításában.

Abban bízva, hogy tartalmasnak ítélték mai műsorunkat is, köszön el, az adás szerkesztője Fodor Endre.

"Szabadíts meg minket Uram a gyűlölködéstől, a kitartás hiányától! Segíts minket Uram, hogy a jó győzzön, és ne a gonosz; az igazság, s ne a hamisság; az erő és ne az erőszak; a szeretet és ne pedig a gyűlölet; a józanság és ne az indulatok; a megfontolás, ne a kapkodás; az okosság, ne az ostobaság; a szorgalom, ne az irigység; a tehetség győzzön és ne a könyöklés! A békesség, és ne az ellenségeskedés. Amen."

Észrevételeiket, javaslataikat várjuk és tisztelettel fogadjuk az alábbi elérhetőségeinken:

Postacím:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu



Táborilelkész  -  Forrás: KTP - Mária Rádió


 
© 2010. Táborilelkész - a katonák egyházi hírei