A Nemzeti Hadsereg és a magyar Apostoli Tábori Helynökség

A NEMZETI HADSEREG KIALAKULÁSA

A polgári demokratikus átalakulásnak a proletárdiktatúrába való torkollását nem mindenki és nem mindenhol tartották természetes fejlődésnek. A tanácskormány nem tudott mindenütt megerősödni, mégha átmenetileg meg is alakultak annak helyi szervei, a direktóriumok. Ez történt Szegeden is. Bár itt a budapesti munkásforradalom kitörésének másnapján már megalakult a munkástanács direktóriuma, de a Szegedet megszállva tartó francia csapatok parancsnoka olyan feltételekhez kötötte a direktórium működését, hogy az március 26-án éjjel átvonult előbb Kiskunfélegyházára, majd onnan Szeged Felsőtanyára. A direktórium többször is megpróbált visszatérni Szeged város központjába, de a franciák miatt erre többé nem volt lehetősége.1

A franciák segítségével létrejött egy szegedi direktórium, de az a Tanácsköztársaság rendeleteit a megszállók igénye szerint hajtotta végre, illetve félremagyarázva hatástalanná tette. A francia megszálló erők ezen magatartása tette lehetővé, hogy a Tanácsköztársaság tényleges hatalma nem terjedhetett ki Szeged városára. Így tudott ott kialakulni - a bécsi mellett - a legjelentősebb magyar ellenforradalmi központ.

Az ellenforradalmi mozgolódás, szervezkedés hírére 1919 nyarán tömegesen érkeztek Szegedre a Monarchia hadseregének felbomlása következtében leszerelt, beosztás és állomány nélkül maradt magyar hivatásos és tartalékos tisztek, altisztek.

Gróf Károlyi Gyula 1919. május 31-én a rövid életű aradi kormány után Szegeden francia támogatással ellenforradalmi kormányt tudott alakítani. Ebben a kormányban Horthy Miklós hadügyminiszter, Gömbös Gyula államtitkár lett. A francia városparancsnok az ellenforradalmi kormánynak átadta Szegeden a polgári hatalmat, és ezzel részükre mozgási területet biztosított.

A városban összegyülekezett tényleges és tartalékos tisztekből, altisztekből alakult meg a gróf Károlyi Gyula-kormány fegyveres ereje, az ellenforradalom katonai bázisa, a nemzeti hadsereg magja.

Horthy Miklós, miután június 5-én letette a miniszteri esküt, már 6-án 40/1919. 1. sz. alatt kiadta szervezési rendeletét a „magyar nemzeti hadsereg- felállításáról A hadsereg keretét önként jelentkező, majd behívott altisztekkel és legénységgel szándékoztak feltölteni. Ami a fegyelem és a szolgálati rendet illette, azt a honvédség szabályai szerint akarták biztosítani, és az 1918. október 31. óta szétzüllesztett katonai szervezetet a legnagyobb szigorral visszaállítani.2

Gróf Károlyi Gyula szegedi kormánya, csakúgy mint előbb az aradi, nem telelt meg a megszállóknak, ezért rövidesen távoznia kellett, és megalakult az Abrahám-kormány. A kormány első ülésén - július 12-én - Horthy Miklós mint hadügyminiszter felhívta minisztertársainak a figyelmét arra, hogy egy nagyszabású ellenforradalom sikeréhez elengedhetetlenül szükséges, hogy azt egységesen a főparancsnok irányítsa.3 Az antant tiltakozása miatt Horthynak - nem tetszett nekik monarchista múltja - távoznia kellett hadügyminiszteri székéből. Népszerűsége miatt elejteni a franciák sem akarták, így tudomásul vették, hogy a kormány a magyar nemzeti hadsereg fővezérletét ráruházta. Ezt maga jelentette be augusztus 9-én.

A Fővezérség kivált a Hadügyminisztérium kötelékéből és önálló parancsnokságként működött. Feladata volt a hadsereg szervezése, a hadműveletek irányításával összefüggő valamennyi kérdésében történő intézkedés, így a franciákkal, szerbekkel, románokkal való tárgyalás is. A fővezér közvetlenül a minisztertanácsnak felelt tevékenységéért, és így a hadügyminiszterrel mellérendelt viszonyban volt.

A franciák nem sejtették, hogy a fővezérséggel sokkal nagyobb potenciális hatalmat adtak a kezébe, mint egy miniszterséggel. A fővezér kilépése a polgári hatalmat képviselő kormányból és önállósulása megerősítette azt a tényt, hogy a hatalom képviselője a fővezér, Horthy Miklós.

Horthy Miklós Szegedről úgy indult el, mint a Szegeden megalakult magyar hadsereg fővezére. Amikor azonban augusztus 11-én József főherceg, mint kormányzó, a Friedrich-kormány hozzájárulásával az összes magyar haderő főnökévé nevezte ki, a hatalom teljes jogú birtokosa lett. A fővezér augusztus 13-án érkezett meg Siófokra, ahol berendezte főhadiszállását és megkezdte tevékenységét.4 1919. augusztus l8-án a Fővezérség közölte a katonai parancsnokságokkal, hogy Horthy a fővezérletet átvette, és működését Siófokon, augusztus 19-én de. 8 órakor megkezdte.5

A Fővezérség a budapesti I. Friedrich-kormány intézkedéseit figyelmen kívül hagyva hozzáfogott a Nemzeti Hadsereg létszámának önkéntesekkel való kiegészítéséhez és szervezeti kiépítéséhez. Az augusztus 19-én Siófokon kelt utasítás 3. pontjában így rendelkezett: „Az összes jelenleg magyar imperium alatt álló terület magyar katonai kerületi parancsnokságokra osztatik be. Fenntartva Budapestre – a HÜM jóváhagyása reményében - a budapesti I. Katonai Kerületi Parancsnokság elnevezést..." A további területet a következőképpen osztották be: Siófok II., Szombathely III., Kaposvár IV., Szeged V., Miskolc VI. kerületi parancsnokság. Az utóbbi egyelőre függőben maradt.6

A Szegeden megalakult fegyveres erő, a Nemzeti Hadsereg kezdetben alig 3000 főből állott. Az általános védkötelezettség alapján nyert kiegészítés és önkéntesek jelentkezése révén a létszámnövekedés megindult és felgyorsult. A Dunántúlon csatlakozott hozzá a Lehár Antal ezredes vezette mintegy 2000 fős fegyveres erő, amelynek parancsnoksága Szombathelyen volt. A Dunántúl és a Duna-Tisza közének birtokában, 1919. augusztus 18-án Horthy kerületekre (körletekre) osztotta a hatalma alatt álló területet. Jellemző, hogy a miskolci kerület kialakítása még függőben volt akkor, és Debrecenről szó sem esett. E két utóbbi kerület: a miskolci és a debreceni a megszállás miatt csak decemberben szerveződött meg, amikorra a Nemzeti Hadsereg hatalma ott is megerősödött. Az eredeti felosztás később megváltozott: Siófok helyett Székesfehérvár, Kaposvár helyett - a szerb megszállás megszűnése után - Pécs lett a kerületparancsnoksági székhely.

A megalakított körletparancsnokságok a szervezett hadosztállyal és a hozzájuk utalt alakulatokkal (páncélvonat-, kerékpáros, híradó-, utász-, egészségügyi, vonat- és más közvetlen alakulatokkal) katonai közigazgatási egységet képeztek. A katonai körletek parancsnokait teljhatalommal ruházták fel.

A megalakult körletparancsnokságoknál hivatásos katonalelkész nem volt. A régi magyar honvédségi szervezési szabályok, amelyek még érvényesek voltak, csak iskoláknál és kórházaknál írták elő a katonalelkészetet. A magyar törvények szerint a katonák azon polgári lelkészek joghatósága alatt voltak, ahol tényleg tartózkodtak.

Mint házfőnök-plébános Zadravecz István is ilyen egyházmegyei joghatóságot képviselő személyként került be a katonai lelkipásztori munkába. Zadravecz István ferences házfőnök-plébános nem volt sem tényleges, sem tartalékos állományú katonalelkész. Ő plébános volt 1914 óta, és mint ilyennek, kötelessége volt a plébániája területén élő, működő, szerveződő katonaság felett a lelkipásztori joghatóságot gyakorolni. Egyénisége, délszláv temperamentuma, magyarságtudata a szerveződő magyar Nemzeti Hadsereg lelkiatyjává tette.

Az összeomlás, a háború befejezése több katonalelkészt sodort Szegedre. Köztük a legnagyobb rangú a közös hadseregbeli dr. Dobrezemszky Henrik, egykori katonai tábori főpap volt. De voltak ott mások is, mint Vadkerti László, Dávid Ferenc, Huba Béla, Szigethy Gyula, Hertelendy László világi papok és Bonis Arkangyal ferences szerzetes. Közülük Dobrezemszky Henrik 1919. június 8-án áldotta meg Szegeden a Mars téri laktanyában létesített „Katonaotthont", és ugyanott július 19-én zászlószentelést is tartott, amikor az avatóbeszédet Vadkerti László mondotta.? Másokról - Dávid-Muha-Szigethy - csak annyit tudunk, hogy a Moravek-Ostenburg századnál működtek.8

A fiatalabb főhadnagy és százados beosztású, volt közös hadseregbeli katonalelkészek tevőlegesen is bekapcsolódtak a nemzeti hadsereg szervezésébe. Zadravecz volt a lelke ugyan a katonai ünnepségeknek, tüzes szónoklatai lelkesítőleg hatottak, de amikor Horthy Miklós az alig 3000 főt számláló hadseregmaggal elindult Szegedről Dunántúlra, Zadravecz nem ment velük. O maradt Szegeden. Neki - az egyházi törvények szerint és az állami törvények szerint is - csak ott volt joghatósága.

A NEMZETI HADSEREG ÉS A KATONALELKÉSZET

Úgy tűnik, hogy a Monarchia felbomlása után kialakult nemzeti államok közül Magyarország volt az, ahol a leghamarább megteremtődött a Nemzeti Hadseregnél a katonalelkészi szolgálat. Addig nem lehetett szervezett katonai lelkészetről, lelkipásztori munkáról beszélni, míg Magyarországon harcok voltak. Ennek ellenére a hadsereg szervezéséhez kapcsolódó katonalelkészi problémakör megoldásának kísérlete elébe vágott a katonai-politikai-gazdasági helyzet teljes megszilárdulásának.

A Friedrich István köré csoportosult politikusokból álló társaság a román hadsereg támogatásával követelte a Tanácsköztársaság bukása után Budapesten megalakult Peidl-kormány lemondását. Ez a társaság József főherceget kormányzónak kiáltotta ki - jogfolytonosság alapján -, aki mint kormányzó, Friedrich Istvánt miniszterelnökké, Schmetzer Ferencet hadügyminiszterré, Huszár Károlyt vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezte ki. Egy hétnél tovább ez a kormány sem volt életképes, úgyhogy Friedrichnek át kellett alakítania azt. A II. Friedrich-kormány is még a román megszállás árnyékában működött, és benne nem változott sem a hadügyminiszter, sem a vallás- és közoktatásügyi miniszter személye.

A II. Friedrich-kormány nyugodtabb kormányzási időszaknak nézett elébe, és ennek következtében a hadügyminiszter már szervezési kezdeményezésbe is fogott. 1919. szeptember 14-én arról értesítette minisztertársát, Huszár Károlyt, hogy a Tanácsköztársaság április 1jén kelt rendelete óta a jelenleg is rendelkezési állományban lévő katonalelkészek ügyében szeptember 17-ére a Hadügyminisztériumban értekezletet tart. Értesítésében közölte az értekezlet témáját is. Úgy látszik, sürgősen szerette volna megoldani a rendelkezési állományú katonalelkészeknek az egyházmegyébe való átadását, illetve a Hadügyminisztérium keretébe való elhelyezését. A régi szokásoknak megfelelően, mint hadügyminiszter, a vallás- és közoktatásügyi miniszter közvetítő tevékenységét kérte, hogy a prírnástól vagy személyes, vagy megbízottjának a jelenlétét kérje. Huszár Károly értesítette is a prímást az értekezletről. A miniszter nem tartotta olyan fontosnak a megoldásra váró kérdést, hogy személyesen akart volna azon részt venni, és ezért közölte Csernochhal, hogy az ő képviselője Angeli Róbert miniszteri tanácsos lesz. A hercegprímás ennek megfelelően az értekezletre titkárát, dr. Madarász Istvánt küldte ki.9

A Hadügyminisztérium a katonalelkészi ügy megoldásában átvette a kezdeményezést. Szüksége is lett volna a katonalelkészekre, mert az önkéntesek mellett, augusztus 20-a óta behívással, sorozással is gyorsan gyarapodott a Nemzeti Hadsereg. Szeptember végére pedig már mintegy 30 000 főt tett ki a katonák létszáma. A növekvő létszám ellátása nemcsak anyagi gondot jelentett, hanem elsősorban morális, szellemi és lelki gondot. Az állományban ott voltak közös hadseregbeli, honvédségi, vörös hadseregbeli tisztek, tisztesek, katonák. Ott voltak a megszállott területre haza nem térők, nemzeti kisebbséghez tartozók, háborúból, hadifogságból hazakerültek tömegei. Ezekből csak paranccsal, előírásokkal egységes hazafias szemléletű hadseregeket kialakítani nem lehetett. Feltétlenül szükség volt a hadsereg vezetésének az egyházak támogatására, a katonalelkészek hathatós tevékenységére.

A hadügyminiszternek a katonai kerület és körletparancsnokságok megalakítására kiadott rendelkezése (15 234/eln. 6. - 1919. szept. 17., majd a 19 142/ eln. 6. sz.) csak a keretet teremtette meg a hadsereg szervezésére, fejlesztésére.

Horthy Miklósnak 1919. november 16-án Budapestre történt bevonulása után, november 24-én megalakult Huszár Károly ideiglenes kormánya, amelyben Friedrich István lett a hadügyminiszter és Haller István a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A polgári kormány megalakulása után a hatalom - ha formailag nem is - gyakorlatilag a Fővezérség kezében maradt. Az irányította a kormányt és a közigazgatást, valamint átvette a közrend fenntartásának feladatát is. 1 0

A katonai lelkészet megszervezésére a konkrét intézkedés 1919 végén jelent meg, mely szerint minden körletparancsnokságnál felállítandó szervezetileg egy tábori lelkészi hivatal (147055/eln. 6. sz. - 1919.)

A hadügyminiszter a fenti rendeletet lebontva a katonai lelkészetre 1920. január 26-án megküldötte mind a hét katonai körlet parancsnokságának, a magyar Nemzeti Hadsereg Fővezérségének és a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, Haller Istvánnak. Ez utóbbit ismét azért kellett értesítenie, hogy a rendelkezést továbbítsa a hercegprímás felé. Az egyház helyzetére és szerepére jól rávilágítanak a miniszter levelének a sorai. „A hadügyminiszter úrnak a tábori lelkészi hivatalok felállítására vonatkozólag folyó évi január 26-án 1076/eln. szám alatt kelt intézkedésének másolatát nagybecsű tudomása végett van szerencsém Főméltóságodnak ./. alatt csatoltan tisztelettel megküldenem."11

A csatolt irat pedig a következőképpen szólt:

„Kapcsán a múlt évi 19 142/eln. 6. számú a katonai körletparancsnokságok szervezésére vonatkozó rendeletemnek, minden körletparancsnokságnál szervezetileg egy tábori lelkészi hivatal is állítandó fel. Elnevezés: »A i körlet tábori lelkészi hivatala.« Alárendeltség: A hivatal közvetlenül a körletparancsnokságnak van alárendelve. - A hivatal vezetője a katonai lelkészi rangban idősebb róm. kat. lelkész, aki egyszersmind a körletparancsnok egyházügyi referense, azonban általa a más felekezetű lelkészmunka és hatásköre nem befolyásolható.

Állomány:
A budapesti körletparancsnokságnál 3 róm. kat. 2 ev. ref.
2 ág. ev. tábori lelkész, míg a többi körletparancsnokságnál 2 róm. kat.
l ev. ref. 1 ág. ev. tábori lelkész.
Ha netalán a körletparancsnokságok területén lévő, protestáns vallású katonák számaránya több protestáns lelkészt kívánna, ezt a körletparancsnokság innen külön kérelmezze.

Munkakör: Mindhárom vallásfelekezetű tábori lelkész számára.

1. Az egyházi szabályaik által előírt vallásgyakorlatok és szertartások végzése a körlet területén elhelyezett katonai alakulatok részére, havonta legalább egyszer, és pedig felváltva a vezető és a hozzá beosztott tábori lelkész által.
2. Katonai anyakönyvek vezetése. A békebeli és háborús anyakönyvek őrzése. Anyakönyvi kivonatok kiállítása.
3. A külön lelkésszel nem rendelkező katonai kórházak gyakori látogatása. - Erkölcsnemesítő, vallási és hazafias, valamint ismeretterjesztő előadások tartása."
A rendeletet Soós Károly adta ki a miniszter helyett, mint államtitkár.

A tábori lelkipásztori ellátás megoldásának ez a módja teljesen megfelelt a közös hadseregbeli megoldásnak. A római katolikus vallású főlelkész a körletparancsnokságon katonai szolgálati felettese a protestáns vallású lelkészeknek is. Márpedig köztudott kellett hogy legyen a katonai vezetésben az a törekvés, hogy a protestáns lelkészek a körletekben is saját vallási vezetőjük alatt álljanak. Kétségtelen, hogy a lelkészek számának vallási aránya ezt körleti szinten nagyon nehézzé tette. A Honvédelmi Minisztérium az egész ügyet katonaszervezeti kérdésnek tekintette, és azért rendelkezett így. A miniszteri rendelet nem is szólt a körleti tábori lelkészi hivatalok egyházi csúcsszervéről, az Apostoli Tábori Helynökségről. A körletparancsnokságok kezdeményezésére bízta az esetleges további lelkészi létszámnövelés kérdését. A kérés teljesítésének a Hadügyminisztériumra ruházta.

A RÓMAI KATOLIKUS
APOSTOLI TÁBORI HELYNÖKSÉG FELÁLLÍTÁSA

A magyar Nemzeti Hadsereg keretében az Apostoli Tábori Helynökség megszervezése nem a Hadügyminisztérium hatáskörébe tartozott, hanem a teljhatalmat gyakorló Fővezérségébe. Amikor a hadügyminiszter a saját hatáskörében gondoskodni akart a körletekben tartózkodó tisztek és legénység lelkipásztori ellátásáról, ugyanakkor a legmagasabb szinten a Fővezérség is megtette a lépéseit, hogy a katonalelkészek legfőbb katonai és egyházi felügyeletét megszervezze.

Csernoch János hercegprímásnak egy, Horthy Miklós fővezérhez intézett 1920. január 26-án kelt leveléből tudjuk, hogy tárgyalások folytak a tábori püspökség megszervezése és egy tábori püspök kinevezése ügyében.2 A tábori lelkészek felügyeletének kérdése bizonyára már akkor is felmerült, amikor a Hadügyminisztérium a szeptember 17-i ülést megtartotta, de az erről való döntés nem tartozott az akkor ott tárgyaló felek hatáskörébe. Tulajdonképpen egy magyar Apostoli Tábori Helynökség felállításáról volt szó és annak betöltési módjáról. A példát a közös hadsereg hasonló szervezete, az Apostoli Tábori Helynökség nyújtotta.

A magyar katolikus püspöki kar a proletárdiktatúra bukása után, augusztus 22-én tartott első értekezletén úgy határozott, hogy amint a körülmények megengedik, a papokat lelkigyakorlatokra gyűjti egybe, a híveknek pedig népmissziót tart. Az esztergomi egyházmegyében - jelesül Budapesten - Csernoch János hercegprímás ezt 1919. október második felében tartotta célszerűnek. Budapest templomaiban egyszerre tartották meg ezeket a népmissziókat, amelyek vezetésére Csernoch az ország kiválóbb szónokait kérte fel. Így került Zadravecz István a pesti domonkosokhoz, mint népmissziós szónok. Csemoch, aki figyelemmel kísérte és ellenőriztette a népmissziók hatását, a központi szeminárium dísztermében köszönte meg az egybehívott szónokok eredményes munkáját. Az egybegyűltek előtt megemlékezett Zadravecz István beszédeiről, és azt mondta: „az új hadseregnek is szüksége van prédikátorra, aki a hadseregben fenntartsa az evangélium lelkét és szellemét".13 Ez utalás volt Zadrevecz szegedi szereplésére, amellyel hozzájárult a Nemzeti Hadsereg tevékenységéhez. Ez a dicséret felért egy ajánlással is a kormány irányában, hiszen a Fővezérség felé nem kellett Zadraveczet támogatni. Akkor ugyanis már a kormányban is folytak a tárgyalások a tábori lelkészet kialakításáról és a számba vehető apostoli tábori helynökökről.

Bjelik Imre, a bécsi közös hadseregbeli tábori apostoli helynök címzetes püspök neve nem is nagyon került szóba ezen állás betöltésénél. Ő Nagyváradra vonult és előbb mint káptalani helynök, utóbb mint apostoli kormányzó átvette a románok által megszállt egyházmegye kormányzását. A kormány részéről szóba került azonban az apostoli tábori helynöki méltóságra Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és Bangha Béla jezsuita szerzetes neve is. Mindketten országos hírű szónokok voltak és így alkalmasnak látszottak a katonaság lelki, szellemi irányítóinak. A Fővezérség jelöltje Zadravecz István volt. A kormány jelöltjei mellett történelmi és anyagi érvek is meghúzódtak. A Monarchiában, amikor megalakult az Apostoli Tábori Helynökség, akkor is egy kisebb és szegényesen dotált püspökséghez - Bécsújhelyhez, majd St. Pöltenhez csatolták. Így lett volna a szegényesen ellátott székesfehérvári püspök egyúttal apostoli tábori helynök is. De Bangha Béla mellett szintén voltak történeti érvek. Valaha a jezsuiták - a rend fénykorában -, mint császári gyóntatók voltak a katonák főpapjai. Anyagi bázist, miként a múltban is, a rend nyújtott volna. A Fővezérség is hivatkozhatott történelmi háttérre, a ferences Kapisztrán János személyére és sok ferences katonalelkészre.14 1919. december elején Horthy visszautasította a Huszár miniszterelnök által tábori püspöknek javasolt személyeket, és közölte vele, hogy már számításba vette erre az állásra Zadravecz Istvánt.15

A sok szóbeszéd és innen-onnan kiszivárgott hírek végére tett pontot a Fővezérség távirata, amely 1919. december 24-én érkezett meg a szegedi körletparancsnokságra. A sürgős és bizalmas jelzésű távirat bizonyára karácsonyi ajándéknak is küldetett, mert így szólt: „A fővezérség a katonai tábori lelkészi kar újjászervezését kezdeményezte. Ezen testület élére mint tábori püspököt P. Zadravecz István Szt. Ferenc-rendi kormánytanácsos és rendházfőnök jönne elsősorban tekintetbe, aki mindkét forradalom idején kiváló érdemeket szerzett. Miután a fővezérség P. Zadravecz István kinevezésénél nem akarja magát kitenni azon eshetőségnek, hogy nevezett, tekintettel jelenlegi rendfői állására, a tábori püspöki kinevezést nem vállalná - a katonai körletparancsnokság mielőbb bizalmas úton puhatolja ki, hogy P. Zadravecz István e kérdésben milyen álláspontra helyezkedik." 16 Pleplár alezredes, a szegedi körlet parancsnoka iktatta, és bizalmas úton kézbesítette a táviratot páter Zadravecznek.

Zadravecz István ferences szerzetes volt, és ezért nem válaszolhatott a körletparancsnok kérdésére igennel vagy nemmel. Neki előbb - a rend szabályai értelmében - engedélyt kellett kérnie arra, hogy a renden kívüli egyházi megbízatást elfogadhassa. Ezért az ünnepek után - december 28-án - Budapestre utazott dr. Vasek Ernő főispán és Back Bernát kíséretében a tartományfőnökhöz, Tamás Alajoshoz. A tartományfőnök a sürgöny ismeretében előbb Zadravecz véleményére volt kíváncsi. Ő kijelentette, hogy egyáltalán nem kéri a tartományfőnök beleegyezését, sőt azt is szívesen veszi, ha megtagadja a hozzájárulását. Tamás Alajos nem tagadta meg a hozzájárulását, sőt örült, hogy Milassin Miklós egykori székesfehérvári püspök után száz évvel ismét lesz franciskánus püspök.

Tamás Alajos tartományfőnök engedélyének birtokában Zadravecz személyesen kereste fel a Fővezérség székhelyén - a Gellért Szállóban - Berzeviczy Béla tábornok vezérkari főnököt, és jelentette neki, hogy hozzájárul ahhoz, hogy mind katonai, mind egyházi fórumokon megindulhasson a kinevezési eljárás.

A Nemzeti Hadsereg fővezére, Horthy Miklós ezek után Zadravecz István leendő kinevezése tárgyában átiratot intézett Csernoch János hercegprímáshoz és Tamás Alajos tartományfőnökhöz. 1 7

„A tábori lelkészi kar újjászervezésére, és ezzel kapcsolatban a tábori püspökség felállítása tárgyában az illetékes körökhöz javaslat tétetett.

A leendő tábori püspök személyének megválasztását illetőleg van szerencsém Főtisztelendő úrral közölni a magyar nemzeti hadsereg azon hő óhaját, hogy ezen felelősségteljes méltóságra P. Zadravecz István neveztessék ki. Kérem főtisztelendő urat, hogy a kinevezendő tábori püspök személyéhez hozzájárulni méltóztassék.

A Tamás Alajoshoz írott néhány sornál valamivel bővebb és melegebb hangú a Csernoch János hercegprímáshoz írt levél. A bevezetés ugyanúgy szól, mint az előbb, de a személyi ajánlás már bővebb, mert meg is okolja azt. „Ezen felelősségteljes méltóságra P. Zadravecz István sz. f. r. kormánytanácsos és szegedi rendházfőnök úr neveztessék ki, aki a keresztény világnézetért és a magyar nemzeti eszméért vívott küzdelemben mindkét forradalom idején kiváló és eredményteljes tevékenységet fejtett ki, és ezen szereplése következtében a hadsereggel immár elválaszthatatlanul összeforrott. P. Zadravecz István kormánytanácsos urat egész egyénisége, tehetsége, minden alkalommal megnyilvánuló lángoló hazaszeretete és a lelkekre erősen hatni tudó szuggesztív ereje az említett rendkívül fontos méltóság betöltésére minden kétséget kizáróan képesítik..."

A két címzett közül a hercegprímásra várt a nagyobb és fontosabb feladat, mert neki kellett elindítani Zadravecz István kinevezésének római folyamatát. Hogy a tábori püspökség szervezésének ügye mennyire a közvélemény színe előtt zajlott, arra jó példa dr. Liebner János váci egyházmegyés, katonapap memoranduma. Az említett katonalelkész tervezetet készített a katonalelkészség szervezésének kérdésében, és azt elküldötte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Dr. Breyer István január 8-án kelt kísérőlevelével Csemochnak továbbította. A prímás pedig a hó végén az egész tervezetet Horthy Miklósnak. A memorandumhoz mellékelt levelében ezt írta a hercegprímás: „Azon tárgyalásokkal kapcsolatban, amelyet a tábori püspökség szervezése és a tábori püspök kinevezése ügyében folytatunk - van szerencsém bemutatni egy memorandumot. A gondolata: hogy külön hivatásos tábori lelkészetre szükség van, helyes. A szervezési munkálatok a kinevezendő tábori püspök feladatát fogják képezni."18

Csernoch János hercegprímás tehát - mint az előbbi levélből is nyilvánvaló - helyesnek tartotta egy Apostoli Tábori Helynökség felállítását. Mielőtt azonban a kérést Rómába felterjesztette volna, szükséges volt elrendezni az apostoli tábori helynök megélhetésének alapjait.

Csemoch hercegprímás kérésére Szmrecsányi Lajos egri érsek, akinek jó kapcsolata volt a kormányzóhoz, megígérte, hogy ha Zadraveczet a pápa kinevezi apostoli tábori helynökké és címzetes püspökké, akkor ő szívesen kinevezi az egyházjogi előírások szerint az egri főkáptalanjába kanonoknak. Az ígéret birtokában Csernoch János meg is tette 1920. február 9-én előterjesztését Rómába.19 Az előterjesztett kérdésben egyúttal információt adott Zadravecz személyéről, és a megélhetésének biztosításáról is. Ajánlásában arra hivatkozott, hogy a „bolsevizmus legyőzésében P. Zadravecz István gvardián a legnagyobb segítséget nyújtotta..." és ezért a keresztény magyar kormány, valamint a hadsereg fővezére a hadsereg vallásos lelkületének megőrzése és ápolása érdekében a lelkipásztori munka élére szeretné állítani apostoli helynöki minőségben, aki egyúttal püspöki renddel is ékeskedne.

Az előterjesztett kérést Csernoch a maga nevében is megerősítette, és arra kérte a Szentatyát, hogy Zadravecz Istvánt püspökké kinevezni, valamint neki az apostoli tábori helynöki joghatóságot a magyar Nemzeti Hadsereg felett megadni, és mindazokkal a kiváltságokkal felruházni szíveskedjék, amivel az apostoli tábori helynököt ékesíteni szokta.

Levelében arról is biztosította a Szentatyát, hogy Zadravecz István világi pappá lévén, az egri főegyházmegyében kanonoki javadalmat fog élvezni, ami tisztességes megélhetést fog biztosítani a püspöknek, az apostoli tábori helynöknek. Egyúttal kérte a kinevezendő apostoli tábori helynöknek a 642. kánon alól való felmentését is, azaz a világi papi státusba való helyezését.

Csernoch körültekintő eljárását igazolja az, hogy mielőtt levelét Rómába megírta volna, a ferences tartományfőnököt tájékoztatta az ügy állásáról.

Tudomására hozta a tartományfőnöknek, hogy az egri érsek hajlandó a tábori püspöknek kiszemelt Zadvarecz István szekularizációja és a 642. kánon 1. §-nak a tilalma alóli felmentése után egri kanonokká kinevezni. Ez a kánon ugyanis tiltotta, hogy egy szerzetes világi pappá válása után egyházi javadalmat fogadhasson el. Ez esetben a kánon alóli felmentést kellett kérni.

Az ügy anyagi oldala - írta Csemoch Tamás Alajosnak - biztosítva van. A prímásnak azonban még szüksége volt a magyar Minisztertanács határozatára, amelyben a tábori püspökség felállításához hozzájárul, és Zadravecz István kinevezését tudomásul veszi. Ez is mutatja a kormány és a Fővezérség hatalmi kapcsolatát. Úgy látszik, hogy a Minisztertanács határozatát Csernoch még aznap megkapta, mert már másnap elküldötte levelét a Szentatyához.

A kinevezéssel kapcsolatban a ferences rend tartományfőnökének még további teendői is voltak, amire a prímás Tamás Alajos figyelmét felhívta. Jelezte neki, hogy a Rómába küldendő előterjesztését a saját véleményével együtt az általános rendfőnöknek kell megküldenie, hogy ő azt a Szentszéknél benyújthassa, és az elintézést ott szorgalmazza. Így is történt.

Csernoch János hercegprímás már március 12-én levelet kapott Gasparri bíboros államtitkártól, hogy a Szentatya kegyesen fogadta az előterjesztést, és a Congregatio Consistorialisnak parancsot adott Zadravecz tábori helynöki és püspöki kinevezésének lebonyolítására.

A püspöki kar március 17-i ülésének 10. pontjában erről a következőképpen emlékezik meg: „A Nemzeti Hadsereg fővezére kérte a hercegprímást, hogy P. Zadravecz István Szent Ferenc-rendi szegedi házfőnöknek tábori püspökké kinevezését az Apostoli Szentszéknél kieszközölje. Úgy a fővezérrel, mint a kultuszminiszterrel történt megállapodás alapján oly megoldás kerestetett, hogy a tábori püspökjelölt kanonoki stallumot nyerjen, és így az eltartása ne essék a magyar államkincstár terhére, ami által azt is elkerüljük, hogy más felekezetek is tábori püspökséget követeljenek az államtól. A hercegprímás kérésére Szmrecsányi Lajos egri érsek kegyesen kilátásba helyezte Zadravecz Istvánnak egri kanonokká kinevezését. Az Apostoli Szentszékhez felterjesztés ment Zadravecz István püspöki kinevezése, kellő joghatósággal való ellátása, szekularizaciója és a javadalom elfogadásához szükséges jelentések kieszközlése végett. A tábori püspökség szervezete ügyében a tárgyalások folynak."

Csernoch bejelentését a püspökök tudomásul vették. Ezek után megállapították, hogy az Apostoli Tábori Helynökség megszervezéséig a tábori lelkészek a terület után illetékes püspöktől kötelesek joghatóságot kérni.20

Minden körültekintő ügyintézés mellett is a római levél elküldése előtt elmaradt a Csernoch-Zadravecz találkozó, amely a későbbiekben éppen a javadalmazás körül sok bonyodalomnak a forrása lett.

A hercegprímásnak a tartományfőnökhöz írott levelében „utasítás" volt Zadravecz számára, amit páter Tamás továbbított is, és ezért nem került sor a közvetlen kapcsolatfelvételre Csernoch és Zadravecz között: „P Zadravecz István tanulmányozza a volt cs. és kir. tábori helynökség szervezetét és kellő változtatásokkal készítsen a Hadügyminisztérium, a Fővezérség és a hercegprímás hozzájárulásával új szervezeti szabályzatot a nemzeti hadsereg tábori püspöksége és a tábori lelkészet számára. A részletes szervezeti szabályzat Rómába való bemutatása nem szükséges."

A levél további részében felvetett problémák előrevetítették azokat a joghatósági harcokat, amelyeket később a tábori püspök és a megyés püspökök folytattak.

Csernoch a Szentatyától mindazokat a jogokat kérte az apostoli tábori helynök számára, amiket nekik adni szokott, és most azt írta: „tisztában kell lennünk, mily terjedelmű jurisdictiót kérjünk a Szentatyától". Úgy tűnik, hogy Csernoch sem ismerte a római rendelkezéseket, és inkább a megyés püspökök joghatósága érdekeit védte. „Tudnom kell - írta -, vajon a jurisdictio csak a nemzeti hadsereg aktív tisztjeire és legénységére terjed-e ki, vagy esetleg más formációkra is. Nézetem szerint csak tényleges katonákra terjedhet ki békében. Háborúban a jurisdictio kiterjed mindazokra, akik hadiszolgálatra behívattak, vagy szoros hadi területen munkára alkalmaztatnak, ahol polgári lelkészek nem működhetnek."

Csernoch továbbá megfontolandónak tartotta, hogy a csendőrséget nem kellene-e a katonai lelkészség illetékessége alá venni. Azt is eldöntendő kérdésnek tartotta a prímás, hogy a katonalelkészek vezessenek-e külön katonai anyakönyveket, és ha vezetnek, ezek közhitelességűek-e. Ha vezetnek anyakönyveket, akkor a nem katolikus katonák anyakönyvi adatait is ők tarják-e nyilván. Abban a kérdésben pedig, hogy mily személyekre terjedjen ki a katonalelkészi joghatóság békében és háborúban, mielőbbi választ és véleményt kért Zadravecztől.

Se Csernoch, se Zadravecz sohasem voltak katonalelkészek. Csernoch még 1915-ben azt kérte Bjeliktől, hogy „oktassa ki őt" a tábori lelkészet szervezetét illetően, Zadravecz forgolódott ugyan tisztek és legénység között, de a szervezeti kérdésekben járatlan volt.

Mindenesetre Csernoch azt ajánlotta, hogy minden lelkiismeret-furdalás és kétség elkerülése végett fenn kell tartani a püspökök, illetve a polgári plébánosok területi joghatóságát a gyóntatásnál és a házasságkötésnél. A polgári lelkészeket majd utasítják a katonai lelkészek illetékességének elismerésére és tiszteletére.21

Csernoch hercegprímás ezen felszólító és véleménykérő levele után már komolynak kellett tekinteni Zadravecz kinevezését, és elodázhatatlannak a közvetlen találkozást Csernoch és Zadravecz között. Ez februárban, csak a római levél elküldése után következett be.

Zadravecz - aki nem tudhatott a római előterjesztésről - a találkozón két bejelentéssel állt Csernoch elé.

Kijelentette, hogy semmit sem fogad el az államtól, amikor az állami kincstár üres, és mindenhol kiáltozzák a lemondást és a spórolást. Arra kérte Csemochot, hogy a megélhetéséről gondoskodjon a magyar egyház. (Ismerősen csenghettek ezek a szavak Csernochnak, mert tudnia kellett a ferences házfőnök cikkeiről és beszédeiről, amelyekben a magyar egyház és egyháziak anyagi helyzetét feszegette.)

A második bejelentés azonban már - mint később mondta is Zadravecznek - felborította elgondolásait. A páter kijelentette ugyanis, hogy püspökké kinevezése és felszentelése esetén is a Ferenc-rend kötelékében akar maradni, és nem akarja magát szekularizáltatni.

Csernoch először elhatározásának az okait kérdezte. Válaszában Zadravecz kifejtette, hogy nem akar az állam terhére lenni, jótevője szeretne lenni annak, és nem haszonélvezője. Azonfelül azért sem akart a hadsereg, az állam fizetett alkalmazottjává válni, hogy megtarthassa a nagy előnyöket tartalmazó és nyújtó anyagi függetlenséget. A második bejelentést azzal okolta meg, hogy franciskánus ruhában toborozta a hadsereget, és ebben a ruhában akar főpásztora is lenni a nemzeti hadsereg katonáinak.

A hercegprímás megértette érveit és szándékait, de mint mondta: „ez keresztülhúzta terveimet".

Ekkor tudta meg Zadravecz, hogy már el is ment a levél Rómába azzal, hogy Szmrecsányi jóvoltából a szekularizáció esetén az egri kanonokság jövedelme lett volna a tábori püspök megélhetésének az alapja.

Csernoch hamar túltette magát a váratlan helyzeten, és kijelentette Zadravecznek, hogy az ügyben újból fog beszélni az egri érsekkel, és majd találnak valami javadalmazási módot. A további tárgyalások során abban egyezett meg Csernoch és Szmrecsányi, hogy Zadravecz bár nem lesz egri kanonok, mégis egy bizonyos összeget - évjáradékot - a káptalan terhére kiutalnak neki.

Amíg a javadalmazás körüli tárgyalások tartottak, megérkezett Esztergomba Gasparri bíbornok-államtitkár levele, amely március 12-én kelt Rómában. Ebben a bíboros államtitkár arról értesítette a prímást, hogy előterjesztését kegyesen fogadta a Szentatya, de Zadravecz szekularizációjához nem járul hozzá, maradjon meg a rendjében. Tíz nappal később XV. Benedek pápa Zadravecz Istvánt domitianopoliai címzetes püspökké nevezte ki. Az 1920. március 22-én kelt bulla csak augusztusban érkezett meg, mert a vasúti és postai összeköttetés Ausztria és Magyarország között bojkott miatt megszakadt. A kinevezés megtörténte gyorsan ismeretessé vált.

Az események felgyorsultak és az intézkedések szükségessé váltak. 1920. március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. A kormányzóságon nem tudták megérteni, hogy az egykori fővezéri kijelölés a tábori püspökségre nem egyenlő a kinevezéssel. Csemochnak nem kis erőfeszítésébe került, hogy mérsékletre intse a sürgetőket. A Nemzeti Hadsereg vezérkari főnöksége értetlenül állt az egyházjogi szabályokkal szemben. Nem értették meg, hogy ők csak katonai és nem egyházi megbízatást adhatnak Zadravecznek.

Megütközést kelthetett Zadravecz Istvánnak az a levele, amelyet 1920. március 15-én küldött meg Csernochnak, illetve valamennyi püspöknek és rendfőnöknek, hogy a levelében foglalt kéréssel a 17-én kezdődő püspökkari konferencián foglalkozzanak. Későn érkezett a levél - amint válaszában Csernoch közölte Zadraveczcel.

A helyzet fonákságát jellemzik a dátumok. A hercegprímás február 9-én tett előterjesztést Rómába. Gasparri magánlevele még meg sem érkezett Esztergomba, ami március 12-én kelt, a pápa még ki sem nevezte, mert az csak március 22-én történt meg, de a vezérkari főnök már intézkedésre szólította fel Zadraveczet. Az a fent említett „baljóslatú" március 15-én küldött levél így hangzott:

„A M. Nemzeti Hadsereg Vezérkari Főnökének 310/352/g/1920. számú átiratára a következő sürgős intézkedést kell foganatosítanom:

Egy névjegyzéket kell készítenem azon lelkészekről, akik szükség esetén katonai lelkészi szolgálatra volnának behívandók. Mivel nem akarom oly módon rendezni az ügyet, mint a múltban volt, a nagyméltóságú püspöki karral egyetértőleg óhajtanám ezt elintézni.

Ezen okból minden megközelíthető egyházmegyei hatósághoz és szerzetesi rendfőnökséghez külön-külön kérelmet intéztem, hogy a lehető legrövidebb idő alatt 5 lelkészről, a budapesti körletparancsnokság róm. kat. lelkészi hivatalához (Bp. Bécsi-kapu tér 4. mai Országos Levéltár) egy névjegyzéket küldjenek. A névjegyzékben tekintettel legyenek:

1. 30 évnél idősebb,
2. kifogástalan papi élet,
3. lelkes hazafi,
4. lehetőleg több nyelvet beszélő legyen.

Ha nem megfelelőek, akkor a budapesti körletparancsnokság lelkészi hivatala önhatalmúlag fog behívni."

Zadravecz István leveléből arra kell következtetni, hogy a körletparancsnokságok végrehajtották saját hatáskörükben a hadügyminiszter január 26-án kelt rendelkezését, és felállították -a körleti tábori lelkészi hivatalokat. Ezek sorában a budapesti körletparancsnokság róm. kat. lelkészi hivatala - apostoli tábori helynöki hivatal még nincs - úgy szerepel, mint első az egyenlők között, és országos jellegű szervezést kezdeményezett. Ami pedig a budapesti katonalelkészi hivatalt illeti, annak élén legfelsőbb egyházi és állami megbízatás nélkül Zadravecz István szerepel. Ennek a helyzetnek megfelelő Csemoch válaszában is a címzés: „Ftdő. P. Zadravecz István, Ferenc-rendi áldozópap. Budapest."

Zadravecz István kérelmét a püspökkari konferencia már nem tudta tárgyalni, mert későn érkezett. Így tehát csak az a lehetőség maradt, hogy a püspökökhöz és rendfőnökökhöz kiküldött kérelem egyéni elbírálás alá került. Csernoch János válaszában annak a gondolatának adott kifejezést, hogy katonai lelkészi szolgálatra az esztergomi egyházmegyéből elsősorban azokat a fiatalokat kellene behívni, akik eddig is katonalelkészek voltak, és ezen alkalmazásuk megszűnése után most bizonytalan jövőnek néznek elébe. A prímás ezután rátért a számba jöhető személyekre. A volt Apostoli Tábori Helynökség likvidálásának a munkájában két esztergomi egyházmegyés pap tartózkodott akkor Bécsben, Moser Sándor dr. és Takács Szeverin. Megemlítette még Folba Jánost és Auer Jenő apátot, akik a reaktiválást talán maguk is szívesen vennék. Az utóbbi két személy Budapesten is tartózkodott. Megemlítette továbbá Vörösváry Ernőt, aki tudomása szerint jelenleg a nagykanizsai iskolánál tanárkodott, és Dobrozenszky Henriket, akit Szegeden tudott. A felsoroltak mellett, ha ezek egyikétmásikát nem találná a katonai főpapi vezetőség alkalmasnak arra, hogy a Nemzeti Hadseregben katonalelkészi szolgálatot kapjon - írta a hercegprímás -, akkor arra is hajlandónak mutatkozott, hogy a hazafias, fontos célra való figyelemmel, végső szükség esetén, más alkalmas papot is a főpapi vezetőség rendelkezésére bocsásson.22

Csernoch János hercegprímás az ilyen jelenségek után joggal félt attól, hogy a római kinevezés kézhezvétele előtt a kormányzói hivatal olyan lépést tesz, ami egyházjogilag felborítaná a folyamatban lévő megoldást. A bonyodalmak elkerülése végett előterjesztést tett

Horthynak a kinevezés módjáról és megtartandó szabályairól: „Bátorkodom ajánlani, hogy a katonai rendfokozat és a tábori lelkészet vezetésére való felhatalmazás Főméltóságod részéről csak a pápai kinevezés megérkezése után adományoztassék. Az állami kinevezéssel kerülni kell azt, mintha a tábori főpap államilag neveztetnék ki. A volt cs. és királyság főpapját sem nevezte ki őfelsége püspökké, hanem mindig a pápa. A püspökség nem is járt mindig együtt a hivatallal. A lelki joghatóságot mindig a pápa adományozta. Azért a delegált pápai joghatóság élvezőjét hivatalosan: tábori apostoli helynök címe illeti meg."

Csernoch javaslata az volt, hogy amikor a pápai kinevezés megérkezik, azt ő a nyilvánosságra hozatal előtt közli a kormányzóval, aki Zadraveczhez a kihirdetés előtt egy iratot intézne. Csernoch még szöveget is ajánlott: „Kedves Zadravecz, önnek a megfelelő illetmény nélkül ezennel  rangot adományozom, és megbízom, hogy mint tábori apostoli helynök a magyar Nemzeti Hadsereg katolikus lelkészete vezetését átvegye."23

Nem késett sokáig Horthy válasza, hogy úgy katonai, mint vallási szempontból is szükségesnek látja, hogy Páter Zadravecz István szegedi Szent Ferenc-rendi házfőnök mielőbb a katolikus tábori lelkészek élére állíttassék. Horthy úgy látta, hogy ezen megbízatás előfeltétele annak, hogy a katolikus tábori lelkészség végleges megszervezése lehetővé váljék.

Döntő jellegű kijelentést és javaslatot tett ebben az április 30-án kelt levelében a kormányzó. Kijelentette, hogy távol áll attól, hogy a Pápa Őszentsége bölcs elhatározásának elébe vágjon (ettől óvta elsősorban a hercegprímás levele), de az ügy érdeke megkívánja, hogy a katolikus tábori lelkészség mielőbb vezetőt, kapjon. „Szándékom - írta a kormányzó -, hogy addig is, míg a Pápa Őszentségének elhatározása ide megérkezik - tehát átmenetileg -, Páter Zadravecz megbízatását perfektuálni."

A kormányzó a kinevezés szövegezésének a kérdésében még körültekintőbb volt, mint Csernoch, mert a következő szövegre nézve kérte a prímás észrevételét: „Megbízom Páter Zadravecz István szegedi Szent Ferenc-rendi házfőnököt az V. rangosztályba való egyidejű besorolás mellett a magyar Nemzeti Hadsereg katolikus tábori lelkészetének a vezetésével." Ezzel a megfogalmazással Csernoch is egyetértett, hiszen nem volt benne szó kinevezésről, tábori püspökségről. Apostoli Tábori Helynökségről, tehát mindazon kifejezések hiányoztak, amelyeket csak a pápa használhatott.

Horthy azonban nem várta meg a bulla megérkezését, hanem csak Csernoch véleményét. Így azután a Hivatalos és Rendeleti Közlönyben megjelent a következő szöveg:

„A Kormányzó úr Őfőméltósága Budapesten, 1920. évi május 7-én kelt magas elhatározásával megbízni méltóztatott: P. Zadravecz István szegedi Szt. Ferenc-rendi házfőnököt, az V. rangosztályba való egyidejű besorolása mellett, a magyar Nemzeti Hadsereg katolikus lelkészetének vezetésével." (52571/eln. sz. 1920.)

A hadügyminiszter január 26-án kelt rendelkezése megteremtette a katonai körletparancsnokságokon a lelkészi hivatalt, most a kormányzó megbízatása a Hadügyminisztériumban megteremtette a katonalelkészek és lelkészi hivatalok felügyeleti hatóságát. Elméletileg mindezeket az intézkedéseket csak katonai vonalon lehetett volna rendezni amint rendezték is. Csakhogy az osztrák-magyar monarchiai hagyományok továbbélése püspöki joghatóságot és díszt akart adni a katonalelkészek legfőbb vezetőjének. Ez azonban - bár a Szentszék döntése köztudott volt - a közbejött közlekedési blokád miatt késett.

A megbízatás kézhezvétele után, tehát a hivatalos eljárás végső cselekedeteként Zadravecz István első útja Horthy kormányzóhoz vezetett, akinek egy kihallgatás keretében köszönte meg azt a bizalmat, amellyel a Nemzeti Hadsereg katolikus lelkészetének vezetőjévé tette. Zadravecz szavai szerint, Horthy kijelentette, hogy nem irodába akarja őt zárni ezzel a kinevezéssel, hanem azt akarja, hogy apostolként járja a kaszárnyákat és az egész csonka országot. Továbbá biztosította a kormányzó őt minden körülmények között a jóakaratáról és támogatásáról. A kihallgatás után néhány nappal Zadravecz Horthy kezébe letette a hivatalos esküt. Az eskütétel a királyi palota eskütermében Soós tábornok hadügyminiszter jelenlétében történt. Ezzel katonai vonalon megalakult a Nemzeti Hadsereg katonalelkészetének katolikus szervezete. Most már Zadravecz István hivatalosan is hozzáfoghatott a központi lelkészi hivatal megszervezéséhez és a körletparancsnokságoknál működő lelkészi hivataloknak katonai szolgálati viszonyba való állítá
sához. Most már csak az a kérdés maradt eldöntetlen, hogy milyen egyházi meghatalmazásokat fog kapni.

ZADRAVECZ ISTVÁN PÜSPÖKKÉ SZENTELÉSE
ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

A magyar katolikus püspöki kar előtt nem volt ismeretlen a tábori püspökség intézménye, és a tábori püspök személyének egyházi és katonai méltósága. Együttműködött a Bécsben székelő közös hadseregbeli apostoli tábori helynöki hivatallal és a püspökkari konferenciákon megjelent Bjelik Imre tábori püspökkel, aki az osztrák püspöki konferenciákon is mindig részt vett. Az intézmény működésének, joghatósági hatáskörének tartalma azonban nagyrészt ismeretlen volt előttük. Az apostoli tábori helynök nem segédpüspök volt, hanem terület nélküli apostoli helynök, aki a pápától kapott joghatóságot. Abban az időben, amikor a birtok volt minden hatalomnak a mércéje, a tábori püspök a magyar és osztrák püspöki karban a szegény rokon szerepét játszotta. A megyés püspökök csak azt tapasztalták, hogy a tábori püspök katonapapokat kér, elviszi a fiatal utánpótlást, és a háború után esetleg sok hőstettel, de nagyon sokszor lélekben, testben megtörve kapták vissza, vagy pedig frissen és tettrekészen, de a háborús tapasztalatok nyomán szabadosabb, liberálisabb, „demokratikusabb" gondolkodásmóddal. Jellemzőnek látszik Csernoch hercegprímás egy levele, amelyet Bjeliknek írt 1915. február 3-án. „Mivel a honvédségnek és a népfölkelők soraiból kialakított új csapatoknak lelkészekkel való ellátásának módját teljesen nem ismerem - írta levelében -, kérem méltóságodat, hogy ebben a tárgyban kellőleg kioktatni kegyeskedjék, s ha e téren kívánalmak volnának, amelyek teljesítése a püspökökre vár, ezeket tudomásomra hozni szíveskedjék."24 Igaz ugyan, hogy ez a kérés még a háború kezdeti szakaszában volt, és a négyéves világháború a Bjelik adta válaszon kívül megismertette Csernoch hercegprímással a katonalelkészet szervezeti működését, de arra nem volt elegendő, hogy a katonai lelkipásztorkodás szükségességét teljesen magáévá tegye. Ez a személyi joghatóság fogalma nem fért bele a püspökök határok között mozgó egyház-közigazgatási gondolatvilágába, és általában a püspökök gondolkodásmódjába. Nem véletlen, hogy a katonai lelkipásztorkodás területén legjobban a szerzetesek érezték otthon magukat, mert az ő egyházszervezeti felépítésük - a nagy provinciák, szétszórt kolostorok - hasonlítottak leginkább a katonai körletekre felosztott hadsereg szerkezetére. Éppen ez a szervezeti hasonlóság volt az, ami a püspökök és szerzetesfőnökök közötti állandó egyházjogi rivalizáláshoz vezetett, és ami fennmaradt a megyés püspökök és a tábori püspökök között is.

Amikor összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, és benne megszűnt a közös hadseregbeli Apostoli Tábori Helynökség, közkeletű, de egyházjogilag nem szabatos megjelöléssel: tábori püspökség - akkor sem az osztrák, sem a magyar püspöki kar nem tett javaslatot annak nemzeti jellegű felállítására. Ezt mindkét helyen a hadsereg vezetése, nálunk a Fővezérség tette meg. A magyar püspöki kar csak mintegy kényszernek engedve, tudomásul vette az erre irányuló kérelmet, és mint a későbbiekben is látni fogjuk, a kinevezett apostoli tábori helynököket, felszentelt püspököket csak másodrendű püspöktársaknak tartották. A tábori püspökök pedig egyéniségük, vérmérsékletük, igényességük szerint küszködtek az egyenlőségük kivívásáért.

Csernoch János hercegprímás egyik találkozásán meg is mondta Zadravecznek, amikor az valamiért szabadkozott, hogy: tudom, nekem nem is magával kell tárgyalnom, hanem a tartományfőnökével. Ez a magatartás és jogi felfogás szülte azt is, hogy Csernoch a Zadraveczcel való előzetes tárgyalás nélkül akarta őt szekularizálni.

Az előzőekben már szó volt arról, hogy XV. Benedek pápa - Gasparri bíboros államtitkár 1920. március 12-én kelt levele szerint - a címzetes püspöki címre felterjesztett Zadravecz István számára a szekularizációt nem engedélyezte. A legmagasabb óhaja az volt a pápának, hogy ő mint püspök is tagja maradjon a jeles Szent Ferenc-rendnek. Róma tehát úgy döntött, hogy Zadravecz István püspök lesz, de szerzetes marad. A Szentatya, az 1920. március 22-én tartott bíborosi konzisztóriumon kihirdette, hogy Zadravecz Istvánt demitianopolisi címzetes püspökké nevezte ki. Az Acta Apostolicae Sedisben megjelent hivatalos szentszéki közlönyben csak a püspöki kinevezés olvasható, az apostoli tábori helynöki kinevezés nem. Az egyházi értelmezés szerint a püspöki rend - mint eltörölhetetlen jegy - nemcsak a papi rend teljességét jelenti, hanem azt is, hogy elsőbbséget élvez egy hivatalnál, mint amilyen az Apostoli Tábori Helynökség is. Ez utóbbi a megbízó részéről bármikor visszavonható, hiszen nem jár szentségi karakterrel. Ezért kellett ehhez két okmány.

A kinevezések megtörténtét - ha hivatalosan nem is - Gasparri bíboros államtitkár május 18-án kelt levele ismételten mint tényt közölte, hogy mint apostoli tábori helynök, az egri káptalantól egy stallumnak megfelelő jövedelmet kapjon. Érthető, hogy az ilyen magánlevelek és értesítések nem nyugtatták meg Zadraveczet, és május 31-én sürgető levelet intézett a prímáshoz.25 Az okmányok késtek.

Lepold Antal mint az esztergomi prímási hivatal vezetője iparkodott megnyugtatni Zadraveczet, és azt tanácsolta neki, hogy függetlenül a bullák megérkezésétől, már most kérje fel a prímást arra, hogy a püspökszentelést Szegeden végezze, mert Szeged város már kérte erre.

Zadravecz István megfogadta a tanácsot. Felkérte június 7-én Csernoch János hercegprímást a szentelésre, aki azt el is fogadta. A szentelés helye pedig valóban Szeged lett.26

A kinevezési bullák Rómából csak augusztus 16-án érkeztek meg Esztergomba.27 A szentelésnek immár semmi akadálya sem volt, és ez meg is történt a szegedi ferences templomban, 1920. augusztus 24-én. A szentelést a felkérésnek megfelelően maga Csernoch végezte, és a társszentelők Hanauer István váci megyés püspök és Horváth Győző kalocsai segédpüspök voltak. A szentelésen való részvételüket bejelentették József főherceg és fia, József Ferencnek is, azután Teleki Pál miniszterelnöknek, de ők nem voltak jelen. A kormányzót Stréter István hadügyminiszter képviselte. A tábori papságot Kemény Ede címzetes apát, tábori főpap ezredes és Dobrozemsky Henrik tábori főpap alezredes képviselte. A ferencesek képviseletében Tamás Alajos tartományfőnök s Pécsi Bonaventura házfőnök voltak jelen. A püspökszentelés után a zárda nagytermében fogadta az új püspök az üdvözlő beszédeket és köszöntéseket. A különféle katonai alakulatok köszöntése között nem maradhatott el a kormányzót képviselő Stréter István üdvözlő beszéde sem. „A nemzeti hadsereg nevében üdvözöllek téged tábori püspök úr - mondta Stréter -, ma, amikor az országban a mi zászlónk leng, és a mi jelszavunk diadalmaskodott: a hit és a fajszeretet. A hitet képviseled te, a fajszeretetet én." 28

A tényleges állományú katonalelkészek üdvözletét Dobrozemsky Henrik, a tartalékosokét Gyarmathy János tolmácsolta. Itt hangzott el Zadravecz Istvánnak, mint tábori püspöknek, a jelmondata: Pro regno Mariano, Mária országáért. A választott jelmondat és a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló címer többször támadási felületet és feszültséget okozott a katolikus és protestáns katonalelkészek között.

Bármilyen sok nehézségnek is nézett elébe a megszületett önálló magyar katolikus apostoli vikariátus, a tény megmásíthatatlan volt, maradt. Zadravecz István most már úgy léphetett a hadsereg elé, mint apostoli tábori helynök, felszentelt püspök, a magyar püspöki karba mint tábori püspök, a közéletbe pedig mint a magyar nemzeti megújulás egyházi szóvivője.

ZADRAVECZ CÉLJAI ÉS ESZMÉNYEI -
AZ ELSŐ FŐPÁSZTORI KÖRLEVÉL

A Nemzeti Hadsereg szervezésének megkezdésekor a Fővezérség nem határozta meg annak létszámát. Amikor a Fővezérség 1920. április elején megszűnt, a Rendeleti Közlöny a magyar hadsereg számára 1920. március 29-i száma közölte, hogy a Nemzeti Hadsereg központi vezetése ismét a honvédelmi miniszter kezében összpontosul, aki a kormányzó után a legfelsőbb katonai elöljáró volt. Horthy Miklós mint kormányzó, mintegy 85 000 főben akarta meghatározni a hadsereg létszámát. 1920 nyarán a létszám már 80 000 körül mozgott. A katonalelkészetet is ennek a létszámnak megfelelően kellett megszervezni. A körletparancsnokságok lelkészi hivatalainak kialakítása után Zadravecz május 7-től már hivatalosan is szervezhette a katonalelkészet irányító szervét. Amikor tehát a püspökké szentelése megtörtént Szegeden, akkor már ő egy kialakított intézménnyel rendelkezett.

Zadravecz István, mint tábori püspök, első körlevelében, amely felszentelése után alig két hét elteltével jelent meg, már programot adott, s ismertette a katonai lelkészet katolikus tábori püspökségének a szervezeti felépítését és személyi állományát. Az a szenvedélyes lelkesedés, amely beszédeiben fel tudta forrósítani a hallgatóságban a hazafiság lelkületét, megmutatkozott első körlevelében is...

„Az úr a kolostor falai közül szólított hozzátok. Ne féljetek! - hangzott többek között a püspöki szó. - Nem az ősi falak komorságát vagy nyirkos lelkületét hoztam magammal. Krisztussal jöttem: »ut vitam habeant et abundantius hageant« (hogy életetek legyen és bőséggel legyen; János X. 10.).

Az élet látszólagos kriptájából kilépve, életet jötten hirdetni. Zászlóm, ínunkám jelszava: »Pro Regno Mariano...« Imádjátok velem. kedves testvéreim, a Népek Urát és Istenét. hogy öntudatra ébresztette szegény nemzetünket... Hogy azonban ne legyen csak frázis a kereszténység, hanem hússá és vérré váljon a hadseregben, ezért lettem én tábori püspök, ti meg kedves testvéreim. tábori lelkészek.

E nagylelkű munkában fogjunk össze, tartsunk össze... Én a munkában, az apostoli munkában jó példával akarok járni előttetek. Atyátok akarok lenni, nem pedig uratok. Minden ügyetekben, örömötökben, búbánatotokban bennem megértőt, segítőt találtok.

Tőletek csak azt kérem, hogy a nagy horderejű munkát, mely rátok vár, értsétek, értékeljétek és lelkendezve tegyétek.

A nagy munka megindítására a seregek Ura és Istene nevében elrendelem a következőket:

Az apostoli tábori helynökségi joghatóságom a Codex Jm iu Cunoriici előírásai és engedményeinek korlátai között mozog. Ennek alapján joghatóságom alá tartozónak jelentem ki a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium jogkörébe utalt összes római és görög katolikus vallásúakat. A hatáskör pontos körülírása rövidesen kezetekhez jut.

Addigra is - a még eléggé nem tisztázott házasságkötési joghatóságon kívül - minden egyéb joghatósággal felruházom a Nemzeti Hadsereghez eddig beosztott következő papjaimat:

A tábori püspökségnél:

Dr. Dobrozemsky Henrik alezredes lelkészt.
Dr. Arvav-Nagy Bálint százados lelkészt.
Dr. Moser Sándor százados lelkészt,
Dr. P. Szabó Pius tart. százados lelkészt.

A budapesti katonai körlet területén:

Krepler Gusztáv alezredes lelkészt,
Varga János őrnagy lelkészt,
Brogyán Andor százados lelkészt,
Bolumicz_ky János,
Dávid Ferenc,
Gyarmathy János, Dr. Pompery Aurél,
Vadkerti László tart. százados lelkészeket.

A szombathelyi katonai körlet területén:

Mintsek Antal őrnagy lelkészt,
Dr. Takács Szeverin százados lelkészt,
Dr. Mészáros János,
Tarcsafalvy László,
Nagy Béla,
Bécsi Vazul tart. százados lelkészeket.

A kaposvári katonai körlet területén:

Dr. Hidecz Rezső százados lelkészt,
Kalauz Elemér,
Gáspár Béla,
Berta Lajos,
Csáki Antal tart. százados lelkészeket.

A székesfehérvári katonai körlet területén:

Árvay János őrnagy lelkészt,
Kiglits Iréneusz,
Ökrös László,
Veszelovszky Gábor,
P. Szunyogh Xav. Ferenc tart. százados lelkészeket.

A miskolci katonai körlet területén:

Gulás Miklós őrnagy lelkészt,
Dr. Majtényi Győző százados lelkészt,
Lóránt József,
Kertész Gyula,
Páva János tart. százados lelkészeket.

A szegedi katonai körlet területén:

Kemény Ede alezredes lelkészt,
Németh József,
Hoszpodár Balázs tart. százados lelkészeket.

A debreceni katonai körlet területén:

Boross Bertalan őrnagy lelkészt,
Leiteregh Károly százados lelkészt,
Bónis Arkangyal,
Papp Gyula tart. százados lelkészeket.

A katonai kórházakban:

Klimkovits József alezredes lelkészt,
Pozsgay Gyula,
Binder István százados lelkészeket,
Egri Dániel,
Wlassits Géza,
Dr. Wessely Andor tart. százados lelkészeket.

A katonai nevelőintézetekben (iskolákban):

Dr. Kvacsák Gyula alezredes lelkészt,
Vörösváry Ernő alezredes lelkészt,
Varga Péter őrnagy lelkészt,
Folba János százados lelkészt,
Tower Vilmos százados lelkészt,
Dr. Forgács János,
Dr. Juhász Kálmán tart. százados lelkészeket,
Vass Miklós,
Kovács István,
Faith Ágoston,
Dr. Szabadka Zoltán premontrei rendű tanárokat."

Zadravecz István így ismertette papjaival és az egyházmegyékkel azt a személyi állományt, amelyet kiválogatott világi és szerzetes papokból. A kiválasztottak mögött tekintélyes háborús tapasztalat, a katonai ügyekben való jártasság nyilvánult meg. Az 58 katonalelkész közül csak maga a püspök nem rendelkezett tényleges katonai szolgálattal, de ezt nála pótolta a hadsereg szervezése körül kifejtett gyakorlat. Különben is Zadravecz a katonai közösségben is pap akart maradni.

Célkitűzéseit első körlevelének buzdító részében fejtette ki, amikor így nyilatkozott:

„Kedves Testvéreim! A belétek öntött hatalommal munkálkodjatok a keresztény hadseregünk javára. Munkátok éle oda irányuljon, hogy belső, lelki átalakulást hozzatok létre a reátok bízottakban. Amiért is:

I. Az iskolákhoz osztott testvéreim különös gondot fordítsanak arra, hogy a hadsereg jövő tisztjei igazi meggyőződéses keresztényekké váljanak. Akik profán tantárgyak előadásával foglalkoznak, azok ne feledjék, hogy jó példaadással, buzdító szavaikkal nevelői legyenek az ifjúságnak. A hitoktatással megbízottaktól pedig elvárom, hogy teljes odaadással spirituálisai legyenek az ifjaknak. E sprirituálisok kell, hogy bent lakjanak az intézetben és ajtajuk mindig nyitva legyen az ifjak előtt. Törődjenek a növendékek minden ügyével, szeressék őket és szerettessék meg magukat általuk. A parancsnokkal egyetértve, ily módon olyan tisztikart neveljenek a hadseregnek, amely megérti hivatását és a legénységnek türelmes, megértő és szerető nevelője, pedagógusa lesz.

II. A kórházakba osztott testvéreim pedig az orvos Krisztusnak, az irgalmas szamaritánusnak »alter ego«-i legyenek. Szintén kell, hogy bent lakjanak a kórházban. Rendezzenek be megfelelő helyet kápolnának az Oltáriszentség örökös jelenlétével. Mindent lehet a parancsnokkal egyetértve. Mivel lelki joghatóságuk alá tartozik az ápolószemélyzet is, ennek a lelkére is hassanak, nekik is oktató előadásokat tartsanak. Nagyon vigyázzanak, hogy olvasmányok és újságok révén a kórházakba rossz, puha szellem ne férkőzzék. Viszont azonban oktatásra, vigaszra mindig készen legyenek. Nemcsak meghatározott időben »hivatalosan«, hanem állandóan látogassák betegeiket, bátorítsák őket, vigasztalják. Szentségek felvételére vezessék. A lábadozók számára olvasmányokat szerezzenek stb. Így dolgozva - míg a kórház orvosa egészséges testet - a kórház lelkésze ép, egészséges, józan világnézetű embert ad vissza a társadalomnak. A felépült beteget Krisztus szavaival bocsássák el: »Ecce sanus factus es, vade in pace et amplius noli peccare« (Íme egészséges vagy, menj békével és többé ne vétkezzél. János V. 14.).

III. A kaszárnyákba osztott testvéreim pedig értsék meg, hogy a hadsereg fegyelme, teherképessége sokban tőlünk függ. Törekvésem minden ezredhez (amelynek legénysége túlnyomórészben katolikus) ezredlelkészt beosztani. Itt kívánom meg, hogy az ezredlelkész a kaszárnyában lakjon, és a kaszárnya egy megfelelő helyiségét állandó kápolnának rendezze be. Itt naponként misézzen oly időben, hogy aki akar jöhessen. A kötelező istentiszteletnek pedig részint tábori misékkel, részint templomba vezényléssel tegyen eleget. Az igényelt templomot, megfelelő időre, szerény kedvességgel kérje az illetékes egyházi elöljárótól.

Az ezredlelkész különösen jegyezze meg magának, hogy ő legelsősorban a kaszárnyának hivatott apostola. Nemcsak heti vagy hónapi hivatalos istentiszteletkor lássa katonáit, hanem állandóan köztük forogjon. Úgy intézze a dolgot, hogy szabad idejökben bátran jöhessenek hozzá a katonák bármily ügy-bajos dolgaikban, vagy lelki ügyeikben. A kaszárnya-könyvtárak, újságok nagy gondját képezzék. Az énekkarok megszervezését vezesse vagy sürgesse. Hisz tudjuk, hogy az ének mennyire hat a kedélyre, s mily nevelő a hatása. Háború alatt, különösen annak utolsó felvonásaiban sok gyalázatos éneket hallottunk a vonuló csapatoktól. Ilyennek a jövőben nem szabad megtörténnie. Legközelebb egy énekeskönyv fog a kezetekbe jutni. A benne lévő hazafias, profán nótáktól, meg egyházias daloktól mámoros legyen minden katonátok.

A csapattisztek lelki gondozását is szorgalmazom: Egy Jézus szíve szerinti kaszárnya-apostol nagyon is fogja tapasztalni, hogy a tiszt uraknak is vannak lelki ügyei, problémái, amelyekkel szívesen keresik fel azt a katonalelkészt, aki hivatásának magaslatán áll. Nagyon szívesen fogják venni, ha a szokásos istentiszteleteken és beszédeken kívül az ezredlelkész nívós lelkiestélyeket rendez a tisztek és családtagjaik számára. Ebben szíves segítőtársai lesznek a hozzáértők. S midőn a nagyböjti időben a legénységet készítgeti elő a szent gyónásra és áldozásra, a tisztek szívesen fognak részt venni a nekik tartandó konferenciákon, sőt nem fognak restelkedni a rácsos szék elé térdelni.

Ezen kaszárnya-pasztoráción kívül módot keressenek arra is, hogy a lelki joghatóságuk alá tartozó katonák hozzátartozói lelkével is foglalkozzanak. Igaz, hogy emezek inkább a polgári pasztoráció keretén belül mennek lelki ügyeikkel - mégis a mi híveink, hát találjuk meg a módját akár a fentebb említett lelki estélyek, akár egyéb címekkel megtartandó összejövetelek révén lelkipásztori munkássággal lelki előnyükre lenni. Mi akadályozza például a »katona hitközségek« megszervezését? Távolról sem leszünk ezzel egyház az egyházban.

Egyszer s mindenkorra kijelentem azonban kedves testvéreim. hogy a katona-hitközségeitekben teljesített papi funkciókért (esketés, keresztelés, temetés) stoláris díjakat ne szedjetek, hanem bárminenű funkciót (a mise-stipendiumokat ide be nem értve) díjtalanul vagytok kötelesek teljesíteni.

IV. A körletparancsnokságokhoz beosztott testvéreim pedig »sollicita cura invigileut«. Igen, éberen figyeljen arra, hogy a körlet területére beosztott papjaink mindenben hivatásuk magaslatán álljanak. A körlet lelkészetvezetője a reábízott papjaimról és azoknak munkásságáról havi jelentéseket küldjön be. Figyeljen arra, hogy a hadsereg és az én rendeleteim pontosan betartassanak. S mivel egyelőre az a terv, hogy csak a körlet lelkészi hivatala vezessen anyakönyvet (keresztelési. házassági, halotti), a körlet területén levő lelkészek a funkciókat anyakönyvezés céljából esetről esetre a vezető lelkésznek tartoznak beküldeni. Ezen rendeletem rögtön életbe lép, noha az anyakönyvi íveknek kiadása technikai nehézségek miatt késedelmet fog szenvedni...

Kedves testvéreim! Tudom, hogy nagy munkát kíván tőletek a haza. De bátorodjatok fel, s erős jóakarattal fogjunk e nagy munkához. »Nolite timere pusillus grex« (Ne félj te kicsiny nyáj. Lukács XII. 32.). Ne féljetek! »Omnia possum in eo, qui me confirmat« (Filippi IV. 13.). Igen, mindenre képesek lesztek abban, aki megerősít benneteket Krisztusban. Óvele telítsétek meg lelketeket. S ha lankadtok, ott az ima, a breviárium erősítő kegyelme, ott a kaszárnyákban felállítandó tabernakulum energiája. Csüggedjen bárki, de a hadsereg papjainak csüggedniök sohasem szabad. Föl tehát keserves, de biztos diadalú munkára: Pro Regno Mariano.

Valete (Isten veletek)! Fogadjátok főpásztorotoknak áldását."

Így fejeződött be Zadravecz István tábori püspök első és programadó körlevele.

A főpásztori program tulajdonképpen a közös hadseregbeli lelkipásztori munkát ültette át a Nemzeti Hadsereg szervezetébe. Ötvöződött benne Kerens püspök 1773. évi célkitűzése, az önálló tábori püspöki joghatóság kiépítésére való törekvés, valamint az évszázados tapasztalat és a „modernebb" lelkipásztori eszközök alkalmazásának az igénye is. A főpásztori program tekintettel volt a Magyar Királyi Honvédség lelkipásztori hagyományaira, de ugyanakkor túl is akart lépni a hagyományokon. A kiválogatott lelkipásztorok jó és készséges segítői voltak a katonai lelkiség kialakításában.

Azok a személyiségi jegyek, amelyek az új tábori püspök egyéniségét jellemezték, ideálokat kerestek és találtak. Hitvallását az előbb idéztük naplójából. A természetfeletti erőkben bízó, puritán ferences gondolkodás nem sokat törődött a politikai gondolkodásmód akadályaival. Ez a gondolkodásmódja hozta ellentétbe őt sokszor a katonai, politikai, protestáns és katolikus egyházi vezetőkkel.

Mindjárt, amikor - katolikus egyházi szokások szerint - püspök lett és címert, jelmondatot választott, máris ellentétbe került a protestáns felfogással. Püspöki címerébe a Magyarok Nagyasszonya képet vésette, és jelmondatává a „Pro Regno Mariano"-t választotta. Ha ezt egy megyés püspök tette volna, semmi probléma nem származott volna belőle. Egyházi, belső ügy, mondotta volna mindenki. Igaz ugyan, hogy ő a tisztán katolikus katonalelkészek főpapja volt, mégis az a vád érte mind Baltazár református, mind Raffay evangélikus püspök részéről, hogy rekatolizálni akarja a hadsereget, és vissza akarja állítani a „Regnum Marianum"-ot. Mária országát. Még a kormányzónál is panaszt tettek a címer és a jelmondat ellen. A kialakult irodalmi és szónoki vitában nem hátrált meg Zadravecz, és maradt a címer és a jelmondat.

Hasonló nézeteltérésre került sor, amikor azt szorgalmazta, hogy a Nemzeti Hadseregben feléledjen a hagyományos patrónus szentek tisztelete és az egyház egy új főpatrónussal ajándékozza meg az egész Nemzeti Hadsereget. A régi és nemzetközileg is elismert patrónusok voltak: Szt. Borbála a tüzéreknél, Szt. György a lovasoknál, Szt. Hubertus a vadászoknál, Szt. László a gyalogosoknál. Ezeknek a tisztelete ismert volt régen a magyar és közös hadseregben, de használták őket más országok is hasonló csapatoknál, fegyvernemeknél. Ezeknek emléknapjait minden évben ünnepélyesen megtartották, és alkalmat adtak a katonáknak lelki felbuzdulásra, és a katonaélet szürkeségének egy kis színnel való megtöltésére.

Az egyes fegyvernemek védőszentjei mellé Zadravecz az egész hadsereg főpatrónusává Kapisztrán Szt. Jánost akarta megtenni. Hogy miért éppen őt és nem egy Szent Istvánt, vagy Szent Lászlót? Ő erre a naplójában így válaszolt: „Az a nagy munkakör, amelyet ő Hunyadi oldalán betöltött, hazánk integritásának és a kereszténységnek érdekében" indította őt erre. Ezt a kezdeményezést is, mint minden jelentősebb lépését először a kormányzóval beszélte meg, 1921. február 17én, aki érdeklődéssel hallgatta, megértette és helyeselte az előadott tervet. Erről a tervről következett Belitska honvédelmi miniszterrel egy beszélgetés, és erről egy 1921. március 29-én írásban is előterjesztett beadvány. Az előterjesztés három pontból állott:

- Kapisztrán Szt. Jánost Rómában a Nemzeti Hadsereg égi patrónusává nevezteti ki Zadravecz.
- A fővárosi helyőrség temploma, tere és a rajta levő kaszárnya Kapisztránról neveztessék el.
- Esztendőnként, július 22-én - a belgrádi győzelem évfordulóján -egy egész napot szenteljen a Nemzeti Hadsereg emlékünnepül.

A Kapisztrán-kultusz bevezetése körüli vitákat bőven tárgyalja Zadravecz naplója.

Ennek az ünnepnek a kialakulása csakúgy, mint a „Jó könyvet a katonáknak" mozgalom, a Kaszárnya című újság megjelentetésének terve, később a „Hősi sírok gondozásának" az ajánlása és előmozdítása, a régi csaták „emléknapjainak" megünneplése nem befolyásolták a katonalelkészet szervezeti felépítését, de mind olyan tényezők voltak, amelyek - ha a gáncsoskodások ellenére is - megvalósultak, azok a katonák lelki, szellemi, hazafias nevelésére szolgáltak.

A KATONALELKÉSZI SZERVEZET KIÉPÍTÉSE


A magyar Nemzeti Hadsereg katonai lelkészetének szervezési elve és felépítésének kialakítása a Monarchiából átvett elvekre és az ottani katonai lelkészség hagyományaira épült. így természetes következménynek hatott. hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában történelmileg kialakult katonalelkészeti szervezet továbbélését tervezték a magyar Nemzete Hadsereg keretei között. Ahogyan a Monarchiában a császár és király, úgy Magyarországon a kormányzó magának tartotta fenn azt a jogot, hogy a katonai lelkészség vezetőjét kinevezze. Ezt 1920. május 7-én meg is tette. A megszervezett tábori püspöki hivatal - hivatkozással az 1920. január 26-án kelt honvédelmi rendeletre - rövid idő alatt összegyűjtötte a katolikus lelkészi szolgálathoz szükséges 52 lelkészt, és kineveztette őket a katonai lelkészi állomásokra.

A világháború alatt alig volt fiatal pap. aki hosszabb-rövidebb ideig ne lett volna tagja a hadseregnek, fronton vagy front mögött. Már ez a tény önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a papi élet megkövetelte külső és belső szervezeti összetartó erők meglazuljanak. A külső. a viselkedési forma elvilágiasodott. a lelki élet - ima. gvónás, lelkigyakorlat - elmaradt. Ha még ehhez hozzávesszük az ország összeomlását. a menekülést az utódállamokból, a polgári és a proletárforradalmat. nem Lehet csodálkozni azon a lelki, szellemi és erkölcsi képen, amit a korabeli visszaemlékezések és a püspöki hivatalok aktái elénk tárnak. Prohászka püspök 1920-ban ezeket mondotta: ..A katonapap a csúszó papi pályafutás utolsó stációja."-9 Zadravecz pedig naplójában ilyen képet ad az akkori katonapapságról:
.Komikusan szánalmas volt a kép, melyet úgy általánosságban nyújtott külsőleg a katonapapság. Reverendában egy-kettő jelentkezett, de annál többen lovaglónadrágban, szolgálati szíjjal, zsinóros rövid mentében csillagokkal, pulykatollas sipkában, gyűrűkkel díszített kezekkel - úgyhogy semmiben sem különböztek az akkoriban még rendszeresség nélkül öltözködő tisztektől." 30

A katonalelkészi szervezet egységének külső formáit többek között az előbb említettekért is meg kellett teremteni. Így a külső megjelenés egységesítése a szervezeti formák megvalósulásában az elsők között szerepelt.

Minden közösség, szervezet arra törekszik, hogy külső megjelenésében, ruházatában elkülönüljön a másiktól. Így különült el ruházatában mindenütt a hadsereg és a papság is. Már az osztrák-magyar közös hadsereg is előírta a katonalelkészek egyenruháját, amelynek tükröznie kellett az egyén katonai és papi mivoltát egyaránt. Az új nemzeti hadseregben természetesen új egyenruha bevezetésére került sor, ami magával hozta a lelkészek új öltözékének kialakítását is. Amikor Zadravecz látta lelkészeinek sokféle öltözékét, elrendelte, hogy vessék le a paphoz nem illő katonakülsőt, és a katonapapság kizárólag az egyház által előírt ruházatban - reverendában -.járjon, és abban is végezze az egyházi ténykedését. Szigorú példát ő maga nyújtott. aki mindig egyszerű franciskánus csuhában jelent meg. Ezt igazolta és vallotta 1947-ben a népbíróság előtt is. amikor katonai rendfokozatáról, rangfáról vallatták. Kijelentette, hogy őt katonaruhában - sapka, kabát, de rendfokozat nélkül - csak akkor látták, amikor a katonaságnál egyházi tevékenységet fejtett ki. Ezt is csak azért tette, hogy a katonák vele szemben katonai tiszteletadásukat kifejezhessék.; t A papos öltözék viseletére sikerült a lelkészeket ránevelni, de ott volt egy ezzel összefüggő másik kérdés. a katonai rangsorolás.

A körletek vezető lelkészei, valamint a beosztott katolikus és protestáns lelkészek is azon voltak, hogy katonai rangjelzést kapjanak. Kívánságukat azzal indokolták. hogy a közlegénység egészen másképpen viselkedik a katonapappal. ha tiszti csillagot is lát rajta, mintha csak reverendában vagy polgári ruhában látja maga között. Indoklásul még a sok-sok háborús tapasztalatra is hivatkoztak.

Zadravecz, aki sohasem volt katonalelkész, nem érezte át ennek jelentőségét, és csak a közóhajnak engedve kezdett a kérdés megoldásához. Először szóbelileg egy kihallgatáson vetette fel a kormányzónak ezt a kérdést, aki élőszóval meg is ígérte annak teljesítését. Ezek után írásban is előterjesztést tett a honvédelmi miniszternek. Naplójában áthúzta a következő sorokat: .,kezdtem tapasztalni keservesen, hogy nem olyan bajtársiasak a tisztek a Péterükhöz akkor, ha kér valamit, mint akkor voltak, amikor mi adtuk vissza a csillagokat". (Itt arra utalt, amikor Szegeden ünnepélyesen visszaadták a proletárdiktatúra alatt letépett rangjelzéseket. Zadravecz a sok elutasítás és gúnyos megjegyzés után 1920 novemberében, erőteljesebb hangsúllyal kérte a honvédelmi miniszter ilyen irányú rendeletét. Stréter miniszter válaszában kifejtette Zadravecznek, hogy mind a vezérkari főnök, mind más katona előkelőségek ellene vannak a csillagrangjelzésnek, mert az nem fér össze a katonalelkészi hivatás komolyságával. „Meglep - írta a miniszter -. hogy a katonai lelkészek hivatásuk teljesítésére oly nagyon szükségesnek tartják, hogy külsőben és elnevezésben is minél hasonlóbbak legyenek a katonatisztekhez. A katonai vezető körök nézete pedig ellenkező. Mi azt óhajtjuk, hogy a katonalelkész magasztos hivatásánál fogva, éppen mint pap, hasson a katonákra, tisztre és legénységre egyaránt. A katonáknak, kikkel tisztjeik a katonai fegyelem és szolgálat követelményeinek megfelelően főleg katonai szempontból foglalkoznak, és akik a tisztben azért, ha az tisztán mint ember is szól hozzájuk, a katonai elöljárót látják - szükségünk van más oldalról jövő, vagyis a valláson alapuló nevelésre és buzdításra is. És hogy ily hivatásra éppenséggel nem szükséges a katonai rangjelzés és rendfokozati elnevezés, annak legfényesebb bizonyítéka méltóságod személye, akit - bár ezt magától elhárítani akarja - nem hagyhatok szó nélkül. Ha méltóságod szelleme, buzgósága és hatóereje lakoznék minden papjában, akkor kétségtelenül legjobban volna gondoskodva katonáink lelki és vallási vezetéséről..."32 Egyúttal felszólította a miniszter a levélben Zadraveczet, hogy együtt, közös audiencián jelenjenek meg a kormányzónál. Ez meg is történt 1920. november 20-án. A miniszter szinte keserűen panaszkodott Horthynak, hogy Zadravecz milyen erőszakosan követeli a rangjelzést. Ő azonban megmagyarázta, hogy miért látja hasznát a rangjelzésnek, és miért is kéri azt. Arra kérte a kormányzót, hogy csak rendelje el a katonai csillagokat, és mögöttük legyen egy fehér keresztecske is. Ezzel úgy gondolta Zadravecz, hogy meg lesz óva a papi jelleg, és meg lesz adva a katonai rang is. Rövidesen megjelent a rendeletben a kért rangjelzés, de a reverenda gallérjára. Zadravecz elgondolása nem ez volt, mert az az egyházi ruhát érintette. Újabb munkájába és fáradságába került, amíg a reverenda gallérjáról levették azt, és a katonapapi „ferencjóska" elnevezésű kabát gallérjára tették azt.

A KATONALELKÉSZI PAPNEVELÉS MEGREFORMÁLÁSÁNAK TERVE

A papnevelés megreformálására irányuló törekvés egyik legfontosabb mozgalma volt a XX. századi megújuló római katolikus egyháznak. Szent Péter utódai tág horizontú enciklikákban sürgették a korszerű papnevelést. XIII. Leó pápa mindjárt uralkodásának első éveiben, az 1882. február 15-i „Et si vos" kezdetű enciklikájában rámutatott arra a sokoldalú tudásra, amelyre az eljövendő kor papjának szüksége van. Húsz évvel később ugyancsak ő, 1902. december 8-án ismét kiadott egy enciklikát hasonló témakörben. Utóda, X. Pius pápa pedig 1906. február 6-án kelt brévéjében a St. Gallen-i püspöknek szólt a papnevelésről, és a következő évben megreformálta az olasz papnevelést. 1907. május 5-én kiadta az olasz teológiai iskolákra kötelező „Általános tanrendet".

Ebben az időben végezte teológiai tanulmányait Zadravecz Rómában, így nemcsak tanúja, hanem részese is volt az átalakulás folyamatának. Magyarországra való visszatérése után pedig mint teológiai tanár vett részt a rendi teológiai oktatás megreformálásában, átalakításában. Amikor pedig 36 éves korában elnyerte az apostoli tábori helynöki hivatalt és felszentelt püspök lett, úgy érezte, hogy tág teret kapott terveinek a megvalósítására.

Feltehetően ismerte a közös hadseregben hasonló hivatást betöltő elődeinek törekvéseit egy önálló katonalelkészi papnevelés érdekében. Kerensnek és utódainak nem sikerült ezt megvalósítaniuk. Azok az erőviszonyok és körülmények, amelyek akkor megakadályozták a nemes törekvés létrejöttét, másfél század alatt sem sokat változtak.

Midőn a jezsuita rend eltörlésével egy önálló Apostoli Tábori Helynökség lett a katonalelkészi ügyek elintézésére létesítve, Mária Terézia gondoskodott arról, hogy a hadsereg részére szükséges katonalelkészi állomány önkéntes jelentkezés alapján a szemináriumokban külön neveltessék. E célra a bécsi, a prágai és olmützi egyházmegyéket jelölte ki, hogy ott 10-10 papot képezzenek ki katonalelkészekké. Ez nem sok sikerrel járt mint egyfajta katonalelkészi nevelés.

Mária Terézia 1789. évi február 12-én legfelsőbb elhatározásával a katonalelkészi pályára lépő fiatalok részére negyven ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíjasok az egyházmegyés papnövendékekkel együtt nyerték neveltetésüket. A teológiai ismeretek megszerzésén túl, az ösztöndíjasoknak nyelvismeretekben és katonai ismeretekben is gyarapítani kellett tudásukat, hogy a különböző nemzetiségekhez tartozó katonák között a lelkipásztori szolgálatot nagyobb sikerrel végezhessék.

A katonalelkészek önálló nevelésének a kérdése mindig összefüggött az apostoli tábori helynök joghatóságának a kérdésével, azok határaival.

Ugyanez okozott nehézséget Zadravecz terveinek a keresztülvitelében is.

A lelkész hiánya indította arra Zadraveczet, hogy valami megoldást keressen. Amikor 1920-ban a lelkészi állományt számba vette, még válogathatott a menekült, leszerelt, tényleges, valamint tartalékos lelkészek közül, akik a 80-85 ezer fős Nemzeti Hadseregben a lelkészi szolgálatot ellátták. A hadsereg létszámának kötelező csökkentése - 35 ezer főre - természetesen maga után vonta a lelkészek létszámának a csökkentését is. A leépítés a katonalelkészek körében a létbizonytalanság érzetét keltette, és nagyon sok lelkészt arra az elhatározásra késztetett, hogy más elhelyezkedés után nézzen, és az egyházmegyéjében iparkodjon elhelyezkedni. Sokakat talán a sértődöttség is elvezérelt. Ugy álltak az ügyek. hogy 1921. november 15-én kelt levelében már panaszkodott a püspöki karnak: „Részint a szelekció, részint a katonalelkészség bizonytalansága ... annyira megapasztotta lelkészeim számát, hogy még a Trianon alapján engedélyezett negyvenöt helyet sem vagyok képes betölteni. Jelenleg 7-8 lelkészre volna szükségem (Szombathely. Miskolc. Eger, Berettyóújfalu, Magyaróvár, Nagykanizsa, Sátoraljaújhely)."

Mielőtt azonban panaszát előadta volna Zadravecz, gondolatait és terveit megvitatta a hadsereg vezetőségével, beszélt róla a prímással. Rómába is előterjesztést tett. Így került sor a fentebb már idézett levél megírására. amely így folytatódik:

„1. Méltóztassék segíteni a táborilelkész-hiányon. Hódolattal kérem tehát a nagvm. püspöki kart, nyújtson módot ahhoz, hogy a hiányt pótolhassam jó. megfelelő lelkészekkel, kik a nagy horderejű katonapasztoráció tudatában dolgozzanak: nemkülönben, hogy a jövőben is bizalommal fordulhassak munkaerőkért.

Azon megoldás. hogy a betöltetlen helyeken a helyi lelkészek munkáját vegyem igénybe, nem lehet állandó. legfeljebb csak momentán kisegítés. Hiszen a katonaság olyatén pasztorációja, amilyent én kívánok, egészen ennek élő embereket kíván. Es végső elemzésben: önmaga férfi híveit pasztorizáltatja azon főpásztor, ki a vikariátusnak lelkészeket ad.

11. Kegyeskedjék megvalósíthatóvá tenni a tábori lelkészség neveltetését.

Mivel tudóm. hogy az 1. alatti kérésem nagy áldozatkérés a megyés főpásztoroktól, nemkülönben sajnálattal és fájdalommal kellett tapasztalnom azt. hogy a múltban nem a legmegfelelőbb elem szűrődött át így a hadsereghez, kérem a Szentszéket, engedélyezzen tábori klérus neveltetést és ordinációt »ad titulum castri« (katonai tábor) címre."

Az egyházi törvények szerint áldozópapi felszentelésben csak az részesíthető, akinek lelkészi foglalkoztatottsága, és ezzel megélhetése valamilyen címen biztosítva van. Így szentelik például az egyházmegyei szolgálatba kerülő fiatal áldozópapokat „ad titulum dioecesia", azaz az „egyházmegye címére". Ennek analógiája a „ titulum castri".

„Ez engedély alapján... neveltethetnék a hadseregnek papságot... E gondolatomhoz a hadsereg vezetősége elvben hozzájárult, a Szentszéktől azonban még döntést nem kaptam.

Mivel bízom abban, hogy a megokadatolt kérésemet a Szentszék engedélyezni fogja, azon kéréssel fordulok a nagyméltóságú püspöki karhoz, kegyeskedjék módját ejteni annak, hogy a tábori püspökség... terve megvalósításához anyagi forrást kapjon."

A memorandum további része azokra az anyagi forrásokra hivatkozik, amelyeknek adományozása révén a papnevelés és más kérdések megoldhatók lennének.

A püspöki kar tanácskozása előtt Zadravecz négyszemközti beszélgetéseken kérte az egyes püspökök jóindulatú támogatását, akik ezeken a beszélgetéseken támogatásukról biztosították őt. Magán a konferencián személyesen adta elő kérelmét és javaslatát. A kétnapos értekezlet utolsó pontja volt Zadravecz memoranduma. A püspöki kar tagjai ott már szó nélkül siklottak át a javaslaton. A konferenciáról felvett jegyzőkönyv lakonikus rövidséggel foglalja össze az előterjesztést: „A tábori püspök tábori lelkészeket kér, és külön tábori lelkészség neveltetésének lehetővé tételét. Az utóbbi célra a nagyjavadalmasoktól a vitézi telkek mintájára birtokleadást kér."

Zadravecz határozott választ szeretett volna, de mivel ő maga jelezte, hogy erre engedélyt még nem kapott a Szentszéktől, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a püspöki kar reagálása tartózkodó volt a római döntés előtt. A jegyzőkönyvbe is azért került ez a szöveg: „Az egyházmegyék paphiánnyal küzdenek: egyelőre papot nem adhatnak, de amelyik egyházmegyének van fölösleges papja, rendelkezésére bocsáthatja a tábori püspöknek. Ha az apostoli Szentszék a tábori lelkészi szolgálatot külön titulusnak elismeri, nevelhet a tábori püspök is papokat."33

Ezen a püspökkari konferencián tudta meg a püspöki kar, hogy ebben az ügyben az ifjú püspök a prímás tudtával, de nélkülük, mindegyiküket érintő ügyet terjesztett a Szentszék elé.

A nuncius 1921. december 10-én bizalmas jelentést kért a hercegprímástól, mert a Zsinati Kongregációhoz benyújtott Zadravecz-féle kérelem kiegészítést igényelt.

A Kongregáció megbízásából aziránt érdeklődött a prímásnál, hogy:

1. Mi volna az az anyagi alap, amely a katonalelkészek 
    tisztes
megélhetését és nyugdíját  biztosítaná?
2. Mi történne azzal a katonalelkésszel, akit mint katonát bocsátanának el?
3. Hol és hogyan tudna az ilyen elbocsátott katonalelkész tovább, mint pap, működni?

A prímás a neki feltett kérdéseket továbbította Zadravecznek, és mielőbbi tájékoztatást kért tőle.34

A sürgős válaszkérést azzal indokolta Csernoch, hogy az önálló katonalelkész képzésének a lehetősége annyira köztudott. hogy papnövendéke máris kérte elbocsátását a tábori püspök joghatósága alá. Zadravecz nem is késett a válaszadással, mert december 23-án el is küldötte azt. A terjedelmes indoklás - okadatolás - magyarázat történelmi áttekintéssel kezdődik.

Először is, elismerte azt, hogy a püspöknövendékeknek katonai lelkipásztorkodásra való nevelése, valamint „ad titulum castri" címre való felszentelése újítást jelent, de szeme előtt a régi engedélyezett gyakorlatok lebegtek. Zadravecz irányadónak tartotta azt a történeti tényt, hogy a volt Osztrák-Magyar Monarchiában a hadsereg katonalelkészeinek utánpótlása ilyen formában már gyakorlat volt. 1789-ben a St. Pölten-i szemináriumhoz csatolva - Kerens püspök, apostoli tábori helynök idejében - egy „Feldalumnat" létesült, amelyben évfolyamonként négy magyar és négy osztrák katonapapnövendék élt. 1791-ben pedig már évfolyamonként öt-öt növendék tanult. Ezek a teológusok, tanulmányaik befejezése után felszenteltettek, és azonnal katonai szolgálatba álltak. A későbbi években ez úgy módosult a nyelvviszonyok miatt, hogy a magyarországi, galíciai, alsó-ausztriai, stájerországi és a csehországi „Feldsuperiorok" - tábori főpapok (később tábori plébánosok) az apostoli tábori helynök felügyelete alatt évente két-két pályázót választottak ki, és őket a tartományi püspöki szemináriumaiba küldötték. Ők ott az illető tartomány tanulmányi alapjának a terhére tanultak, és a teológiai tanulmányaik elvégzése után a megyés püspök „ad titulum missionis castrensis" felszentelte őket.

Zadravecz még példával is erősítette a történelmi előadást és megalapozást, amikor hivatkozott arra, hogy többek között Billig Vince, aki 1831-32 között apostoli tábori helynök volt, szintén így végezte tanulmányait.

E történelmi áttekintés után tért át Zadravecz a hercegprímás első kérdésének megválaszolására.

A tábori lelkész - írta Zadravecz - annyira bele van kapcsolva a hadsereg szervezetébe, hogy életfenntartása minden életkörülmény között biztosítottnak látszik, mert ugyanazokat az illetményeket élvezi szolgálatképességének időtartamára, mint a többi tisztek. A katonai szolgálat 5 év után a katonalelkész számára is nyugdíjképességet jelent. Tehát mind a fizetés, mind a nyugdíj biztosítva van.

Ami pedig a második és harmadik kérdést illeti, arra vonatkozólag az volt a válasz, hogy ha egy fiatal lelkész mint katonalelkész nem válna be, akkor átmehet egyházmegyei szolgálatba. Ha pedig katonailag és egyházilag is elbocsátást nyerne valamelyikük, akkor sem a katonaságra, sem egyházra nem hárul az eltartás kötelezettsége.

Zadravecz önállóságra, önálló püspöki joghatóságra való törekvése legjobban levelének abban a részében nyilvánul meg, amelyben így írt:

„Megjegyezni kívánom, hogy a katonalelkész minden körülmények között az én joghatóságom alá tartoznék, természetesen nyugdíjaztatása esetében is. A nyugdíjas papjaimat pedig utasítanám, hogy választott tartózkodási helyük megyés püspökénél jelentkezzenek."35

A sebtében, de történelmi hivatkozásokkal alátámasztott levele után az új esztendő második napján a tábori püspök másolatban megküldötte Csernochnak VI. Pius pápának az 1778. október 21-i, és X. Pius pápának az 1913. január 21-én kelt brévéit, amelyekkel igazolni akarta, hogy a Monarchia apostoli tábori helynöke milyen kiterjedésű joghatósággal rendelkezett, és milyen kiváltságokat élvezett.

A hercegprímás 1922. január 2-án válaszolt a nunciusnak, és 6-án a tábori püspöknek.

A prímásnak a nunciushoz írott válasza végső következtetésként azt sugallja a nunciusnak, hogy a kérés elutasítása mellett tegyen jelentést Rómába. Az volt a véleménye a hercegprímásnak, hogy ha a 250 ezer katonát kitevő osztrák-magyar hadseregnek jó és elég volt a katonalelkész-utánpótlás régóta gyakorolt módszere, akkor a 35 ezer katonának nincs szüksége külön önálló katonalelkészi képzésre és ezzel a tábori püspök joghatóságának a kiterjesztésére.36

A nunciushoz küldött prímási válasz után érkezett Esztergomba Zadravecz második levele, az okmányokkal együtt. Ez sem változtatta meg a prímás véleményét az önálló katonalelkészi nevelésről, hiába kérte Zadravecz, hogy úgy informálja Csernoch Rómát, hogy az kérését teljesítse: „végtére jót akarok akkor, midőn jó papokat óhajtok adni a hadseregnek".

Csernoch hercegprímás most már Zadravecz két levelére együttesen válaszolt. Közölte a püspökkel, hogy memorandumát elküldötte a nunciusnak. Azt természetesen nem közölte vele, hogy mi a saját véleménye, és milyen véleményezést adott ebben az ügyben. A tábori püspökhöz írott válaszában nyugodt és mértéktartó szavakkal értékelte a régi dokumentumoknak Zadraveczre aligha vonatkoztatható határozatait.

Az volt a véleménye Csemochnak, hogy sem VI. Piusnak, sem X. Piusnak felhatalmazásai nem voltak olyanok, amelyeket utódaik minden előterjesztett kérelem nélkül - magától értetődően - megkaptak volna. Azaz a pápai iratokban engedélyezett joghatósági kört csak személyükre nézve kapták meg, és nem az Apostoli Tábori Helynökség. A X. Pius által Bjeliknek küldött pápai leiratban kifejezetten említés történik arról, hogy a nevezett tábori püspök kérelmezte a Szentszéknél ugyanazoknak a felhatalmazásoknak a maga részére történő engedélyezését, amelyekkel elődei bírtak. Tehát Bjelikre se szálltak át az elődeinek adott felhatalmazások. Ha ő sem kapta meg - jött a végső következtetés -, akkor: „Méltóságod sem részesülhetett a Bjeliknek adott felhatalmazásokban."

A levél vétele után látnia kellett Zadravecznek, hogy Csernoch nem tekinti őt az utolsó közös osztrák-magyar hadsereg apostoli tábori helynöke jogutódjának, és a magyar Apostoli Tábori Helynökséget a közös hadseregbeli Apostoli Tábori Helynökség jogutódjának.

A történelmi folytonosság nem azonos a jogfolytonossággal.

Ettől az időtől kezdve keresi Zadravecz a jogi helyzetét a magyar katolikus püspöki karban, és kezd érdeklődni a tulajdonképpeni joghatósági köre után.

A nunciatúra végül is közölte Zadraveczcel, hogy a Zsinati Kongregáció elutasította a kérelmét az önálló tábori lelkész-nevelésre.37

A tábori püspök tehát nem kapta meg a Szentszéktől azt a jogot, hogy „ad titulum castrensis" papokat neveljen és szenteljen. Korai volt a kérdés. A tábori lelkészi intézmény jogfejlődése még akkor erre nem érett meg. A külön katonalelkészi papnevelés és -szentelés kérdése lekerült a napirendről, és a lelkészi utánpótlás kérdésének a megoldása maradt a régi mederben.

A PROTESTÁNS TÁBORI PÜSPÖKSÉG
LÉTREHOZÁSÁNAK FOLYAMATA

A megalakult magyar Nemzeti Hadsereg katonáinak lelkipásztori ellátása iránt sem az egyetemes egyházi vezetés, sem a magyar katolikus püspöki kar nem mutatott érdeklődést. Ez nem közömbösség volt részéről, hanem a katolikus egyház alkotrnánvos felépítésének a következménye.

A pápai hatalom, a felülről lefelé építkező katolikus hierarchia egy - ha nem is teljesen elhanyagolható -, de perifériára szorult lelkipásztori feladatot látott a katonaság lelki gondozásában. A mindenütt jelenlevő, területileg körülhatárolt egyházmegyei, illetve plébániai közösségben, a polgári lelkészek tevékenységében a területükön állomásozó katonák is megtalálhatták lelki igényeik kielégítését. A területben, határok között gondolkodó katolikus lelkipásztor ki is követelhette, hogy a területére érkezett katolikus hívő az ő lelki gondozása alatt álljon. Ezt a gondolkodásmódot alátámasztották az állami törvények is, amelyeknek az „illetékesség" címet adták. Különben is. amióta állandó hadsereg létezett az Osztrák-Magyar Monarchiában, de különösen amióta a közös hadseregen kívül létezett külön magyar királyi honvédség, az állami törvények a polgári lelkészek hatáskörébe utalták a plébániájuk területén állomásozó magyar katonákat.

A protestáns egyházalkotmányi gondolkodás a katolikusokéval éppen ellenkező. A protestáns egyházalkotmány alulról, gyülekezetek létrehozásából építi fel hierarchiáját. A protestáns egyházalkotmány szerint a választások építik fel a hierarchiát, a katolikusoknál - néhány kivétellel - a kinevezések. Ezért is fért meg jobban egymás mellett a katonai hierarchia a katolikus hierarchiával, mint a protestáns hierarchiával. Az önszerveződés révén a hívők, ahol lehetett, gyülekezeteket hoztak létre, és azokat összekapcsolva teremtették meg a kerületeket. Protestáns vallású katonákat olyan körletekbe is vezényeltek, ahol vallásuknak megfelelő polgári lelkész nem volt, hanem csak katolikus. Ilyen helyeken elég volt egy-egy protestáns tiszt körül egy kis közösséget létrehozni, amely azután kiindulópontul szolgálhatott egy nagyobb lelki közösség megteremtéséhez.-8 A protestáns felsőbb vezetőség arra törekedett, hogy ahol ilyen közösség megalakult, oda a hadvezetőség „kinevezésével" lelkipásztort igényeljen. Természetes volt tehát, hogy a protestáns egyházi vezetők - püspökök és főgondnokok - konventek és közgyűlések - ellentétben a katolikus püspökökkel és a püspökkari konferenciával, erőteljesen szorgalmazták a katonai gyülekezetek létrejöttét és a katonalelkészek számának gyarapítását.

A katonalelkészet ügyében közömbösen viselkedő magyar katolikus püspöki karral szemben ott állt az egyenjogúságot és számarányt jogosan követelő, világiaktól is támogatott protestáns egyházi vezetőség.

A katonaság szervezeti felépítésében, a katonai törvényhozásban a katonalelkészet éppúgy a katonai hierarchia perifériáján helyezkedett el, mint a katolikus egyház szervezeti felépítésében. A katonalelkészek alá voltak rendelve - különböző szintű - katonai parancsnokoknak, függő viszonyban voltak a katonai parancsnokoktól. Minden hivatalos ténykedésüket, előterjesztésüket, jelentésüket láttamoztatni, engedélyeztetni voltak kénytelenek. A protestáns egyházalkotmánynak ellenben, amely gyülekezetekben, hitközségekben gondolkodik, alapkövetelménye volt, hogy önkormányzattal rendelkező hitközségeket teremtsen a katonaság szervezetében is. Ez a törekvés sok vitát váltott ki a katonai és a protestáns vezetés között.

A katolikus vezetésű magyar katonalelkészet megszervezését a protestáns egyházak vezetői nem nézték jó szemmel. A Fővezérség, illetve a Honvédelmi Minisztérium, amely a Nemzeti Hadsereg szervezeti felépítését irányította - más választás nem lévén -, az idő pedig sürgetett - a Monarchiától átvett katonai lelkészi szabályzatot ültette át a Nemzeti Hadsereg szabályzatába. Ennek következménye volt, hogy a katolikus körletparancsnoksági katonalelkészeket, katonai rangsorolásban, a protestáns lelkészek katonai ellenőreivé és főnökeivé tették. Így viszont hiányoztak a protestáns lelkészek felett az egyházi ellenőrök és vezetők. A katolikus lelkészek nem ellenőrizték. nem ellenőrizhették a protestáns lelkészek vallási, egyházi ténykedését.

A protestáns tábori püspökség megszervezésének történeti előzményei a világháborúba nyúlnak vissza. A világháború kitörésekor - 1914-ben - hat tényleges református és hat evangélikus lelkipásztor teljesített lelkipásztori szolgálatot a közös hadseregben. 1914-1918 között ez a szám túlszárnyalta a 60-60 főt. A katonai szolgálati szabályzat figyelembevételével a világháború alatt a református Egyetemes Konvent megbízta a református tábori lelkészek vallási felügyeletével dr. Baltazár Dezső püspököt, aki Barabás Samu kíséretében egyes frontokon meg is látogatta a lelkészeket és katonákat. Az evangélikus Egyetemes Közgyűlés ugyanezt tette, amikor Kapi Béla püspököt bízta meg az evangélikus tábori lelkészek felügyeletével. O azonban már az indulófélben lévő fontos hadműveletekre való tekintettel, nem kapta meg a hadvezetőség engedélyét a látogatásra.

Baltazár jelentéséből, amelyet a Konventnek tett, kitűnik, hogy a hadvezetőség sohasem zárkózott el a gondolattól, hogy a protestáns tábori lelkészet megszervezésével kapcsolatban tényleges, katonai esküt tett felügyelőt, illetve szemlélőt állítson - egy püspök személyében - a protestáns tábori lelkészi kar élére.39 Baltazár jelentését tapasztalatairól a Konvent megtárgyalta és megállapította, hogy a cs. és kir. Hadügyminisztérium részéről mindenkor a legnagyobb előzékenységgel találkoztak, a magyar Honvédelmi Minisztériumnál már sokkal kevesebb sikerrel jártak előterjesztéseik és kívánságaik.40

A Konvent a hadügyi kormányzathoz felterjesztést intézett, amelyben a református egyháznak az evangélikus egyháztól való különállását és jogi helyzetét ismertette, és kérte, hogy a tábori lelkészi kinevezéseknél a magyar református egyház népességének megfelelő arányszámát vegye figyelembe. A Konvent fel akarta kémi a közös Hadügy- és a magyar Honvédelmi Minisztériumot, hogy „a református tábori lelkészek békében és háborúban egyaránt kiemeltessenek a jelenlegi inferioritásból, és külön státust alkossanak a hadsereg szervezetén belül, saját vallású fővezetőség alatt".41

Az evangélikus Egyetemes Közgyűlés is - 1918-ban - foglalkozott a kérdéssel, és megbízta Geduly Henrik püspököt, hogy a VKM-on keresztül adjon át egy memorandumot a közös Hadügy- és a magyar Honvédelmi Minisztériumnak.

A Közgyűlés beadványának kívánságai a következők voltak:

1. Az evangélikus tábori lelkészek létszáma a hadtestek száma arányában szaporíttassék.
2. A tényleges evangélikus katonai lelkészek a tartalékos evangélikus lelkészekkel és katonasággal egy egységes szervezetbe foglaltassanak össze.
3. Ennek a szervezetnek élére egy evangélikus tábori főpap állíttassék, aki az evangélikus egyházi katonai ügyekben a hadügyminiszternek egyedüli véleményezője és tanácsadója.

A felterjesztést másolatban közölték a református és az erdélyi szász egyházzal, valamint az osztrák Oberkirchenrattal, amely eddig is hű támogatója volt az önállósulási törekvéseiknek.

A VKM útján a hadügyminiszter közölte a Közgyűléssel és megígérte, hogy az új katonai lelkészi szabályzatot annak idején ..állásfoglalás végett" közölni fogja az illetékes egyházak főhatóságaival.42

Háború volt, és az előterjesztett kérések megvalósulása nehezen haladt előre, pedig olyan személyek is belekapcsolódtak a megoldás érdekében, mint a református dr. Darányi Ignác, gr. Tisza István, dr. Boér Elek, Szilassy Aladár és az evangélikus Geduly Henrik, Jánossy Lajos, dr. Mikler Károly, dr. Schmidt K. Jenő és Wager G. Adolf.

A református tábori lelkészek 123-as létszámából 59-en Baltazár Dezső püspök elnökletével 1917. november 2-án értekezletet tartottak. Ezen az értekezleten hangzott el Csikesz Sándor újabb indítványa a tábori lelkészet szervezéséről. Az indítványt a református egyházalkotmányi bizottság tárgyalta meg 1918. október I-jén, és úgy döntött, hogy azt a megnyíló Zsinat elé terjeszti. Erre azonban már nem került sor, mert a Monarchia, és benne Magyarország is az összeomlás küszöbén állt. Az előterjesztett tervezet a református tábori püspököt katonai jelleg nélkül képzelte el. A katonai jelleget helyette egy katonai felügyelő lelkész képviselte volna.

Ilyen tervezgetés és elgondolás közepette jött el a Monarchia összeomlása, és így maradt megoldatlan az önálló református és önálló evangélikus tábori lelkészet megszervezése. Azon már felesleges töprengeni, hogy a Monarchia összeomlása nélkül az egyházi oldalról jött, az egyházi szempontokat előtérbe állító tervezetek elnyerték volna-e a katonai vezetés jóváhagyását vagy sem. Mindenesetre a tapasztalat előbb és utóbb is azt mutatta, hogy a katonai szervezeten belül való intézmény létrehozása elsődlegesen a katonai célkitűzésekből kellett hogy kiinduljon, katonai kezdeményezésnek kellett lennie.

Különben is a háború ideje alatt keletkezett önállósulási tervek a Monarchia keretében és hátterében gondolkodtak. Az első világháború után önállóvá vált és területileg megcsonkult Magyarország számára a tervezett számok túlméretezettek voltak.

Az első világháborúban szolgálatot teljesítő tényleges és tartalékos katolikus, református, evangélikus tábori lelkészek jövőjüket illetően egyformán létbizonytalanságban éltek. Akiknek volt hová menniük, azok oda mentek és ott várakoztak, mások a katonalelkészi pályát feladva, másutt helyezkedtek el. Többen voltak, akik a Tanácsköztársaság katonalelkészetet feloszlató 1919. április 1-jei rendelete után ott gyülekeztek, ahol katonalelkészi hivatásuk és szolgálatuk újrakezdését remélhették: Szegeden. Tudjuk, hogy Kuli Lajos református katonalelkész már 1919. júliusában századosi rangban teljesített ott lelkészi szolgálatot, és a Rásky-ezreddel vonult Dunántúlra. Ő lett később a székesfehérvári hadosztály-parancsnokságnál vezető lelkész, egészen a leszereléséig, 1921-ig. A Moravetz-Ostenhurg századdal a Dunántúlra indult tiszti különítmény névsorában találjuk Dávid Ferenc, Muha Béla és Szigethy Gyula református tartalékos lelkészek neveit is.

A Tanácsköztársaság bukása után nemcsak hatálytalanítottak minden polgári forradalmi és tanácsköztársasági rendeletet, hanem a Nemzeti Hadsereg megszervezésével együtt a hadügyminiszter 379.586/1919. számú rendeletével visszaállította a tábori lelkészeti hivatalt is. 1920. január 26-án pedig a 19.141/eln. 6.-1919. számú rendeletével felállíttatta a körletparancsnokságoknál a tábori lelkészi hivatalokat.

Ebben az időben és helyzetben nem lehetett mást tenni, mint folytatni új helyeken, de még a régi keretek között a Nemzeti Hadsereg szervezését csakúgy, mint benne a katonalelkészi szolgálatot. Akkor és mindjárt nem lehetett figyelembe venni azokat az előkészületeket és tárgyalásokat, amelyek a háborús állapotok alatt a protestáns sérelmek kiküszöbölésére vonatkoztak.

Az első világháború tényleges protestáns lelkészei közül a Nemzeti Hadseregnek ajánlották szolgálatukat: Pálffy Károly, Antalffy László. Tuba András és Hubay Bertalan református és Taubinger Rezső evangélikus lelkészek. A többiek közül néhányan meghaltak, mások az elszakított területeken maradtak, ismét mások polgári lelkészi állást vállaltak, vagy kiléptek a szolgálatból.

Az a hadügyminiszteri rendelet, amely a tábori lelkészi hivatal felállítását elrendelte, teljes egészében a régi közös hadseregbeli szellemet és szolgálati hierarchiát idézte vissza. Ennek a rendeletnek a szellemében vette át a Nemzeti Hadsereg tábori lelkészetének vezetését Zadravecz. Így birtokolta 1919 májusától a katolikus és protestáns katonalelkészek feletti joghatóságot a rendeletben meghatározott keretek között.

A protestáns egyházak közül először az evangélikus egyház Egyetemes Közgyűlése foglalkozott az 1920. január 26-án kelt hadügyminiszteri rendelettel. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Kapi Béla dunántúli püspök a Közgyűléssel ismertette a rendelet kapcsán tett intézkedéseit. „Mivel sérelmesnek kellett tekintenem, hogy a felekezeti jelleget nem viselő tábori lelkészet vezetésével és az előadói tiszttel mindenkor, mindenütt egy római katolikus lelkész bízatott meg, 1920. március 30-án kelt 752/II. számú felterjesztésemben tiltakozásomat jelentettem be a honvédelmi miniszter úrnál, és sürgősen kértem a szervezet ezen pontjának az egyházak viszonosságának megfelelő megváltoztatását."

Kapi Béla a felterjesztést személyes találkozáson is alátámasztotta a miniszternél és - véleménye szerint ennek volt köszönhető a honvédelmi miniszter 2384/1920. B. rendelete. Ez a rendelet úgy hangzott, hogy: „Az egyházi ténykedésekkel összekötött katonai ünnepélyek programjának összeállításánál mindenkor a keresztény egyházak egyenjogúságát, a felekezet viszonosságot kell szem előtt tartani, s kellő tapintattal előzetesen meg kell állapítani az illető felekezet lelkészével a program egyházi vonatkozású pontjait." A rendeletet az összes körlet- és magasabb parancsnokságnak elküldték, amelyet meg is kaptak.

A református egyház Egyetemes Konventje elé 1920. május 29-én került a már említett januári miniszteri rendelet. A Konvent elismerte, hogy a rendelet a forradalmi idők utáni konszolidáció bélyegét viseli magán, mégis sérelmes volt. mert a protestáns lelki gondozói szerveket a római katolikus tábori lelkészet alárendeltjeiként, önálló működési lehetőségük kizárásával mostohán kezelte. „Az Egyetemes Konvent... a sérelem orvoslása érdekében felterjesztéssel fordult a kormányhoz, a tábori lelkészi szervezés olyan irányú módosítása tárgyában. miszerint a tábori lelkészeink semmiféle vonatkozásban ne rendeltessenek alá a r. k. tábori lelkészeknek, s hogy a református tábori lelkészek ügyeit mindenkor református referensek intézzék."

Amíg az apostoli tábori helynök meghízatása alapján monarchikus módon igyekezett megteremteni a magvar Nemzeti Hadsereg szervezeti felépítését, addig a református és evangélikus egyházi vezetők. világi támogatóik, mindent elkövettek azért. hogy egy új magyar katonalelkészi szervezetet hozzanak létre római katolikus, református, evangélikus tábori püspökségekre osztottan. Zadravecz és Csernoch levélváltásának hangjából arra lehet következtetni, mintha egyikük sem tudott volna a protestáns egyházak ilyen irányú törekvéseiről vagy súlyáról. Pedig köztudott volt, hogy személyek és küldöttségek sürgették Horthynál - Zadravecz megbízatása után - a protestáns püspökség létrehozását. A sürgetésnek és kérésnek történelmi gyökerei voltak már akkor. A kormányzó rendszerint ezt válaszolta: Nincs ellene semmi kifogásom, ha a protestáns egyházak úgy gondoskodnak róla, ahogyan a római egyház. Mint ismeretes, az volt a terv, hogy Zadravecz egy kanonoki jövedelemből tartja fenn magát, és nem kap állami fizetést. A kérdést nem lehetett levenni a napirendről.

A református Konvent, az evangélikus Közgyűlés még külön-külön lett előterjesztéseket az illetékes szervekhez. Később a külön utakon való járás helyett. a két egyház egy közös protestáns bizottságot hozott létre Németh István református, Kapi Béla evangélikus püspökök vezetésével. A közös bizottság érintkezésbe lépett a kormánnyal és a Honvédelmi Minisztériummal. A katolikus Apostoli Tábori Helynökség ez időben a püspökszentelés ünnepségeivel, belső szervezési problémákkal foglalkozott. A protestáns közös bizottság fellépésének és tárgyalásának a következménye és eredménye az volt, hogy Stréter István tábornok, honvédelmi miniszter 1920. november 6-ra a katonai lelkészet szervezése ügyében értekezletet hívott össze. Az értekezletről felvett jegyzőkönyv alapján megállapítható a jelenlévők létszáma, a tárgyalt pontok és az elvi döntés. Ezek szerint az értekezleten részt vettek: Stréter István tábornok, honv. min., Ludwig György tábornok, Kontz Sándor tábornok, Frank Béla h. államtitkár, Zadravecz István táb. püspök, Németh István ref. püspök, Kapi Béla ev. püspök, Angeli Róbert kultuszmin. tan., dr. Szontagh Antal büm. o. tan., dr. Stolpa József iüm. titkár, Totth Róbert hadbíró százados, dr. Pruzsinszky János, Borbáth Odön ezredes, Shvoy István ezredes, Takátsy György vkt. ezredes, Keresztes Artúr vkt. ezredes, Sznistsák Béla alezredes, Dobrozemszky Emil r. k. táb. alesp., Taubinger Rezső ev. táb. alesp., Pálffy Károly ref. táb. főlelkész, Schwitzer István vkt. százados.

A honvédelmi miniszter üdvözlő szavai után Sznistsák Béla alezredes mint előadó ismertette a Honvédelmi Minisztérium terveit. Bevezetésként elmondotta, hogy a tábori lelkészek ügyének rendezése egyelőre nem lépheti át a fegyverszüneti feltételek által engedélyezett hadsereglétszám kereteit.

A minisztérium alapelve, amelyet szem előtt tart, a teljes felekezeti egyenjogúság, paritás - és a terve az, hogy a katolikus tábori püspökhöz hasonlóan, a budapesti református és evangélikus püspök tétessék a református és evangélikus katonai lelkészet katonai fejévé. Lelki ügyekben ezek a püspökök önálló hatáskörrel rendelkeznének, s katonailag csak a honvédelmi miniszternek lennének alárendelve. További terv volt, hogy a lelkészek személyi ügyeit - vallási hovátartozandóságra való tekintet nélkül - a Honvédelmi Minisztérium tiszti személyzeti osztálya intézné. Végül pedig, hogy a római katolikus püspök mellé egy irodaigazgató, mint a püspök helyettese, és két titkár, a protestáns püspökök mellé egy-egy irodaigazgató és egy-egy titkár lenne beosztva.

A tervezet utolsó két pontja nem okozott vitát és a hozzászólók nem is érintették.

A tervezet első pontja volt az, amely elsősorban az érdeklődés középpontjába került, mert az egyházi képviselőknek nem az alapállás, hanem a megoldás volt a meglepetés.

A tervek részletes ismertetése után a hozzászólók sorát Németh István református püspök nyitotta meg, és utána Kapi Béla evangélikus püspök következett. Mindketten hangsúlyozták, hogy mennyire méltányolják a miniszter nemes törekvéseit, elgondolásait, a jóindulatú kezdeményezéseit, de a tervet csak ideiglenesen fogadhatják el. A püspökök úgy érezhették, hogy a tervezet elvileg önálló református és evangélikus tábori püspökségről beszél, de gyakorlatilag majd esetleg csak egy lehet. Ezért volt az, hogy hozzászólásukban a végleges megoldást csak a minden felekezet részére felállított önálló tábori püspökségben látták. Aggodalmukat fejezték ki a tervezet azon pontja miatt is, hogy a budapesti püspökök lennének a mindenkori tábori püspökök. A református Konvent a tábori lelkészet felügyeletét a mindenkori, hivatali szolgálatban legidősebb püspökre bízta, és akkor az megkötné a Konvent szabadságát, illetve újabb konventi határozatot igényelne.

Az elnöklő Stréter Ferenc honvédelmi miniszter a két felszólalónak együtt válaszolt. Elismerte, hogy a vallásegyenlőség és a viszonosság alapján jogos az önálló tábori püspökség felállításának igénye, elvben hozzá is járul, de az ország teherbíró képessége fogja majd a kérdést eldönteni. A végleges megoldást azért sem lehet kijelenteni most, mert a hadsereg szervezésének a kérdése sincsen még megoldva. Ennek a következménye, hogy a katonai lelkészet szervezésének a kérdésében sem lehet véglegesen állást foglalni. Ajánlotta a püspököknek, hogy amíg megfelelő számú tábori lelkész alkalmazása lehetővé válik, addig polgári lelkészeket kellene bevonni az egyes állomáshelyek katonáinak lelki gondozásába.

Zadravecz hozzászólásában védelmébe vette a monarchikus megoldást, és azt indítványozta, hogy inkább növelni kellene a katonalelkészek létszámát. Minden ezrednek legyen önálló lelkésze, mégpedig olyan vallású, mint amilyen a katonák többsége. A kisebbségek részére több helyőrségből körleteket kell kialakítani, és az azok élén álló egy-egy lelkész időnként beutazza a körletet. Kifogást emelt a polgári lelkészeknek a katonai lelkészet körébe való bevonása ellen.

A protestáns püspökök érthetően nem fogadták el Zadravecz érvelését, hiszen ők a tábori püspökségek felállításától a protestáns katonalelkészet hatékonyabbá tételét várták, a polgári lelkészek bevonásától pedig a katonalelkészségek gyülekezetekké való szervezését remélték.

Végül is az értekezlet ez ügyben a következőképpen határozott:

„Az értekezlet elvben elismeri a protestáns egyházaknak önálló tábori püspökség felállítására való jogát; addig is, amíg ezeknek a tábori püspökségeknek a felállítása gyakorlatilag kivihető lesz, a két protestáns egyház által kijelölt püspök fog az illető felekezet katonai lelkészetének önálló vezetésével megbízatni. A körletparancsnokságoknál önálló körletesperességek fognak felállíttatni. A helyőrségekben helyőrségi lelkészségek szerveztetnek, mégpedig annak a felekezetnek részére, amelynek hívői az illető helyőrségben többségben vannak. A kisebbségek részére több helyőrségi állomásból lelkészi körök szerveztetnek. A kórházak és a katonai nevelő és képző intézetek önálló lelkészeket kapnak. Polgári lelkészek a katonaság lelkigondozására a tábori püspökök felhatalmazása alapján, kisegítőleg bevonandók.

Kéri, hogy az egyes felekezetek képviselői a szervezés tekintetében - egymáshoz való viszony, körzet, elosztás a hívek száma szempontjából, személyi igények, polgári lelkészek kisegítő bevonása - szintén dolgozzák ki ,javaslataikat és juttassák el azt a Honvédelmi Minisztérium szakosztályához, mert a katonai szervezés a lelkészitől el nem választható. Az egyházak javaslatai a kiadandó rendelkezések végleges megszövegezésénél figyelembe fognak vétetni, s a rendelkezések kiadása előtt az egyháziaknak hozzászólásra még meg fognak küldetni."45

Az értekezlet azután a lelkészek joghatóságának a kiterjedéséről kezdett tanácskozni.

Zadravecz ismertette a római katolikus egyházi törvények idevonatkozó rendelkezéseit, és kifejtette, hogy neki olyan felhatalmazása van a pápától. amely a katonák családtagjaira is kiterjed. A protestáns püspökök, bár nem tartották szerencsésnek a katonacsaládok kivonását a polgári gyülekezetekből, de ha a katolikusoknál így van, akkor ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a protestáns katonalelkészek joghatósága a családtagokra is kiterjedjen.

Vitára adott alkalmat az értekezlet résztvevői között a püspökök címzése. A tervezet „tábori püspök". „református tábori püspök", „evangélikus tábori püspök" megnevezéseket használt. Kapi Béla püspök és Taubinger Rezső evangélikus alesperes kérték az elnevezés módosítását olyképpen, hogy mindhárom püspöknél a vallási hovatartozandóságot ki kell tenni, tehát: római katolikus tábori püspök, református tábori püspök és evangélikus tábori püspök legyen a megnevezésük.

Zadravecz történelmi hagyományokra való hivatkozással próbálta igazolni azt a jogát, hogy őt „a tábori püspöki" elnevezés illeti minden jelző nélkül, és ő azt is fogja használni. A protestáns püspökök azt hangoztatták, hogy a kérdést közmegnyugvást keltő módon kell rendezni.

Az elnöklő Stréter honvédelmi miniszter a kérdést katonai szervezeti kérdésnek nyilvánította, ezért „a kérdés eldöntésére magát hivatottnak érzi, kijelenti, hogy a tábori püspökök szervezetszerű elnevezésében a felekezet megjelölése el nem mellőzhető, ennélfogva a r. k. tábori püspök szervezetszerű elnevezésében is a r. kat. megjelölésnek helyet kell foglalnia".

Zadravecz a közhasználatban kialakult címzésért harcolt, holott neki is, mint a Monarchiában működött főpapoknak a hivatalos címe: „apostoli tábori helynök" volt. Ha pedig egyúttal valamilyen egykor létező, de már megszűnt püspöki címre fel lett szentelve, akkor a: „püspök, apostoli tábori helynök" cím illette meg. Ezt a címzést maga Csernoch is ajánlotta neki, amikor az 1920. november 6-i értekezletről beszámolt. Különben is sem a régi, sem az új egyházi törvényhozás „tábori püspöki" szentelési jogcímet nem ismer, de az 1986. évi „spirituáli militum curae" ap. kons. óta már ismer.

A TÁBORI PÜSPÖKSÉG AZ ESZMEI,
HATALMI VITÁK SODRÁBAN

Az előzőekben ismertetett értekezlet után Zadravecz sietett felkeresni Csernoch hercegprímást, akinek előbb élőszóval számolt be az eseményekről, az értekezlet lefolyásáról, majd írásban is előterjesztette azt. Itt tárgyalhatták meg annak a felterjesztésnek a szövegét is. amellyel Zadravecz majd Stréter honvédelmi miniszterhez fog fordulni.

Az értekezlet harmadik napján a hercegprímáshoz megküldött levelében az értekezlet lényegét abban foglalja össze, hogy „elvi döntés történt, hogy a kat. táb. püspökség mintájára az ág. ev. és a ref. felekezetek számára is tábori püspökségek lesznek felállítva".

Zadravecz a leveléhez mellékelte másolatban azt a fellebbezést, amelyet ez ügyben Stréter miniszterhez előterjesztett. Zadravecz felterjesztése azért érdemes tanulmányozásra, mert az egész kérdésnek a gyökerét érinti.

„Kegyelmes Uram! - kezdődik a levél. - Nem azért, mintha mellék- vagy álutat keresnék - hanem azért, mivel folyó hó 6-án tartott ankett a szó szoros értelmében meglepett, éspedig annyira, hogy ott alig ocsúdtam föl.

Meglepett tárgyánál fogva, melyet semmiféle megbeszélés nem előzött meg, és meglepett Nagyméltóságodnak minden bizonnyal kedvesen nagy becsűen konciliáns bevezető szavai miatt, amelynek egyesegyedül a H. Miniszternek és az általam nagyon tisztelt és szeretett egyénnek súlya miatt nem akartam ellentmondani.

Ez utat használom fel arra tehát, hogy saját részemről a legőszintébb szavakkal megmondjam Kegyelmességednek, hogy ez a megbeszélés teljesen nélkülözte a jogi alapot ahhoz, hogy az ott leszögezett elvi kérdésekben döntsön.

Pedig elvileg döntött, hogy a kat. táb. püspökség mintájára az ág. ev. és a ref. felekezetek számára is tábori püspökségeket állít fel. Kegyelmes Uram! hogy a nem róm. kat. felekezetek tábori papjait feltétlenül szükséges bizonyos egyházi felsőbbségeinkkel viszonyba hozni, ez minden kétségen felül áll. Ennek elérésére azonban teljesen elegendő úgynevezett »felügyelőség« felállítása. Ennél többet állami vagy katonai hatalom nem adhat. »Tábori püspökséget« állami hatalom nem állíthat fel.

A jelenlegi tábori püspökség felállításának jogi processzusa a következő volt:

1. Az állami és katonai hatalom a felállítás vágyát nyilvánította ki, és azt a római Szentszékhez terjesztette fel a hercegprímás révén.
2. A Szentszék hozzájárulása után f. évi május 7-én a Kormányzó úr a kiválasztottat »a kat. táb. lelkészet felügyelőjévé« nevezte ki.
3. A Szentszék egy bulla által jurisdikciót, lelki joghatóságot adott a felügyelőnek. Ezzel »apostoli helynök« cím jár.
4. Mivel a római pápának az ifjú magyar hadsereg roppantul megtetszett, hogy megtisztelje, mint puszta többletet, és egyáltalán nem szükséges, de reális címet ajándékozta az apostoli helynöknek a püspöki címet és őt püspökké szenteltette. Ennek alapján nevezik a tábori apostoli helynököt - tábori püspöknek.

E címet tehát nem az állam, nem a kormányzó adta, és nem is jár szükségszerűen a tábori papság felügyelőségével, hanem egyedül Róma többletadománya.

Quo jure? ergo mily jogon kívánják a felekezetek? Mily jogon lett olyan könnyen nekik megígérve és odaajándékozva?

Kegyelmes Uram! Mivel nem egyszerű cím a tábori püspökség, hanem a Szentszéknek egy kiváltságos kegye és emiatt közjogi méltóság, én óvást emelek a címek bárkivel való megosztása ellen.

Neveztessenek a felekezetek tábori papjainak egyházi felsőbbségeik bárminek (tábori superintendensek, felügyelők stb.), de tábori püspöknek soha, semmiféle jogalapon nem neveztethetnek.

Különben legyenek konzekvensek a magyar protestánsok. Ha elvetették az »episcopatust« és Rómát, ne törekedjenek (túlzottan magyarázgatva az 1848. évi XX. tc.-t) éppen ama címek és előnyök után, amelyek ellen örök protestációba léptek. Külföldön sehol sem neveztetnek »püspököknek«, hanem felügyelőknek, superintendenseknek, mert jól tudják, hogy »püspöki« cím csak róm. kat. van."

Csernoch János hercegprímás nem késett sokáig az írásbeli válasszal, és ő levelében még mélyebbre, a protestáns egyházalkotmányba tért vissza, amikor „a püspökség", a „püspöki" cím használatáról beszél.

November 17-én kelt levelében a prímás elismerőleg szólt Zadravecz tiltakozásáról és magatartásáról mind az értekezleten, mind a Stréter honvédelmi miniszternek írott leveléről.

Ő tévesnek tartja a honvédelmi miniszter kiindulópontját, amikor a paritás alapján akarta a protestáns felekezeteknek a tábori püspökséget engedélyezni. Viszont ezen nem is lehet csodálkozni, mert Stréter miniszter evangélikus vallású volt, és így nem is alakulhatott ki benne a katolikus egyházi törvények iránti jogérzék. Csernoch érvelése a következő volt.

„A paritásalapon csak a valakire való rábízást adják. De itt is erőszakolt a »paritás kérdésének« a feltevése. A lelkészeknek hierarchia alá rendelése, a jurisdikciónak püspöktől történő függése, speciális katolikus követelmények. A protestánsoknál a lelkészek a nép megbízásából fungálnak s joghatóságot semmiféle egyházi felsőbbségtől nem kapnak. Náluk nincs is olyan egyházi felsőbbség, amely az egész országra, az egész ország területén lakó Nemzeti Hadseregre a joghatóságot vagy missziót adhatna.

A protestáns tábori lelkészeti felügyelő tehát, csak a katonai disciplina erejével tudna alantasaira hatni, de lelki tekintéllyel nem.

Ilyen puszta katonai felügyelőség teljesen felesleges, mert ennek a feladatát a rendes parancsnokságok is ellátják.

A protestantizmus belső lényege tehát ellenkezik a tábori püspökség fogalmával.

Paritás alapján azért sem lehet követelődzni, mert amit az állam megad a katonaság 669c-ának, azt nem köteles megadni az 5%, illetve a 12%-nak. Ámde nincs módunkban az államot megakadályozni abban, hogy az ág. ov., illetve ref. lelkészeti felügyelőket beállítson.

A felügyelők azonban nem nevezhetők püspököknek. Ez ellen éppen a paritás alapján tiltakozhatunk. Mert az állam részéről mi sem kaptunk tábori püspökséget, hanem csak a katolikus lelkészek vezetésére megbízást.

Méltóságod az Apostoli Szentszéktől kapta a tábori helynöki joghatóságot és a püspöki ordót, joga van tehát a tábori püspöki címet viselni. Senki sem kötelezhető, hogy róm. kat. tábori püspöki címet felvegye. Amint az erdélyi püspök is tiltakozott a követelés ellen, hogy az erdélyi ref. püspöktől való megkülönböztetés céljából, az rk. erdélyi püspök címét felvegye. Méltóságodnak a katexohén tábori püspöki címre joga van.

Inkább a tábori apostoli helynöki címet kellene használnia, ha komoly nehézségek támadnának." Így fejeződik be Cserhoch Zadraveczhez írott levele.

A látszólagos egyházjogi és alkotmányjogi viták mögött tekintélybeli kérdések húzódtak meg, ahol nem a jogi érveké volt a döntő szó. A katolikus Zadravecz mint láttuk, nem volt ellene egy vagy két protestáns katonai lelkészi vezető kinevezésének és a szervezeti kiépítésnek, ő csak a „püspöki" címet védte. A katonaság pedig a mindenbe való beleszólás eddigi gyakorlatát védte sokszor ott is, ahol nem volt illetékessége.

Csernoch és Zadravecz véleményével már találkoztunk.

A protestáns oldalról különösen Baltazár Dezső debreceni református püspök volt az, aki igen éles szavakkal követelte „paritás alapjána protestáns tábori püspökség felállítását. Az újdonságot jelentő katolikus tábori püspök a hadseregszervezés első napjaiban sokfelé megfordult. Így 1920. október 28-án Debrecenben is, ahol a vadászzászlóaljaknak Szűz Máriás címerrel díszített zászlaját szentelte meg. Ennek a zászlónak a története is belevilágít a jogi viták érzelemtől fűtött hátterébe.

A zászlót a debreceni hölgyek hímezték a román megszállás alatt, hogy majd ezt a zászlót adják át a bevonuló Nemzeti Hadseregnek. Azonban Baltazár csak azért, mert a zászlóra Mária, a magyarok Nagyasszonya volt hímezve, vétót emelt ellene. Egy másik zászlót hímeztetett, és azzal ajándékoztatta meg a bevonuló Nemzeti Hadsereget. A Máriás zászló így csak a debreceni vadászzászlóaljnak lett felajánlva. E zászló megszentelésére hívták meg Zadraveczet, aki október 28-án ünnepség keretében és ünnepi beszéddel megszentelte azt. Az ünnepség után a vadászok virágos szekéren hordozták körül a városban. A város akkori katolikus plébánosa, papjai, de néhány katonatiszt is azt mondta Zadravecznek, hogy „ezt Baltazár sose fogja megbocsátani". Baltazár véleménye az volt, hogy azért kell protestáns tábori püspökség, hogy ne lássák annyiszor Zadraveczet. Egy aktában az is olvasható, hogy: „Mit is keres Zadravecz, a katolikus püspök Debrecenben, a református Rómában?"49

Amikor mégis megalakult a protestáns tábori püspökség szervezése és elkezdte működését, ugyanúgy előjöttek a belső viták, mint Szeberényi János tábori püspökké való kinevezésekor, 1869-ben. A bányai evangélikus egyházkerület püspöke írta Geduly püspökhöz 1925. november 30-án, hogy „a tábori püspökségnek is csak azért van létjoga, mert a protestáns tábori lelkészek kellemetlen helyzetbe" kerültek a római katolikus püspökkel szemben.50 Később azonban a polgári és katonai gyülekezetek együttműködése mégiscsak kialakult.

A katonaság pedig nem akarta kiadni a kezéből azt a kezdeményező magatartást és előnyt, amit a kezdet kezdetén megszerzett, és aminek nap mint nap rendeleteivel a jelét is adta. Jellemző rendelkezése a honvédelmi miniszternek a 78.818/Eln. A. - 1920. számú rendelete, amelynek tárgyaként a következő van megjelölve: „A katonai lelkészi egyházi joghatóság terjedelme és gyakorlása." Ilyen rendelkezést az egyházi hatóságtól és nem a katonaitól várnánk. E rendelkezés 1920. november 20-án kelt, kevéssel az előbb tárgyalt november 6-i értekezlet után.

„A katonalelkészek egyházi joghatóságának terjedelme.

A katonai lelkészi joghatóság alá tartoznak.

a) A magyar királyi Nemzeti Hadsereg összes tényleges egyénei
(kivéve az uralkodóház tagjait), valamint a katonai rokkant
intézetek és rokkantházak személyei.

A magyar Nemzeti Hadsereg tényleges egyénei alatt a következők értendők:

l. Mindazok, akik tartósan tényleges szolgálatban állanak.

2. Mindazok, akik ideiglenesen ténylegesítve vannak (ideiglenesen
bármely tényleges szolgálatra, fegyvergyakorlatra, szolg. gyakorlatra, katonai kiképzésre vagy kipróbálásra behívattak).

3. Akik a tényleges szolgálatból ideiglenesen szabadságra bocsáttattak (beleértve azokat, akik várakozási illetménnyel vagy minden illetmény beszüntetésével szabadságoltattak).

b) Az a) alatt felsorolt személyek feleségei és atyai hatalom alatt álló kiskorú (törvényes vagy  örökbefogadott) gyermekei.
c) A katonai kórházakban lévő betegek és ápolószemélyzet.
d) A katonai nevelő- és képzőintézetek növendékei.
e) A katonai fogházak (letartóztató intézetek) fegyencei.
f) Azok a hadköteles korban álló egyének, akik a véderőtörvény 7. §-a értelmében mozgósítás (hadiállapotra való kiegészítés) esetén a háború céljából szükséges különös szolgálattételre alkalmaztatnak.
g) A hadra kelt sereg kíséretéhez tartozó összes személyek.
h) A hadifoglyok és a katonai felügyelet alatt álló túszok.

A miniszteri rendelet nagy vonalakban tartalmazta az egyházi joghatóságról szóló 1808. és 1869. évi szabályozásokat. A kérdés ismételten csak az maradt, hogy miért a katonai vezetés szabályozta az egyház funkcionálását? A választ erre egyértelműen a hadsereg hierarchiájának mindenekfölé helyezése, valamint a kivételes, inkább kivételezett helyzete adta.

A katonai lelkészek egyházi joghatóságának gyakorlata a következőkben foglalható össze:

A katonai lelkészi joghatóság alá tartozó római és görög katolikus vallású katonai személyek felett a róm. kat. tábori püspök gyakorolta az egyházi joghatóságot, aki a hivatalához szükséges felhatalmazásokkal (fakultásokkal) volt ellátva. A lelkészek a tábori püspöktől nyerték a szükséges jurisdiktionális felhatalmazást, a fakultásokat és a megfelelő utasításokat. Hogy az egyházi joghatóság megszakítást ne szenvedhessen, a tábori püspök fel volt hatalmazva, hogy gondoskodjon arról, hogy halála esetére az egyházi joghatósággal a tábori püspökségi irodaigazgató élhessen mindaddig, míg ez irányban illetékes egyházi helyről intézkedés nem történik.

Az evangélikus és a református tábori lelkészek juriszdikcionális felhatalmazásukat a felügyelettel megbízott illetékes püspöktől, illetve az Egyetemes Közgyűléstől vagy a református Egyetemes Konventtől nyerték.

A görögkeleti tábori lelkészek hitsorsosaikkal kapcsolatban önállóan látták el az egyházi joghatósági teendőket hivatali hatáskörükben.

A zsidó vallású katonák vallási ügyeinek ellátására az illetékes katonai hatóságok esetről esetre a helybeli rabbi szolgálatát veszik igénybe. A hadra kelt seregnél a zsidó vallású katonák vallási ügyeinek ellátására a tábori rabbik vannak hivatva."51

A katonai rendelkezések következtében megindult lelkipásztori munka megszervezésének nehézségei és küzdelmei csak a felsőbb vezetésben jelentkeztek. A körletekben a lelkészek által végzett munka - a katonalelkészek egyéniségétől függően - tovább mélyült.

A katonalelkészi szervezeti kérdések mind katolikus, mind protestáns vonatkozásban továbbra is vélemények ütközését okozták. Már nemcsak arról volt szó, hogy legyen-e a katolikus tábori püspökség mellett a protestánsok számára külön-külön egyházi szervezet vagy sem, hanem ezeknek a püspökségeknek a belső felépítése is gondot okozott.

A közös protestáns bizottság és a kormány tárgyalásai során megegyezés született arról, hogy a két különálló, református és evangélikus püspökség helyett egy közös protestáns tábori püspökség fog létrejönni. A tárgyalások során mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a katonai lelkészet megszervezése és kiépítése keretében az egyházon kívülálló tényezők beleszólását nem tudják elkerülni.

Vass József kultuszminiszter - közvetítő a katonaság és az egyházak között - 1921. március 4-én magához kérette Zadravecz Istvánt, és közölte vele, hogy előterjesztést tett a Minisztertanácsban a protestáns tábori püspökség létesítésére. A Zadravecz által tett ellenvéleményekre kijelentette, hogy ez a protestánsok kifejezett óhaja és ez elől kitérés nincs.52 Vass József még azt is közölte, hogy a tárgyalások révén megegyeztek abban is, hogy csak egy püspököt kapnak az összes protestáns felekezetek, éspedig felváltva: református püspök, evangélikus irodaigazgató (helyettes); vagy evangélikus püspök, református irodaigazgató (helyettes). Belitska Sándor honvédelmi miniszter március 30-án hívatta magához Zadraveczet, hogy véleményt, jogi és egyházi információkat kérjen tőle. Ugyanazokkal a szavakkal búcsúzott Belitska is, mint Vass: aligha lehet kitérni előle.53 Végül szóba került a protestáns tábori üsökség ügye a kormányzónál 1921. április 20án tartott audiencián is.- O is csak azt mondta, hogy kénytelen lesz honorálni a protestánsok nagy óhaját. -

Zadravecztől nem volt idegen, sőt természetesnek tartotta, hogy a protestáns katonalelkészeknek saját vallásuknak megfelelő szervezete és főnöke legyen, neki csak a cím: a „püspök" ellen volt kifogása. Katolikus felfogás szerint az nem cím, mint p1. az esperes, plébános stb., hanem szentelés által elnyert rend. A katonaság és a protestáns felfogás szerint csak: cím.

Sem Vass kultuszminiszter, sem Belitska honvédelmi miniszter nem kérdezte meg Zadraveczet, hogy kit tartana alkalmasnak, hanem csak Horthy, Zadravecz Kontra Aladárt, az óbudai református papot ajánlotta a kormányzó figyelmébe. Bár a Kormányzó az ajánlott nevet felírta, mégsem lett Kontrából tábori püspök.

A minisztertanács ülése után - amelyen Vass József előterjesztésére a kormány elvileg hozzájárult egy közös protestáns tábori püspökség felállításához - a Minisztertanács felszólította az egyházakat, hogy kívánságaikat vele közöljék. Mindkét egyház a közös protestáns bizottsághoz tette át az ügyiratot, hogy az egy szervezeti szabályt dolgozzon ki, és abban a két egyház elvi álláspontját lerögzítse.

A közös protestáns bizottság arra kérte a közvetítő VKM-t, hogy a református Konvent és az evangélikus Közgyűlés legközelebbi üléséig tartsa függőben az ügyet.

A két egyház külön tanácskozott előbb a Minisztertanács leiratáról, majd nyolc tagból álló, szűkebb körű bizottságot hozott létre, amely elkészítette a tervezetet, majd a közjogi bizottság azt előterjesztette a Konventnek, illetve a Közgyűlésnek elfogadásra. A külön-külön megtartott tárgyalások és a közös értekezletek következményeképpen elkészült egy 12 pontból álló szervezeti szabályzat, amit mind a Konvent, mind a Közgyűlés elfogadott és előterjesztett a VKM-en keresztül a Honvédelmi Minisztériumba.

A minisztérium azonban az előterjesztett szabályzatot „néhány eltéréssel kívánta megállapítani". A módosítások újabb tárgyalásokat igényeltek, amelyek során az egyházak a módosításokat csak részben voltak hajlandók elfogadni. A végső szövegtervezet 1922. szeptember 22én nyert elfogadást.

Az így kialakított és jóváhagyott szervezeti szabályzatot a honvédelmi miniszter 19.582/ eln.-1.-1922. számú rendelet alakjában jelentette meg.54

A protestáns tábori püspökség szervezetéről szóló szabályzat hivatalos megjelenése után már csak a személyi kérdés várt megoldásra. Horthy egy audiencián megkérdezte Zadvareczet, hogy kit gondol protestáns tábori püspöknek, kivel tudna - érzése szerint - jól együttműködni. Akkor Zadravecz Kontra Aladárt ajánlotta, és ígéretet kapott Horthytól, hogy vele egyetértésben fogja kinevezni az új protestáns tábori püspököt.

A Szervezeti Szabályzat 4. pontja kimondotta: „Első alkalommal ezt az állást (ti. a tábori püspökit) református vallású lelkésszel kell betölteni." Ennek alapján a Konvent 1922. szeptember 20-i ülésében végrehajtotta a hármas jelölést. Az Egyetemes Konvent a hármas jelölés megejtésében nem hallgatta meg az Evangélikus Közgyűlést. A Közgyűlés ilyen irányú kérésére azt válaszolta, hogy „a tábori püspökség betöltésénél a testvéregyház meghallgatásának módját nem tudja megtalálni". A Közgyűlés sajnálattal vette tudomásul az értesítést.

A Konvent három jelöltje egyenlő helyen és betűrendben a következő volt:

Göde Lajos szekszárdi lelkész,
Nagy Ferenc alsó-dabasi lelkész, esperes,
Soltész Elemér nagybányai lelkész, egyh. ker. jegyző.

Röviddel a Konvent jelölőgyűlése után Zadravecz Magasházy László szárnysegédtől egy levelet kapott, amelyben egy értesítés volt a Konvent jelöléséről. Időközben egy levélíró arra hívta fel Magasházy figyelmét, hogy Nagy Ferenc alsó-dabasi lelkész jelölése nem kívánatos, sőt megakadályozandó, mert a felesége zsidó nő. Arra kérte a levélíró - az Etelközi Szövetség tagja-, hogy erről a kormányzót informálja, hozza ezt a tudomására.

Felesleges volt az óvatosság és figyelmeztetés. Baltazár, a debreceni református püspök, Soltészt ajánlotta, mint egyedül alkalmasat. A kormányzó 1923. február 9-én kelt legmagasabb elhatározásával az első protestáns tábori püspökké Soltész Elemér nagybányai lelkészt, egyházkerületi jegyzőt nevezte ki.

Ugyanazon a napon kelt elhatározásával a protestáns püspökség szervezéséről alkotott szabályzatot jóváhagyta.

A jóváhagyott szervezési utasítás szerint a püspökségen 3; a vegyesdandároknál 10 (6 ref., 4 evang.); a honvéd és közrendészeti kórházaknál 1 (ref.); a nevelő- és képzőintézeteknél 5 (3 ref., 2 evang.); összesen 19 lelkész került tényleges állományba.

A protestáns tábori püspökség megvalósításáért folyó határozott tevékenység mellett folyamatos volt egy másik harc is. Ez a harc - látva a megvalósulás bizonytalanságát - azért folyt, hogy ha nem lehet protestáns tábori püspökség, akkor ne legyen katolikus sem. Ennek a gondolatnak az élharcosai abból indultak ki, hogy a katolikus tábori püspökség felállítása nem felel meg az állami törvényeknek, nem jogszerű, mert püspökséget alapítani Magyarországon csak a királynak van joga, kegyúri jogcímen. Azt hangoztatták, hogy mivel király nincs, a kormányzó nem gyakorolhatja a kegyúri jogokat, tehát nem is alapíthat tábori püspökséget. Az egyházi jogban járatlan, a magyar kegyúri jogokat felületesen ismerő, de mindkettőről véleményt formáló erők nemcsak a közvéleményt és a közhangulatot befolyásolták, hanem magát a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselőit is. Zadravecz 1921. június 18-án megmagyarázta a miniszternek, a pap Vass Józsefnek és hivatalának, hogy itt nem püspökségről van szó, nem megyés püspököt nevezett ki Horthy, hanem csak a katolikus katonalelkészek és a katolikus ügyek vezetőjévé nevezte őt ki, nem mint „kegyúr", hanem mint „hadúr". A Horthy által kinevezett vezetőt azután a pápa püspökké és apostoli tábori helynökké tette Nagyon nehéz volt Zadravecznek a kialakult téves véleményt és a közhangulatot megváltoztatni. Amint a naplójában rögzítette, idegenül néztek rá a tisztek, mint olyan személyre, akinek semmi jogalapja nincs intézkedni és tábori püspökként eljárni. Ebben az állapotban felkereste Esztergomban Csernoch hercegprímást. Beszámolt neki a körülötte kialakult hideg, sőt ellenszenves magatartásról. Zadravecz odáig ment, hogy kijelentette, ha a katolikus érdekekre nézve előnyösebb, akkor ő szívesen visszavonul, és kérte Csernochot, hogy lemondásáról értesítse Rómát. Csernoch természetesen - ha súlyosnak találta is a helyzetet - akkor sem fogadhatta el Zadravecz érvelését, és kijelentette neki, hogy nem mondhat le, mert őt Róma tette a magyar katonaság lelki gondozójává. Megígérte azonban, hogy érintkezésbe lép az illetékes minisztériumokkal. Ezt meg is tette, és néhány napra rá megjelent a r. k. tábori püspökség megszervezésének a hivatalos szövege.