TÁBORILELKÉSZ

A vallás, az egyház és a katonaság
A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig
Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között
Forradalmak és a katonai lelkészet
Nemzeti hadsereg és a Magyar Apostoli Tábori Helynökség
Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete
Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben
HÍREK
HM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág Tábori Rabbinátus
PROGRAMOK
ELMÉLKEDÉSEK
ÜNNEPEK
VIDEOK
INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET
GALÉRIÁK
ÉLŐ TÖRTÉNELEM - VITÉZI REND
IMPRESSZUM


TÉMAGYŰJTŐ
HM Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Vitézi Rend
Zsidó Lelkészi Szolgálat hírei

 PARTNER LAPUNK HÍREI

 KATOLIKUS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. december  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

 PROTESTÁNS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. december  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

 KERESÉS
 

 ON-LINE KÖZÖSSÉGI KOMMUNIKÁCIÓ

Neve:          
Jelszava:     

 HÍRLEVÉL


Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben

AZ ÁTMENET IDŐSZAKA
A második világháború utolsó hónpjaiban, 1944/45 telén Magyarország területe hadszíntérré vált. A hosszan tartó háborús állapot és német megszállás után 1945 áprilisában a szövetséges hatalmak teljesen elfoglalták Magyarországot, és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül fennhatóságuk alá vonták. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány fegyverszüneti bizottsága 1945. január 1. és 20. között tárgyalt Moszkvában, és január 9-én Vörös János honvédelmi miniszter és F. I. Kuznyecov vezérezredes, vezérkarifőnökhelyettes között egy találkozó jött létre. A találkozón Kuznyecov a többi között az alábbiakat jelentette ki: „Parancsnokságom megbízott, hogy a következőket közöljem Önökkel: A szovjet kormány már hozzájárult egy magyar hadosztály megalakításához. Malinovszkij marsall megkapta az erre vonatkozó utasításokat. Kormányunk és parancsnokságunk úgy véli, hogy a magyar hadosztály felépítése maguknak a magyaroknak az ügye, olyat szervezzenek, amilyen Onöknek jó."

A Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG A trianoni békeszerződés 35 000 főben állapította meg a magyar hadsereg létszámát, és ebből mindössze 1750 fő lehetett a tiszt. A csökkentett létszámú hadseregben a katonalelkészek száma többszörös apasztáson ment keresztül. Az 1920. Június 4-én Trianonban aláírt, és 1921. július 26-án ratifikált békeszerződésnek a következménye volt, hogy Magyarországnak vállalnia kellett a háborús jóvátétel megfizetését, az új határok elismerését, és a katonai rendelkezések teljesítését. Az 1921 decemberében a Magyar Királyi Honvédségről elfogadott XLIX. tc. és a trianoni békeszerződés végrehajtását biztosító Katonai Ellenőrző Bizottsággal folytatott alkudozások eredményeként megszűnt a Nemzeti Hadsereg, és 1922. május l-jén megalakult az első „zsoldos karhatalmi" hadsereg, a Magyar Királyi Honvédség.
A Nemzeti Hadsereg és a magyar Apostoli Tábori Helynökség

A NEMZETI HADSEREG KIALAKULÁSA A polgári demokratikus átalakulásnak a proletárdiktatúrába való torkollását nem mindenki és nem mindenhol tartották természetes fejlődésnek. A tanácskormány nem tudott mindenütt megerősödni, mégha átmenetileg meg is alakultak annak helyi szervei, a direktóriumok. Ez történt Szegeden is. Bár itt a budapesti munkásforradalom kitörésének másnapján már megalakult a munkástanács direktóriuma, de a Szegedet megszállva tartó francia csapatok parancsnoka olyan feltételekhez kötötte a direktórium működését, hogy az március 26-án éjjel átvonult előbb Kiskunfélegyházára, majd onnan Szeged Felsőtanyára. A direktórium többször is megpróbált visszatérni Szeged város központjába, de a franciák miatt erre többé nem volt lehetősége.1

A franciák segítségével létrejött egy szegedi direktórium, de az a Tanácsköztársaság rendeleteit a megszállók igénye szerint hajtotta végre, illetve félremagyarázva hatástalanná tette. A francia megszálló erők ezen magatartása tette lehetővé, hogy a Tanácsköztársaság tényleges hatalma nem terjedhetett ki Szeged városára. Így tudott ott kialakulni - a bécsi mellett - a legjelentősebb magyar ellenforradalmi központ.

A forradalmak és a katonai lelkészet

AZ ÖSSZEOMLÁS A Habsburg Birodalom, az osztrák császárság és a magyar királyság monarchikus egysége 1918. október végén alkotórészeire esett szét, felbomlott, megszűnt. IV. Károly király és császár megbízta Wekerle miniszterelnököt, hogy készítsen törvényjavaslatot az önálló, Ausztriával perszonálunióban álló Magyar Királyság megalkotására. Az erre vonatkozó megbízatását Wekerle 1918. október 16-i képviselőházi ülésen jelentette be. Az ellenzék viszont a külföldön levő magyar katonaság azonnali visszahívását követelte a haza védelmére. Az események gyorsan peregtek. A harmadik Wekerle-kormányt I V. Károly király 1918. október 31-én felmentette, és gróf Károlyi Mihályt bízta meg kormányalakítással. Az új Károlyi-kormányban a Wekerlekormány honvédelmi miniszterének helyét (báró Szurmay Sándorét) Linder Béla foglalta el. Károlyi Mihály miniszterelnök és Linder Béla honvédelmi miniszter kinevezésük után folyamatosan tárgyaltak Béccsel, illetve a közös hadsereg főparancsnokságának székhelyével, Badennel.

Önálló magyar hadseregről 1918. november elején még nem beszélhetünk. Voltak ugyan a Magyarországon állomásozó csapatestek között zömében magyarokból állók is, de a fegyverszünet megkötése, a frontok felbomlása, a katonák hazaözönlése szinte kaotikus állapotokat teremtett a hadseregben. Azonkívül a Károlyi-kormány Hadügyminisztériuma nem egyedül birtokolta a hadsereg felett a hatalmat, hanem meg kellett osztozkodnia a királyi jóváhagyást nélkülöző Munkástanáccsal és a Pogány József által vezetett Katonatanáccsal is. A magyar hadsereg akkori helyzetét jól tükrözik az 1918. november 2-án történt események is.

Az egyik az Országház előtti téren zajlott le, ahol a magyar honvédség tisztikara tette le az esküt a Nemzeti Tanácsra és a kormányra. Ezen az eskütételen hangzott el Linder Béla honvédelmi miniszter felhívása a szülőkhöz: "a gyermekeket olyan szellemben neveljék, hogy a háborúnak a lehetősége is ki legyen zárva". E beszéd végén mondta Linder azt a sokat emlegetett mondatot: "Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát nem akarok látni. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk., ,2 A honvédségi tisztikar esküjén ilyet megfontoltan nem lehet kijelenteni, hacsak nem meggondolatlan szónoki hévben. Károlyi Mihály miniszterelnök, aki közvetlenül a honvédelmi miniszter után beszélt, iparkodott is a kijelentésnek megfelelő magyarázatot adni, amikor azt mondta: "Jól mondotta a hadügyminiszter úr, hogy maga a magyar kormány nem akar többé katonát látni, nem akar többé fegyvert látni, a magyar hadsereg ezentúl csak a rend fenntartására használja fegyverét."

A másik esemény színhelye a budapesti Munkástanács ülése volt, ahol a felszólalók - több kívánságuk elősorolása után - az állandó magyar hadsereg megszüntetését követelték, a munkásság felfegyverzését, milícia létesítését stb.

Linder Béla hadügyminiszter 1918. november 11-i hatállyal leszereltette a 22 évnél idősebb korosztályokat, a hadsereg legnagyobb részét - ami megfelelt a saját, a Munkástanács és a Katonatanács igényeinek is.

1918. november 11-30. között a budapesti személypályaudvarok átmenőforgalma 1 064 000 katona volt. A hazatért és leszerelt katonák szállítása, elhelyezése, ellátása sok gondot okozott a katonai és polgári hatóságoknak. Budapest és a nagyobb városok tele voltak katonaruhát viselő emberekkel, és nem lehetett tudni, hogy ki a jogosult, ki nem az ilyen ruhaviselésre. Közöttük ott voltak kopott zubbonyaikban az egykor behívott és a most leszereltek állományához tartozó katolikus, protestáns és más vallású lelkészek is. Amíg az utóbbiakat várta a család, feleség, gyermek, akik segíthették visszatérésüket a családba, addig a katolikus lelkészeket korábbi munkahelyeik várhatták, hacsak addig be nem töltötték. Az esztergomi egyházmegyének 1918-ban 13 állandó és 85 tartalékos állományú katonalelkésze volt, akik beosztásukat és megélhetésüket kérték az esztergomi egyházmegyei hatóságtól.

Lepold Antal kanonok az esztergomi egyházmegye irodaigazgatója december 15-én kelt levelében pontokba szedve válaszolt Persiánnak - a katolikus ügyek kormánybiztosának -, és ebben azt írta: "Mi minden leszerelő tábori papnak azonnal adunk alkalmazást, ha nem kér szabadságot. Aki alkalmazást nem kaphat, egyelőre a szemináriumban nyer elhelyezést. Ezt minden egyházmegye megteheti. Nincs tehát értelme a tábori papokkal való foglalkozásnak. Tessék őket elutasítani, ha Méltóságodhoz fordulnak." Persián viszontválaszában pedig azt írta: a főváros utcáin csoportosan, a vidéki városokban is nagy számban kóborolnak leszerelt tábori papok, rongyosan, néha éhesen, állás és foglalkozás nélkül.

A Szentszék 1918 őszén nagyon is jól volt tájékozódva a világháborúban szemben álló felek erőviszonyairól, és tudomása volt a német és osztrák-magyar békepuhatolózásokról is. Tudta azt, hogy a németek 1918. október 5-én fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményeztek, és békeajánlattal fordultak Wilson amerikai elnökhöz. A pápa még október elején megüzente IV. Károlynak, kérjen különbékét, ne kösse sorsát Németországhoz, mert attól csak a feltétel nélküli kapitulációt fogadják már el. Ismeretesek voltak a Szentszék előtt az olaszországi, Piave melletti harctéri kudarcok is. Mindezek tudatában nem kell csodálkoznunk azon, hogy a Congregatio Consistorialis már foglalkozott a katonalelkészek leszerelésének a következményeivel. 1918. október 25-i keltezéssel egy dekrétum jelent meg a katonai szolgálatról visszatérő egyháziak lelki ügyeinek rendezéséről. A harctereken ugyanis nemcsak hivatásos katonalelkészek működtek, hanem lelkész, lelkészjelölt katonák is, akik esetleg tényleges harcokban is részt vettek, és hivatásuk gyakorlását akadályozó vagy tiltó cselekményeket követhettek el. A szentszéki rendelkezés minden nemzet katolikus lelkészeire és lelkészjelöltjeire vonatkozott, így a magyarokra is. A kiadott rendelet pontokba foglalta azokat a teendőket, amiket kispapoknak, papoknak éppúgy végre kellett hajtaniuk, mint a püspököknek. A rendelet a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben jelent meg. A pápai rendelkezést a püspököknek közölniük kellett a harctérről hazatérő kispapokkal, papokkal, és körleveleikben nyilvánosságra is kellett hozniuk. Ez Magyarországon megjelent a Papok Közlönye 1919. évi január 1-jei számában.

A háborús szolgálatból leszerelő kispapok, papok, katonalelkészek egy vizsgálaton mentek keresztül, hogy a harctéri szolgálat alatt a papi tevékenységet gátló irregularitásba - testi vagy szellemi fogyatékosságba - estek-e vagy sem. Megvizsgálta a bizottság, hogy testi épségükben szenvedtek-e kárt? Félkarúak, félkezűek, bénák lettek-e, vagy hiányzik hüvelykjük, mutatóujjuk, vagy két ujjuk, fülük, szemük, orruk stb. De ugyancsak irregularitásba estek - a defectus lenitatisba - a szelídség hiányába - azok, akik harcokban vettek részt, esetleg öldöklésben.

Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között

AZ APOSTOLI TÁBORI HELYNÖKSÉG ALAPÍTÁSA A XVIII. század utolsó "tábori főkáplánja" dr. Kampmüller Ignác jezsuita atya volt. Származása szerint osztrák. 1693-ban született Bécsben. Tizenhat éves korában lépett a jezsuita rendbe, és 43 éves korában, 1736-ban, részben mint nevelőt, részben mint Mária Terézia gyóntatóját, a császári udvarba rendelték. A gyóntatói megbízatás természetesen azt is jelentette, hogy ő lett a császári hadsereg katonalelkészeinek legfőbb elöljárója és a lelkészségi hivatal vezetője. Annak a Tönnemann György jezsuitának, császári gyóntatónak, tábori főkáplánnak lett az utóda, aki az udvarban azt a tisztséget 1711 óta viselte. Kampmüller Ignác egészen 1773-ig a jezsuita rend pápai feloszlatásáig maradt meg ebben a tisztségében, és így ő lett a császári hadsereg utolsó tábori főkáplánja.

A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig

A PAPI SZOLGÁLAT AZ ÓKORBAN.
A POGÁNY NÉPEK HADAIBAN A harcoló katonák lelki szolgálata, a papok működése a seregekben nem egy kor találmánya, hanem az emberiség őstörténetének homályba vesző, de kimutatható örök emberi igénye. A katonák között végzett lelkészi szolgálattal azóta találkozunk különböző alakban és mértékben, amióta a népek és nemzetek háborúkat viselnek. Részletesen szól erről mind a mondavilág, mind az egyetemes, mind pedig a vallástörténet. A naiv hősi eposzok név szerint őrzik meg emléküket, s nemegyszer döntő szerepet tulajdonítanak nekik. Kalchas szerepe a trójai háború megindulásában (Iphigenia feláldozása) és befejezésének dűlőre vitelében (közreműködése a trójai faló becsempészésében) éppoly ismeretes, akár a trójai Laokoón és fiainak a tragédiája, vagy a druidák, skaldok, a kelta bárdok és a hun-magyar sámánoknak a szerepe. Mielőtt az athéni népgyűlés háborút üzent volna, először Delphibe, a jósokhoz fordult. A római szenátus előbb haruspexeitől, az ősmagyar pedig táltosaitól kért jóstatot. Az életre-halálra menő háborúkat, ha más néven is, de mindig "pro aris et focis" - a "hazáért és vallásért" vívták a törzsek, népek és nemzetek.

A VALLÁS, AZ EGYHÁZ ÉS A KATONASÁG

Az egyház misszionáló küldetése ebben az isteni parancsban gyökerezik: "Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15). A katonák között végzett lelkipásztori tevékenység az egyház misszionáló küldetésének egyik területe. Az egyház lelkipásztori feladatainak köréből nem hagyhatja ki azt az intézményes közösséget, amely a keresztény hívek egy részét a katonai testületbe tömöríti. Az egyház kétezer éves történetében mindig akadtak olyan egyházi és világi hívek, akik a katonák lelki ügyeinek nehéz szolgálatát minden körülmények között vállalták. Mindig akadtak olyan papok, akik a szükségnek megfelelően, a katonák lelki gondozásának adták át magukat.
 
© 2010. Táborilelkész - a katonák egyházi hírei