TÁBORILELKÉSZ

HÍREK
TÖRTÉNELEM
 • A vallás, az egyház és a katonaság
 • A katonai lelkipásztori szolgálat története 1773-ig
 • Apostoli Tábori Helynökség működése a Habsburg-monarchiában 1773-1918 között
 • Forradalmak és a katonai lelkészet
 • Nemzeti hadsereg és a Magyar Apostoli Tábori Helynökség
 • Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete
 • Katonalelkészi szolgálat a Magyar Néphadseregben
HM TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns szolgálati ág
 • HM Tábori Lelkészi Szolgálat Zsidó Lelkészi Szolgálati Ág Tábori Rabbinátus
PROGRAMOK
ELMÉLKEDÉSEK
ÜNNEPEK
VIDEOK
INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET
GALÉRIÁK
ÉLŐ TÖRTÉNELEM - VITÉZI REND
IMPRESSZUM


TÉMAGYŰJTŐ
HM Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hírei
Vitézi Rend
Zsidó Lelkészi Szolgálat hírei

 PARTNER LAPUNK HÍREI

 KATOLIKUS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. október  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

 PROTESTÁNS ESEMÉNYNAPTÁR
<<  2017. október  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

 KERESÉS
 

 ON-LINE KÖZÖSSÉGI KOMMUNIKÁCIÓ

Neve:          
Jelszava:     

 HÍRLEVÉL


A Magyar Királyi Honvédség tábori lelkészete

Startlap megosztás
2010-11-05 21:20:45

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG

A trianoni békeszerződés 35 000 főben állapította meg a magyar hadsereg létszámát, és ebből mindössze 1750 fő lehetett a tiszt. A csökkentett létszámú hadseregben a katonalelkészek száma többszörös apasztáson ment keresztül. Az 1920. Június 4-én Trianonban aláírt, és 1921. július 26-án ratifikált békeszerződésnek a következménye volt, hogy Magyarországnak vállalnia kellett a háborús jóvátétel megfizetését, az új határok elismerését, és a katonai rendelkezések teljesítését. Az 1921 decemberében a Magyar Királyi Honvédségről elfogadott XLIX. tc. és a trianoni békeszerződés végrehajtását biztosító Katonai Ellenőrző Bizottsággal folytatott alkudozások eredményeként megszűnt a Nemzeti Hadsereg, és 1922. május l-jén megalakult az első „zsoldos karhatalmi" hadsereg, a Magyar Királyi Honvédség.

A megengedett tiszti létszámba be nem férő és a tiltott alakulatok állománya a belügyi, a pénzügyi, illetve a lelkészet esetén a vallás- és közoktatásügyi tárcához került. Így került a katonai lelkészet a Vallásés Közoktatásügyi Minisztériumhoz. A VKM I. katolikus és II. protestáns ügyosztály keretén belül felállt az I. B a római katolikus, a II. B pedig a protestáns katonalelkészeti ügyosztály. Az egyiknek a római katolikus, a másiknak a protestáns tábori püspök lett az osztályvezetője.

Az ügyosztályok felett megmaradt a honvédelmi miniszter felügyeleti joga, de sokkal halványabb és erőtlenebb lett, mint azelőtt. A beosztással és az új elnevezéssel lassan-lassan lekerült a papságról a katonaruha. Általánossá vált a papi civil és az egyszerű papi reverenda.

A katonai lelkészet elrejtettségét a hivatalos szervek iparkodtak titokban tartani. Soltész Elemérnek protestáns tábori püspökké való kinevezését sem hozták először nyilvánosságra. 1923. március 5-én Soltész bemutatkozó látogatást tett Zadravecznél, és ugyanaznap a Honvédelmi Minisztérium a leghatározottabban cáfolta a kinevezési híreket.

(A magyar kormány már 1924-től a diplomáciai tevékenységének középpontjába állította a katonai ellenőrzés megszüntetését. Angliának a Népszövetségben kifejtett támogatásával hosszas tárgyalások után sikerült elérni, hogy a Nagykövetek Tanácsa 1927. március 31-i hatállyal megszüntette a Katonai Ellenőrző Bizottság munkáját. A más minisztériumoknál bújtatott katonai intézetek, intézmények visszakerültek szervezetileg is a Honvédelmi Minisztérium keretébe. Így került vissza mindkét tábori püspökség 1928-ban nemcsak szervezetileg, de helyileg is a Honvédelmi Minisztériumba.)

Zadravecz István és Soltész Elemér személyében két, ideákkal és álmokkal töltött ember került a magyar hadsereg katonalelkészetének a vezető posztjára. Zadravecz mint ferences szerzetes, egyházi kisebbségi sorból, Soltész, mint erdélyi menekült a politikai kisebbségi sorból kiemelkedve óhajtották belsőleg nemesebbé tenni a római katolikus, illetve a protestáns vallású katonák lelki életét, magyarságtudatát. Mindketten meg akarták újítani a hadsereg lelkét, természetesen mindkettő a maga külön eszközeivel. De külső szervezeti célkitűzéseik is sokban hasonlítottak egymáshoz: püspöki rezidencia a várban, protestáns katonatemplom, svéd mintára minden 300 katonafőre egy-egy lelkész stb. Az első kísérletezések, az első lelkipásztori látogatások a körletekben, csalódásokat okoztak az első tábori püspököknek. Zadravecz a lemondását helyezte kilátásba, Soltész pedig sajnálta, hogy ott hagyta a helyét.

ZADRAVECZ VEZETŐI GONDOLATVILÁGA
ÉS TEVÉKENYSÉGE AZ 1920-AS ÉVEK ELEJÉN

A papok számára az egyházi törvénykönyv azt írja elő, hogy háromévenként lelkigyakorlaton tartoznak részt venni (126. kánon). A lelkigyakorlat elvégzését a püspökök nemcsak ellenőrizni, hanem elősegíteni is tartoztak. Zadravecz a katonalelkészek számára a lelkigyakorlatot évente előírta, mert megérezte, hogy ők az elvilágiasodási kísértésnek jobban ki vannak téve, mint a plébániák közösségében élő lelkipásztorok. Az első három évben - 1920-1922-ben - a katonalelkészek abban a kolostorban végezhették lelkigyakorlataikat, ahol akarták, csak igazolást kellett hozniuk. 1923-tól kezdve évenként közösen, Zadraveczcel együtt tartották a katonalelkészek a lelkigyakorlatukat. Egy ilyen lelkigyakorlatot tartott Prohászka Ottokár is. A közös lelkigyakorlaton minden katonalelkésznek részt kellett venni.

A lelkigyakorlatok végeztével Zadravecz elnöklete alatt egy-két napos lelkipásztori konferenciát tartottak, ahol egyháztudományi, katona-pasztorációs, katonai és lelkipásztori továbbképző előadások hangzottak el. Így készültek fel az elkövetkező év lelkipásztori munkájára. Hogy a katonalelkészek a teológiában is továbbképezzék magukat, szigorú teológiai vizsgát kellett tenniük, mielőtt az alesperesi fokozatot elnyerték volna.

A katonák között végzett lelkipásztori munka hatékonyabbá tétele érdekében Zadravecz előírta a szobánkénti hitoktatást és ott egy nemzetvédelmi előadás megtartását. A lelkipásztorok a katonák között buzgó hitoktatóknak bizonyultak, mert előírás volt számukra a legkisebb egységek meglátogatása is. Munkájukról az évnegyedi hivatalos, a parancsnokok által láttamozott jelentésekben kellett beszámolniuk. A hajmáskéri tábor lelkigondozását, Stenczel lelkész buzgóságát mintaképül állította a többiek elé. Zadravecz a beszámoltatást azért is tartotta szükségesnek, mivel az egyházi törvények szerint (300., illetve a 340. kánon) a püspököknek, apostoli helynököknek - így neki is - ötévenként jelentést kellett küldeni Rómába a területükön folyt lelkipásztori munkáról. Első ilyen jelentésében be akarta bizonyítani a pápának, hogy méltó kezekbe került a magyar katonák lelkipásztori ellátása. De nemcsak a látványos jelentéstétel mozgatta Zadvareczet, hanem minden olyan kezdeményezést megragadott, ami a katonaság számára a katonaéletet otthonossá és fáradalmait elviselhetővé tette.

A katonák számára a szobánkénti hitoktatás és a vasár- és ünnepnapi istentiszteleti prédikációk mellett első intézkedései között szerepelt Zadravecznek, hogy szigorúan előírta az egész hadsereg számára az évenkénti nagyböjti lelkigyakorlatokat (256/1921. sz. rendelete). Ez azt jelentette, hogy a nagyböjti időszakban három napon át templomba vagy templomokba vezényelték a katonákat tisztjeikkel együtt, és ott missziós beszédekkel készítették elő - sokszor meghívott prédikátorok - a katonákat a húsvéti szentgyónásra és áldozásra. Hacsak lehetett, Zadravecz minden körletet, helyőrséget felkeresett ilyenkor, és részt vett a lelkipásztori munkában. A beszédekre parancs alapján volt a kivezénylés, de a gyónáshoz és áldozáshoz mindenki szabadon járulhatott. Szombathelyen 1922. április elején gr. Mikes püspök nem akarta elhinni, hogy a katonák szabad elhatározásukból elfognak menni gyónni. Az utolsó beszéden ő is részt vett, és csodálkozva vette tudomásul, hogy a vezénylés megszűnte után a részt vevő csapat megindult
a domonkosokhoz a gyónás elvégzésére. „Nem kételkedem - írta ezek után Zadravecznek -, hogy méltóságodnak buzgó törekvése nem csak itt, hanem egész kis országunkban a hadsereg szellemét meg fogja változtatni, és ezáltal a nemzeti hadseregnek az elveszett szimpátiáját vissza fogja szerezni.,

A lelkigyakorlatokon kívül a katonai iskolákat, kórházakat évenként legalább egyszer felkereste Zadravecz, és ezeken a hivatalos szemleutakon a programban mindig szerepelt egy ünnepi szentmise megfelelő szentbeszéddel. Nem volt az országban hősi szobor-, emléktábla- vagy zászlószentelés, amelyre meg ne hívták volna Zadraveczet, és ő ment is, hogy hazafias beszédeivel ébren tartsa a nemzeti öntudatot. Kétségtelen, hogy ez akkor az irredentizmusban nyilvánult meg, amelyet ő maga így fogalmazott meg: „szigorú meggyőződésem volt az, hogy a sok nemzetiségből álló Magyarországot nem a Kárpátok koszorúja egyesíti, hanem a magyar kultúra... Ez, nem pedig a nyelv tette politikailag eggyé Magyarországot. A katolikum adta évezredes erők: a szentkorona, az apostoli királyság, a Nagyasszony tették magyarrá azokat a népeket, amelyek nem is beszéltek magyarul, és tették egy országgá a nemzetiség lakta földterületeket - amelyeket most elszakított tőlünk az ellenség... Bátran mondhatom, hogy az én irredentizmusom nem volt egyszerűen hangzatos nagy frázis, hanem megszentelt isteni hit! Nemcsak a Föld igazságát, hanem az Ég akaratát is láttam abban! Nem évezredes emberi jogot, a madár szárnya suhogását. a folyók erre vagy arra kanyarodó medrét állítottam én a Trianon elé, hanem az igazságos és bosszúálló Istent. akinek szent céljaiba gázolt a feldarabolást diktáló ember."

Ez a fanatikus hit mozgatta Zadravecz Istvánt, ez okozta a sok-sok ellentétét a másként gondolkodókkal, ez termett számára sok kudarcot, de ehhez maradt hű haláláig.

A tábori püspök a katonai szemlék alkalmával mindig talált alkalmat és módot arra, hogy a tisztekkel külön is találkozzon. Ezeken is csak önmagát tudta adni, és nyomatékosan felhívta a tisztek figyelmét arra, hogy a vallásosságuk gyakorlásában is kötelesek elöljárni a legénység előtt, mert ők nemcsak tisztek, hanem pedagógusai is a hadseregnek, akiknek kötelességük beosztottjaikat nemcsak a katonai szabályok megtartására, hanem hazafias és vallási kötelességeik teljesítésére is jó példával nevelni. A katonai fegyelemhez szokott tisztek iskoláztatásuk, neveltetésük, világnézetük miatt nem mindannyian tudták elfogadni Zadravecz élet- és vallásszemléletét. Ha nem is mindig teljes meggyőződésből, de eleget tettek a katonai és egyházi előírásoknak - támogatták a katonalelkészek vallásos tevékenységét a legénység körében.

Amilyen keményen szókimondó és következetes volt a legénységgel szemben, ugyanolyan szigorú volt a tisztek magatartásával szemben is. Naplójában három kirívó esetről tesz említést.

Székesfehérváron 1921. március 17-én külön lelkigyakorlat volt a tisztek számára, amit Bilkei székesfehérvári esperes-plébános tartott. Amikor Zadravecz elment a beszédre, a főgimnázium dísztermében alig talált néhány tisztet. Márpedig Székesfehérvár körletparancsnokság volt, és ennek megfelelően jelentős volt a tiszti állomány. Másnap a székesegyházban általa megtartott nagymisén, az áldozó legénység több száz tagja mellett, alig akadt tiszt. A szertartás végén mondott beszédében kifejezte nemtetszését: „A tiszt pedagógus, nevelnie kell a legénységet és példát kell adni. Kell, hogy a tisztben legyen erkölcsi erő, vallásos érzék, hogy pedagógiai hivatását betölthesse; mert ha a tisztben nincs erkölcsi erő és vallásos érzék, nem tudja nevelni a legénységet, így nem méltó rangjára. A tiszt vezessen mindenben, ne oszlop mögül, hátulról irányítson, hanem vallási gyakorlatokban is elöl álljon, mert ha nem így tesz. akkor nem méltó helyére."

A misét, áldoztatást a padokból végignézte a körletparancsnok, Biffl Ferenc tábornok és a parancsnokság néhány tisztje is. Kénytelenek voltak a beszédet is végighallgatni. és ebben Biffi lázítást és a tiszti tekintély aláásását vélte felfedezni. tienm is késett a feljelentéssel, amit Belitska Sándor honvédelmi miniszter március 31-én bemutatott a hozzá berendelt Zadravecz Istvánnak. Ó már tudott a feljelentés megindulásáról. A kezében volt egy levél Böleskev Ödön ciszterci tanártól, aki jelen volt a templomban elhangzott beszéden. és leírta az elhangzottakat. A vád- és panaszlevélben az állt, hogy ..az a tiszt. aki nem áldozik, nem méltó a rangjára".

Zadravecz tiltakozott a szöveg ilyen összefüggése ellen, és azt is védekezésül hozta fel, hogy mivel Biffl körletparancsnok nem tud jól magyarul, bizonyára félreértette a beszédet. Komolyabb következménye nem lett, mert Belitska íratott Bifflnek, hogy félreértésről volt szó.

A Győrben, 1923. március 15-én történt másik eset is a nagyböjti lelkigyakorlattal volt kapcsolatos. Zámbó Dezső katonalelkész jelentésében arról számolt be, hogy minden rendben lezajlott, de megelőzőleg majdnem felborulni látszott a lelkigyakorlat megtartása. Steinwalter Károly ezredes, győri gyalogsági ezredparancsnok, megtudta, hogy Zadravecz meglátogatja a lelkigyakorlatot és felhívást tesz a gyónás elvégzésére. Annak ellenére, hogy Steinwalter katolikus volt, a lelkigyakorlat előtt egy asztaltársaságban lelki zsarnokságnak nevezte a tábori püspök felhívását. Mivel ő magasabb parancsnok volt, kijelentése és eljárása bomlasztó hatású volt a tisztikarban. Zadravecz az esetet jelentette Kossányi Ödön dandárparancsnoknak, és szigorú kivizsgálást kért. Steinwalter március 25-én teljes díszben „felsőbb utasításra" megjelent Zadravecz hivatalában. Férfiasan beismerte „megfontolatlan kiszólását", és kérte rendelkezését a tábori püspöknek. Ő pedig - saját szavai szerint - kellőleg kioktatta és arra kötelezte, hogy találjon alkalmat arra, hogy a tiszti asztalnál kiszólását visszavonja. Az ezredes ezt meg is tette.

A kecskeméti harmadik eset szintén a nagyböjti időszakban történt. 1925. április 2-án gyónás és áldozás volt előre kihirdetve Kecskeméten, és jelezve a szegedi parancsnokságnak. Shvoy Kálmán ezredes, a kecskeméti gyalogezred parancsnoka ugyanaznapra tette a gyalogosok szemléjét. Tudta, hogy a katolikusok vallási istentiszteleten vesznek részt. Ezért kijelentette a szemle parancsnokának, hogy csak a protestánsokat kívánja megszemlélni. Ezzel a lelkigyakorlatnak nem ártott, hanem inkább önmagának, Zadravecz nem is tett jelentést az egyoldalú szemléről. Ez a szemlefricska csak folytatása volt annak a nézeteltérésnek, ami Zadravecz és Shvoy között már 1923 óta tartott. Kettőjük életszemlélete - enyhén szólva - élesen különbözött egymástól, ugyanis Zadravecz szerint a közéletet és magánéletet ugyanannak az erkölcsi normának kell irányítani. Shvoy Kálmán pedig egy 1923. február 23-án kelt, Zadraveczhez intézett levelében így írta le életfilozófiáját: „Mint közhivatalnok, mint közalkalmazott ezen minőségben véghezvitt cselekedeteimért vállalom a kritikát, az arra hivatottak bírálatát, de visszautasítok minden illetéktelen beavatkozást az én legszigorúbb magánéletembe. Én éppen olyan magánember vagyok szolgálaton kívül, mint bárki más, s ahogy azok magánéletébe nem avatkozhatik bele a papság, úgy az enyémbe se avatkozzanak bele, sőt ezen szándékukat is a legkomolyabban visszautasítom." 4 A M. Kir. Honvédség tisztikarának egy része hasonlóképpen gondolkodott, ha írásban ezt nem is fektette le. A magyar katolikus püspöki kar 1923. május 16-án tartott gyűlésén a győri és a szombathelyi püspökök szóvá tették, hogy a katonatisztek adventi, sőt nagyböjti időben bálokat rendeztek. A püspöki kar felkérte Zadraveczet, hogy iparkodjon ezeket beszüntettetni, mert közbotrányt okoznak. Kapóra jött Zadravecznek Shvoy februári levele és a püspöki kar felszólítása, és sikerült is kieszközölni egy honvédelmi miniszteri rendeletet, amely utasította a tisztikart, hogy a felekezeti szempontokat tartsák tiszteletben, s a katolikus vallás által tiltott időkben tartózkodjanak bálok rendezésétől.

A tisztikar valláserkölcsi nevelése nem ment olyan egyszerűen, mint a legénységé, mivel a tisztek körében jobban elterjedt a korszellemből táplálkozó liberális gondolkodásmód.

Zadravecz Istvánt a sorozatos kudarcok, amelyek a tábori püspökség érdekében folytatott munkája során érték, nem törték meg. Mindig újabb és újabb terveket kovácsolt, hogy a katonalelkészek lelki, szellemi és társadalmi életét előmozdítsa. Nemcsak azért harcolt, hogy a katonapapok neveltetése színvonalasabb legyen és ne kelljen beérnie azokkal, akiket az egyházmegyékben nem tudnak használni, hanem arra is törekedett, hogy a katonalelkészekből közösséget teremtsen. A szerzetesi élet közösségteremtő előnyeit akarta átültetni a katonalelkészek életébe is. A saját életéből tudta, hogy mit jelent a szerzetesnek az, hogy bárhová megy a világban, ahol rendjének háza van, ott ő mindenütt otthonra talál.

Naplójában így ír: „Egy nemes és az egyházi kódex szellemének megfelelő ideám támadt. S"

Ez a nemes idea egy olyan otthon megteremtését vette célba, amely központja lehetett volna Budapesten a katonalelkészeknek. A katonatemplom közelében, fent a várban egy megfelelő házat akart venni, és azt úgy átalakítani, hogy abban lakása lett volna a mindenkori tábori püspöknek, valamint a Budapesten szolgálatot teljesítő olyan katonalelkészeknek, akiknek nem járt a szolgálataik után illetménylakás. Azonfelül néhány vendégszoba kialakítására is gondolt, hogy a Budapesten átutazó katonapapok itt szálljanak meg, és ne kelljen nekik különféle szállodákban, panziókban - sokszor állásukhoz, hivatásukhoz méltatlan körülmények között - megszállniuk. A „nemes idea" megszületését bizonyára elősegítették azok a tapasztalatok is. amelyeket az összeomláskor, a proletárforradalom alatt és azután is személyesen tapasztalhatott. Budapesten nem volt akkor ilyen szálló, hanem a világi papok közül nagyon sokan a szerzetesházak vendégszobáit vették igénybe.

A püspök tervének megvalósítása érdekében most is először a korhiányzót kereste fel - személyesen és írásban -, 1923. február 18-án. Még egy esztendő sem telt el azóta, hogy a római határozat nyomán eltemette egy régi, dédelgetett álmát, a tábori lelkészképzés önállósítását. Most újabb álmát igyekezett megvalósítani, a „katonapapok otthonát".

Beadványában Zadravecz ismertette elgondolását és tervét Horthyval. Panaszkodott püspöktársaira és elmarasztalta őket, hogy „még a tábori püspök személyes dotációjáról a legelemibb módon sem gondoskodtak". Előadta a kormányzónak, hogy tőlük nem remélhet anyagi segítséget. Horthy jóindulatának megnyerése érdekében - sajnos az igazságnak megfelelően - beszélt Zadravecz. Ezek után maga a kormányzó is „erős szavakkal leszólta az egész püspöki kart", amiért oly mostohán kezelte eddig a tábori püspökséget. Kölcsönös volt az egyetértés a magyar püspöki kar elmarasztalásában. A tábori püspök, amikor a kormányzóról volt szó, nem fukarkodott a tőle megszokott lelkesedéssel megindítani Horthy szívét. Azt mondta neki, hogy ha pénzt ad erre a nemes célra, „e tényével is méltó lesz a nagy uralkodók, s elsősorban Hunyadi nagy kormányzónkhoz, aki sok kolostort, templomot emelt az Urnak. 6"

Az írásban benyújtott terv, kérelem, és a szóban elhangzott tájékoztatás megtették a hatásukat. A kormányzó megígérte Zadravecznek, hogy mindent elkövet és megtesz a „katonapapok otthonának" megteremtésére, és tízmillió koronát helyezett kilátásba a ház megvásárlásához.

A kormányzói jóindulat megmaradt ugyan, de a tízmillió korona kiutalása elmaradt. A Horthyval való találkozás után Zadravecz felkereste dr. Vass Józsefet, aki akkor már népjóléti miniszter volt, és neki is előadta tervét. Tőle, mint népjóléti minisztertől, külön segélyt kért, bár nem hallgatta el a kormányzó ígéretét sem. Vass József magáévá tette a tábori püspök elgondolását, és megígért neki négymillió koronát. Vass József ezután engedélyt kért a kormányzótól arra, hogy a tervezett „katonalelkészi otthon" kialakítása érdekében a négymilliót kiutalhassa. Az engedély és a kiutalás meg is történt.

A kormányzótól remélt tízmillió és a kapott négymillió elég lett volna a kiszemelt kétemeletes, Fortuna u. 12. szám alatti ház megvásárlásához. A ház közel volt a Kapisztrán-templomhoz. A négymillió viszont csak arra volt elég, hogy Zadravecz lefoglalózza a házat. A vásárláshoz szükséges tízmillió korona összeget Molnár Dezső altábornagy közbenjárására, Krausz Simon, az Angol-Magyar Bank igazgatója, nagyon előnyös kamatra folyósította. Így Zadravecz meg tudta venni a házat, és úgy érezhette, hogy azt a célt, amit maga elé tűzött, meg is tudja majd valósítani.

Már a ház birtokában írta Klebelsbergnek - másolatban Csernochnak -, hogy „amióta átvettem a m. kir. honvéd tábori püspökséget, minden igyekezetem oda irányult, hogy az új, sajátos és magyar egyházi intézményt erkölcsileg és anyagilag is megalapozzam".7

A megvásárolt házat azonban át kellett volna alakítani ahhoz, hogy mindazoknak a feladatoknak megfeleljen, amelyet Zadravecz elgondolt. Ehhez megint csak jelentős anyagi segítségre lett volna szükség.

Terveivel, gondjaival felkereste a kultuszminisztert, gr. Klebelsberg Kúnót. A miniszter akkor tulajdonképpen hivatali főnöke is volt Zadravecznek, mert az egész katonai lelkészet akkor mint adminisztrációs központ a VKM I. B osztálya, illetve mint protestáns tábori püspökség a II. B osztálya volt. Zadravecz és dr. Soltész a VKM osztályfőnökei voltak.

Zadravecz Klebelsbergnek is előadta tervét, a katolikus tábori papság összefogását egy katonapapi otthonba, és anyagi téren is a nehéz helyzetét. A tábori püspök emlékezése szerint, „szinte tapsolt" a kultuszminiszter. A megbeszéléskor szinte ő maga diktálta azt a folyamodványtervezetet, amellyel Zadravecznek a vallásalaphoz kellett fordulnia pénzért.

A Klebelsberghez beadott, de a vallásalaphoz címzett kérvényben Zadravecz 70 milliót kért a vallásalaptól, ebből 20 milliót adományként, 50 milliót pedig ötévi kölcsönre. Klebelsberg nyugtázta a beadványt, és arról értesítette a püspököt, hogy az intézkedésről mihelyt módjában áll, értesíteni fogja.

A tábori püspök tudta, hogy kérelmének elbírálása nemcsak a kultuszminisztertől függ, hanem a vallásalapok ellenőrző bizottságától is, ahol pedig az elnök Csernoch János hercegprímás volt, és a tagok között ott ült Szmrecsányi Lajos egri érsek is. Mai szemmel nézve, jókora naivitás volt Zadraveczben, aki ennek ismeretében bízott a sikerben.

Igaz ugyan, hogy mindkét főpásztorhoz levelet intézett, mellékelte benyújtott kérelmének a másolatát, előadta terveit, elgondolásait. Érvelésében felhozta azt, hogy a protestánsok is gondoskodnak a saját püspökségükről. De mindez nem volt elég. Hogy meghassa két főpásztorát, még azt is megfogalmazta levelében, hogy „ezzel legalább megtörne a látszat, hogy a tábori püspökség csak mostohagyermeke az egyháznak. Félek - írta Zadravecz -. hogy e pontban is hátramaradok a protestáns püspöktől, kiről az egyháza iparkodik gondoskodni. És noha alig 1-2 hónapos kinevezése, tegnap már örömmel mondogatta, hogy egyháza és hitsorsosai buzgalmából házat és földet fog kapni. Én már 3 éve küszködöm, könyörgöm. Végtére is katolikus intézmény vagyok. Katolikus egyházam jóságos segítségével akarnám az intézményt megalapozni... Ha kérésem tárgyalásra kerül, kérem kegyes hozzájárulását."

Jellemző volt Csemoch reagálása. Ezt írta az aktára: „Egyelőre tudomásul. Azt hiszi nincs sürgősebb ügye az országnak az övénél."

A hercegprímásnak ez a véleménye már előrevetítette a vallásalapok ellenőrző bizottsági ülésének elutasító határozatát. Ha Csernoch véleményéhez hozzászámítjuk azt a tényt, hogy az egri érsek és a tábori püspök között dúlt a vagyonjogi ellenségeskedés, törvényszerűnek látszik Zadravecz kérelmének az elutasítása.

A vallásalap ellenőrző bizottságának az ülése után Zadravecz hiába várta Klebelsberg levelét, értesítését. Úgy látszik, nem akarta a rossz hírt ő közvetíteni. Csernochtól, mint elnöktől, sem kapott semmi választ. Végül is hallomásból tudta meg, hogy a bizottság elvetette kérését, és legerőteljesebben Csemoch hercegprímás foglalt ellene állást.

Az erősen idealista felfogású Zadravecz saját bevallása szerint is „igazán meg nem fontolva" keserűen öntötte ki fájdalmát 1923. szeptember 2-án Csernochnak írt levelében.

„Voltam bátor - kezdődik a levél - kegyelmességednek f. é. VII. 5-én megküldeni alázatos folyamodványomnak egy példányát, amelyben a vallásalaptól segélyt kértem a katonapapok otthonának létrehozására.

Most hallom, hogy augusztus 28-án kegyelmességed elnöklete alatt megtartott vallásalap ellenőrző bizottság a folyamodványomat elvetette, dacára annak, hogy a kultuszminiszter őnagyméltósága a legnagyobb megértéssel és ajánlással volt ez eminenter egyházi és magyar katolikus ügy iránt, és dacára annak, hogy eminenciád annak idején a kormányzó úr őfőméltóságát írásban biztosította, hogy a fölállítandó tábori püspökség dologi szükségleteit (amelyhez a megfolyamodott dolog is tartozik) a katolikus vallásalap fogja viselni.

Mivel teljesen át vagyok hatva intencióim nemességétől és korszerűségétől, mindezek dacára, minden meg nem értés ellenére sem fogom megengedni azoknak dugába dőltét... A házat ezek után természetesen el kell adnom, őszinte és nyilvános megokadatolással. A jó, nemes és egyházjog szellemű ideám megöléséért (amelyet pedig oly könnyű lett volna egy kis megértéssel és jóakarattal megvalósítani) a főpap Jézus engem nem vonhat kérdőre."

A beadványokra vonatkozó válaszokat általában mindig maga Csernoch fogalmazta. Most is ez történt, és nem is késett a válasz. Csernoch kézírása mindig nehezen olvasható, de most még olvashatatlanabb. Látszik a fogalmazványon, hogy nagyon idegesen írt, és bántotta őt a fiatal (37 éves) püspök levele.

Csernoch válaszában hivatkozott a vastag iratcsomóra, amelyek a tábori püspökség érdekében tett lépéseit, jóindulatát igazolják. Mentegette magát, hogy ami bekövetkezett a tábori püspökség javadalma körül, arról ő nem tehet.

„Ami mostmár a katonai papi otthon ügyét illeti, tény, hogy az ellenőrző bizottság azt meg nem szavazta... Visszatérve magára az ügyre, meg kell jegyeznem, hogy a bizottság a legelőkelőbb katolikus férfiakból áll, akik mindenkitől, még a kultuszminiszter úrtól is függetlenül határoznak - hisz azért ellenőrző bizottság -, s a bizottságot maga az elnök sem befolyásolhatja, mert az nem is szavaz, hanem csak a határozatot hirdeti ki. Én még az előadói javaslat szerkesztésébe sem folytam bele, amely, hajó emlékszem, úgy a segély, de még inkább a kölcsön nagyságát kifogásolta, s amelyet a bizottság el is fogadott. Az én elnöklésem ennélfogva semmiképpen sem volt képes a bizottság határozatát befolyásolni. Egyébként semmi sem állja útját annak, hogy méltóságod a bizottság előtt kérelmét megismételje...

Talán tudja méltóságod, hogy a kultuszminiszter úr a Vadorzó utcában egy papi otthont állított fel, amelyet a körülmények alakulásánál fogva kénytelen voltam elfogadni, s melynek felállításába semmiképpen nem folytam bele. Mivel az papok számára van, magam részéről semmi kifogást nem tennék ellene, ha azt egynéhány katonapap is igénybe venné. Ha rokonszenvez az eszmével, beszélje meg budapesti helynökömmel.

Zadravecz Csemoch válaszából észrevette, hogy levele megsértette az öreg hercegprímást, aki valóban akarhatta a tábori püspökséget, de valahol egy alsóbb esperesi, főesperesi kerületi szinten, és nem az ordinárius püspökök szintjén. Sietett is kiengesztelni őt, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy a katonalelkész-otthon ügye lekerült a napirendről. A Fortuna utcai házat eladták, és a kölcsönt visszakapta az Angol-Magyar Bank. Zadravecz püspök pedig ebben az évben is elkönyvelhetett egy kudarcot.

A TÁBORI PÜSPÖK
JAVADALMAZÁSÁNAK BONYODALMAI

Az egyházi törvények szerint az egyházi hivatal alapítását előterjesztő kérelmezőnek meg kellett jelölni a megélhetés alapjait is. Csernoch apostoli tábori helynöki hivatal felállítását kérte Magyarországon, és ezért kellett neki javadalmul az egri káptalan egy helyének javadalmát bejelenteni. Egy egri kanonoki javadalom akkor mindenképpen megfelelő megélhetést tudott volna nyújtani az apostoli tábori helynöknek, címzetes püspöknek. Úgy gondolta Csemoch, hogy Zadravecz budapesti lakását, hivatalos utazásait az állami katonai költségvetés kerete fogja biztosítani.

1920. április 22-én Csernoch azt írta Horthynak, hogy mivel a pápa nem engedte Zadravecz szekularizációját, „Megtárgyaltam az ügyet újra az egri érsek úrral, aki kapható P. Zadravecz István személyi kiadásainak fedezésére szükséges évi összeget az egri főkáptalan javadalmából, a kanonoki kinevezés elmaradása dacára is - biztosítani. Zadravecz István tehát mint szerzetes püspök az egri főkáptalanból élvezni fog olyan évi jövedelmet, amely megfelel egy kanonoki jövedelemnek, és teljesen elegendő lesz mindenkor a püspöki méltósággal járó életmódhoz. Lakást a tábori püspök úr a Szent Ferenc-rend budapesti házában kap. A tábori püspökség tárgyi szükségleteit (a garnizontemplom fenntartása stb.) a magyar katolikus vallásalap vállalja, amely indítványomra a jövő évi költségvetésbe e címen már megfelelő összeget felvett a tábori püspökség címén, tehát az államot személyi vagy dologi teher nem fogja terhelni."9

Csernoch másolatban megküldötte Horthyhoz írott levelét Zadravecznek azzal, hogy ha észrevétele van ezzel kapcsolatosan azt közölje vele. Nincs nyoma annak, hogy Zadravecz tett-e észrevételt vagy sem. Azt tudjuk Lepold Antal 1920. június 3-án kelt, Zadraveczhez írt leveléből, hogy a pápa jóváhagyta azt a javaslatot, hogy mint felszentelt püspök az egri káptalantól egy stallumnak megfelelő illetményt kapjon.

Zadravecz István apostoli tábori helynök illetményügye ezzel jogilag lezárult. A hivatalt felállító Szentszék jóváhagyta a hivatalhoz kapcsolódó jövedelem megoldását is. Az új apostoli tábori helynök, a még fel nem szentelt címzetes püspök jogilag biztosítva tudhatta jövőjét. De még hátra volt annak gyakorlati megvalósulása.

Midőn már egészen biztos volt Zadravecz kinevezése, 1920. június 26-án felkereste Egerben Szmrecsányi Lajos egri érseket. Bemutatkozott neki, mint apostoli tábori helynök, és kinevezett püspök, és egyúttal megköszönte, hogy vállalta anyagi ellátását. A látogatás alkalmával Szmrecsányi ezt mondta: „Igen, én és a káptalanom örömmel fogadtuk volna önt a káptalanban, de mivel ön nem akar szekularizálni - hát hisz ez is elv - így nem köthet bennünket sem a tett ígéretünk., Azonban egy bizonyos fix összeg kiutalását mégis elhatároztuk. spedig 50 000 koronát egy évre, az ön évnegyedes nyugtái ellenében." Zadravecztől ott mindjárt egy nyugtát kértek, és az első évnegyedre járó összeget a kezébe is adták. A második évnegyed még nem járt le, hiszen június 26-a volt még.

Az egri érsek és főkáptalanja a megajánlott 50 000 koronát állandó évi járadéknak gondolta. Az 50 000 korona 1920-ban megfelelt egy gyenge tábornoki fizetésnek. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor a korona vásárlóértéke csökkent, az árak emelkedtek, de a főkáptalan rendületlenül utalta az évi 50 000 koronát, amit minden negyedév végén meg kellett köszönni.

Zadravecz először a prímáshoz fordult panaszával, de amikor csak halogató válaszokat kapott, írásban fordult Szmrecsányihoz, és megértő jóságába ajánlotta a rendezést. Rövidesen arról értesítette az érsek, hogy egy évre fölemeli a főkáptalan az ötvenezret százezerre. Ezt meg is köszönte Zadravecz, majd egy év elteltével újból kérte a főkáptalant, hogy ne térjenek vissza az ötvenezerhez. Ok kegyesen megmaradtak a százezernél, amikor már-már milliókkal dobálództak. 1923ban a legkisebb javadalmazású tábornok fizetése lakbér és pótlékon kívül már a tizenkét milliónál tartott.

Zadravecz ismételten írásban fordult a prímáshoz, és igen kemény hangnemben előadta helyzetét. „Hitegetés, ígérgetés, jó szó és türelemre biztogatása, nos meg ötven, illetőleg százezer korona évi jövedelem nem elég egy püspök megélhetéséhez. Mellékforrások nekem nem állanak rendelkezésemre; a börzézés sem áll módomban mint másoknak; ingyen vagy olcsó részvényeket sem volt miből vennem...

Kegyelmes Uram! Sokszor tolakszik elém a kérdés: hát minek állították fel a püspökséget? Egyéniségem vagy franciskánus szerzetesi mivoltom megbüntetésére? Jelen és múltamban végzett munkásságom nem szolgált rá erre a szégyenteljes elbánásra és éheztetésre. Ha szükség van rám, bánjanak velem püspöki mivoltomhoz mérten, ha pedig nincs rám szükség itt, méltóztassék ezt nyíltan kimondani, mert máshol még mindig nagy örömmel vennék munkámat, és meg is becsülnének.

Különben egész elhelyezésemet a magyar katolikus egyház (illetőleg nagy javadalmasok) anyagi gondoskodását énrólam jelenteni fogom a Szentszéknek. Döntsön ő. Leszek bátor a Szentszékhez adandó felterjesztésemnek egy példányát kegyelmességednek is felterjeszteni."

Zadravecz 1923. szeptember 2-án kelt levelére Csernoch már 7-én válaszolt. Levelében a prímás azt írta, hogy „meglepetéssel" olvasta azt, és „megütközött annak stílusán". Azután azt bizonygatta neki, hogy ő mindent megtett azért, hogy a tábori püspök egy jól javadalmazott kanonoki széket kapjon. Elismerte, „hogy a főkáptalan által felajánlott összeg a mostani súlyos anyagi viszonyok között nem elegendő, ez igaz, de arról ismét nem tehetek, akinek az volt a szándéka, hogy méltóságod javadalmazása egy kanonoki széknek megfelelő legyen, már pedig kötve hiszem, hogy egy egri kanonoknak most csak évi 100 000 korona legyen a jövedelme".

A tábori püspök egri javadalmazási kérdése összekuszáltnak tűnik. Amikor a katonalelkészi szolgálat megszervezése megindult a Nemzeti Hadseregben. akkor mindenki elfogadta a katonai intézmény besorolását, csak éppen Zadravecz nem. O ezt azzal indokolta meg, hogy független akart maradni a Hadügyminisztériumtól, a vezérkartól. O azt akarta, hogy megélhetéséről a magyar katolikus egyház gondoskodjon. Csakhamar azonban be kellett látnia, hogy a magyar katolikus egyház nem egy szerzetesközösség, ahol maga a közösség gondoskodik tagjairól. A magyar katolikus egyház - de minden más nemzeti egyház is - püspökségek együttese, minden belső kapcsolat nélkül. A magyar katolikus egyház püspökkari őszi-tavaszi konferenciái csak tárgyalási összejövetelek, amelyek nem tudnak mindenkire nézve kötelező határozatokat hozni. mert akkor ez még mint jogintézmény nem volt ismeretes. Zadravecz csakhamar ráébredt arra, hogy ha élni akar, akkor a tábori püspökséget. mint intézményt, biztos anyagi alapokra kell helyezni.

Zadravecz helyzetét, a püspöki karhoz való viszonyát megvilágítja az a levél is, amelyet Csernoch írt válaszul Zadravecz kifakadására. Zadravecz a Szentszékhez való fordulással fenyegette meg a püspöki kart. Erre válaszolta Csernoch: „Azt semmiképpen sem értem,-hogy mi közük van az egész kérdéshez a nagyjavadalmasoknak, hisz azok a tábori püspökség felállításakor, az egri főkáptalant kivéve, semmi kötelezettséget nem vállaltak, s ezért az Apostoli Szentszéknek sem lesz ez ügyben semmi különös intézkedni valója, ahová különben méltóságod bátran fordulhat, hisz oda mindnyájunk útja nyitva áll.

Az egri javadalom bizonytalansága mellett, a püspöki kar magatartásán kívül még egy tényező volt, ami arra kényszerítette Zadraveczet, hogy elfogadja az állami és a katonai fizetést: a protestáns tábori püspökség létrejötte.

Amikor Csernoch megtudta, hogy Zadravecz nem akar állami alkalmazott lenni, a kellemetlen fordulatot arra használta fel, hogy megakadályozza, illetve megnehezítse ezzel a protestáns tábori püspökség létrejöttét. Úgy gondolta, hogyha a római katolikus tábori püspök egyházi javadalalomból fizetve működik, akkor hasonlóképpen a protestáns tábori püspök is egyházi alapból kapjon fizetést. Mivel azonban a protestánsoknak nincs ilyen alapjuk, tehát nem is tudják a protestáns tábori püspökséget létrehozni. A protestánsok úgy tudták, hogy a tábori püspök Zadravecz egy jó egri javadalmat élvez, a belső harcokról mit sem sejtettek. A katonaság és annak vezetése sem örült annak, hogy a tábori püspök nincs állományukban, és ők is mindent elkövettek, hogy bevonják őt a katonai rangsorolásba. Így most már két oldalról szorongathatták Zadraveczet, a katonaság és a protestáns közvélemény. De jött a harmadik oldal is, a katolikus befolyásolás.

Már 1922. március 6-án Vass József kultuszminiszter, akihez mint a VKM I. B osztályfőnökeként tartozott - talán nem is mint a kormány képviselője -, hanem mint egyházi férfi -, magához kérette Zadraveczet és arra iparkodott rábeszélni őt, hogy igenis fogadja el, folyósíttassa magának a katonai fizetést. Érvei között ott szerepelt az a meggyőződése, hogy az egriek úgysem lesznek hajlandók megadni a szükséges jövedelmet. E beszélgetés után Zadravecz felkereste Csemochot és beszámolt neki a Vass Józsefnél történtekről. Most már Csernoch is azon a véleményen volt, hogy mivel úgyis meg kell lennie a protestáns tábori püspökségnek - az egriek pedig a sok-sok kérés dacára sem akarnak megfelelő összegeket folyósítani, tehát - legjobb lesz, ha Zadravecz elfogadja a katonai illetményt.

Mindezek után - bár folytatta a harcot továbbra is az egri káptalannal - nyilatkozatot küldött az illetékes katonaosztályokhoz, hogy elfogadja a katonai fizetést, és kérte annak folyósítását.

Zadravecz katona lett, a kinevezendő protestáns tábori püspök is hozzá hasonlóan részesülhetett állami fizetésben. Egerben is megnyugodtak, hogy megelégszik azzal, amit küldenek. Olyan nagyfokú enyhülés állt be Zadravecz és Eger kapcsolatában, hogy 1923. szeptember 30-ára Kriston Endre segédpüspök társszentelő püspökéül hívták meg. Jó barátság alakult ki közöttük, és felkérésére hosszú, kimerítő levélben eléje tárta az egész ügy történetét. Miután leírta neki, hogy miképpen jutott el odáig, hogy a katonai fizetést elfogadja, a következőket írta: „Azóta fizetett zsoldos katona vagyok. A fizetés több mint az egri stallumé volt, de nem sokkal. Hajh! Azonban oda az én lelki, püspöki függetlenségem. Erős, határozott, katolikus beszédeimért nemegyszer raportra lettem, és óva intetve hasonlóktól. Katonai engedély kell ahhoz, hogy ezen vagy azon a katolikus összejövetelen részt vehessek, szólásszabadságom pedig kéttétörve. Na igen, most a katonák adnak nekem - s nem megfordítva, ahogy én azt kontempláltam, s ahogy lennie kellene, nem én adok a katonáknak. Helyzetem anyagilag gyenge, lelkileg kínos rabság... Ha főkáptalan a dolgot revideálni kegyes volna, úgy kérnélek e levelem felhasználására. Azonban semmi esetre se helyezkedjék a főkáptalan a labilis pénzösszeg megszavazására. Inkább anyagban (búza, fa, bor stb.) kielégítésére." Annyi eredménye volt ennek az őszinte és barati levélnek, hogy Török Kálmán nagyprépost arról értesítette Zadraveczet, hogy két sertés és 40 mázsa búza a rendelkezésére áll. A megajánlás pedig érvényben marad mindaddig, amíg „a főkáptalan anyagi viszonyai kedvezőtlenül nem változnak". Bár ez a megoldás nem volt a teljes kanonoki jövedelem átadása, és így nem is volt jogszerű, Zadravecz csak pótléknak tekintette a katonai fizetéshez. Köszönettel elfogadta és nem is akarta bolygatni többet.

A tábori püspök javadalmi ügye azonban nem tudott nyugvópontra jutni. A Kriston által megteremtett békesség csakhamar felborult. Zadravecz majdnem egy esztendőt - 1924. tavasztól őszig - Amerikában tartózkodott. Ez idő alatt Cavallier József, aki akkor az Uj NPni_edPk főszerkesztője volt - informálta a vele jó kapcsolatban álló Schioppa Lőrinc nunciust, a Szentszék első budapesti követét a tábori püspök javadalmazásának botrányos hátteréről. Az eset papi berkekben közismert volt, a nunciushoz Cavallieren keresztül került. Ezt maga az újságíró vallotta be Zadravecznek egy találkozásuk alkalmával. Zadravecz minderről semmit sem tudott. 1925. január 10-én - egészen más ügyben járt a nunciusnál, aki minden bevezetés nélkül a tárgyalások végén neki szegezte a kérdést: hogyan is áll ez a javadalmazási ügy, őszintén mondjon el mindent. Zadravecz - szavai szerint - iparkodott meggyőzni a nunciust, hogy már minden rendben van. Valóban a tábori püspök szempontjából rendben is volt. Volt fizetése és az egri káptalantól is kapott valamit. Igen ám, de Róma nem úgy rendelkezett, ahogyan a kérdés megoldódott. Róma 1920-ban úgy döntött, hogy az egri káptalan egy teljes kanonoki javadalmat adjon neki. Mivel Róma döntését az egri káptalan nem hajtotta végre, a nuncius azt mondta: „Eger ezt vállalta, hát váltsa is he." És felszólította Zadraveczet, hogy az egész ügyet írásban dolgozza ki a pápához küldendő jelentés formájában. Hiába tiltakozott, hogy ő nem akar feljelentő szerepében megjelenni a Szentatya előtt, a nuncius azt mondta, hogy ez nem feljelentés, hanem az ő kívánságának a teljesítése, és ő ezt a botrányos ügyet el akarja intézni. Zadravecz mindjárt másnap az éppen Budapesten időző Csernoch hercegprímást felkereste és elmondotta neki a nuncius kényszerítő utasítását. A prímás ingerülten fogadta a hírt, de nem akadályozhatta meg.

Három nap alatt Zadravecz el is készült a jelentéssel, és a nuncius örült a gyors munkának, amit - mint kijelentette - átolvasás után azonnal Rómába küld.

A jelentés azonban nemcsak az egri ügyet tartalmazta, hanem egyebet is. Zadravecz nemcsak a saját személyes javadalma, megélhetése érdekében harcolt, hanem a mindenkori tábori püspökség anyagi megalapozásáért, a többi megyés püspökség példájára földbirtokért. Az erre vonatkozó igényét a püspöki kar 1921. november 16-17-én tartott ülésén elő is terjesztette, de érdemben nem került tárgyalásra.15 Ettől az időtől kezdve ismételten előkerült a kérdés, függetlenül a tábori püspök személyi javadalmától, és felborzolta a nagyjavadalmasok idegeit. Földbirtokot szerezni a tábori püspökség számára akár közvetlenül, akár közvetve csak a püspöki, káptalani vagy vallásalapi birtokok terhére lehetett volna, de erre nem mutatkozott sehol hajlandóság. A hajdúdorogi görög katolikus püspökség már 1912 óta hasonló igényekkel lépett fel, és eddig ő sem kapott földbirtokot. Később az is, mint a miskolci exarchatus kapott földbirtokot. Csernoch hercegprímás a püspöki kar 1924. évi október 15-én tartott ülésén bejelentette: ,A vallás- és közoktatásügyi miniszter a földreform kapcsán a hajdúdorogi és a tábori püspökség javára földjavadalmat kér." A válasz csak ennyi: „Tudomásul."

Az 1923-ban felállított protestáns tábori püspökség nem kapott ugyan földbirtokot a saját címén - mert a katolikusnak sem volt -, de Ravasz László református püspök kapott néhány száz hold többletet azzal a kötelezettséggel, hogy havonként 15 millió koronát fizet a protestáns tábori püspöknek.t6

Amikor alkalma nyílt Zadravecznek - nunciusi felszólításra - a saját javadalmi ügyének történetét előadni, hozzácsatolta az Apostoli Tábori Helynökség - náluk: a tábori püspökség - anyagi megalapozatlansága körül támadt többéves küzdelmet is. Így a felterjesztés valóban „feljelentés" lett a püspökök és a püspöki kar gazdasági tevékenysége ellen. Zadravecz ezzel szelet vetett és vihart aratott, mert nemcsak azt kérte, hogy Egerből a javadalmát megkapja, hanem azt is, hogy a magyar püspöki kar egyes jogügyleteit Róma vizsgálja felül.

A nuncius 1925. február 4-én magához kérette Zadraveczet és örömmel felolvasta neki, majd átadta a pápai határozatot. Eszerint az egriek kötelesek Zadravecznek évenként egy teljes kanonoki jövedelmet kiszolgáltatni. A nuncius a közlést még azzal is megtoldotta, hogy a határozat másolatát elküldi Csernochnak és egy másik levelet is, amelyben a prímás van azzal megbízva, hogy a pápai rendelkezést végrehajtsa.

Egy héttel később a nuncius teát adott a pápa koronázási évfordulójának alkalmából a püspöki kar és mások tiszteletére. Ekkor már belsőbb körökben ismert volt a római döntés. A hercegprímás az alábbi szavakkal üdvözölte Zadraveczet: „Ma megkaptam azt a híres római levelet, majd elintézem."

Azt hiszem, hogy Vass József miniszter megjegyzése tapint rá a legjobban az egész javadalom körüli hercehurca lényegére. amikor azt mondta Zadravecznek: „hisz nem az fáj ezeknek. hogy Róna beleavatkozott, hanem, hogy lesz egyvalaki, aki elmondhatja, mennyi a jövedelmük."

E kijelentés hátterében a következők állnak:

A római katolikus egyházi javadalmak jövedelmezőségének a kérdése „tabu" téma volt, és ennek megfelelően nem lehetett reális képet szerezni arról. A titokzatosságot növelte még az a körülmény is, hogy - a káptalanoknál maradva - minden intézmény, amikor egy új tagot felvesz a közösségbe, attól esküt követel meg, hogy pl. a káptalanban történt vitákról, szavazatokról, a kapott javadalmakról, egyszóval káptalani titkokról nem beszél. Ezért ajánlotta úgy az egri káptalan a kanonoki javadalmat, hogy Zadravecz lépjen ki a ferences rendből, legyen világi pap, és mint ilyen, tegyen esküt, hogymint káptalani tag, a káptalan lelki, szellemi, anyagi titkát megőrzi. Amde ez nem történt meg. Zadravecz eskü nélkül, titoktartás kötelezettsége nélkül lett volna ismerője a tényleges anyagi osztozkodásnak. Ha nincs eskü, ha nincs titoktartás kötelezettsége, akkor bárhol, bárkinek elmondhatja, hogy mit, milyen mennyiségben kap a káptalantól. Ez a kérdés a szegény javadalmazású olasz káptalanokban nem okoz problémát, de nem így a magyar káptalanokban, és főleg a jól dotált egri káptalanban, amely 1925-ben 89 953 kat. holddal rendelkezett.17 A titokféltés szempontjából érthető az egri káptalan magatartása.

A Rómába írt jelentésnek súlyos következményei lettek, kölcsönös vádaskodások, feljelentések.

Bónis (Arkangyal) Lajos ferences, tábori lelkész Zadravecz gazdasági ügyeinek intézője, Lepold Antal az esztergomi érseki hivatal igazgatója biztatására Egerben többször tárgyalt a káptalan képviselőivel, hogy megoldást keressenek. Úgy tűnik, hogy ezekről a tárgyalásokról, illetve azok elindításáról, egyikük főnöke sem tudott. Amikor az ügybe belekapcsolódott Subik Károly, Szmrecsányi érsek titkára is, akinek sikerült Bónison keresztül rávenni Zadraveczet, hogy írjon egy pár sort az érseknek és kérjen lehetőséget a kimagyarázkodásra. Mivel erre a levélre semmi válasz nem jött. Zadravecz eltiltotta Bónist minden közbenjárástól, és 1925. december 17-én mind az érsekhez, mind a főkáptalanhoz azonos tartalmú levelet írt. A főkáptalanhoz írt levél így hangzott:

„Van szerencsém értesíteni a főtisztelendő főkáptalant, hogy ma az érsek úr őkegyelmességéhez e sorokat írtam: »Ezennel ünnepélyesen lemondok az egri főkáptalannal szemben bármiféle megegyezés. írásos ígéret vagy határozat alapján támasztható igényről.«"

A főkáptalan nevében Csekó Gábor nagyprépost az 1925. december 19-én tartott tanácskozásokról is értesítette ZadraveCZet:..IgaZOlva Méltóságot folyó évi december 17-én kelt sorainak vételét, mély tisztelettel vagyunk."

Az érsek december 20-án válaszolt: „Méltóságos püspök úr! E hó 17-én kelt becses soraira, melyekkel - szavai szerint - pontot kíván tenni életének a legkeserűbb éve után - a lehetőség szerint siettem választ adni. A mostanit megelőzött két levelére, amelyeket a mostanival együtt el kell vonnom a rendes levéltári kezeléstől, választ nem adtam. mert Méltóságod az elsőben azt írta meg. hogy »fel sem adja azt a jogát, hogy az egész magyar közélet tudomására hozza javadalmazása történetét«, én pedig ebben a történetben, amelynek közlését sem érthettem meg, nem kívántam egy sorral sem szerepelni. Ma úgy látom. erről a szándékáról lemondott Méltóságod, s így engem sem gátol semmi a válaszadásban." Levelének további részében azt írta, hogyha erre jár, szívesen látja házában vendégül, mert ő nem tiltotta ki egyházmegyéje területéről a püspököt.

Ezzel a levélváltással azután teljesen lezáródott a tábori püspök egri javadalmazási ügye. Egyikük se tett egy lépést se a másik felé.19 A tábori püspöknek maradt a katonai fizetés.

A TÁBORI PÜSPÖKSÉG
ANYAGI FÜGGETLENSÉGÉNEK TERVE

Zadravecz a magyar viszonyok között földhirtokot akart szerezni a tábori püspökség anyagi megalapozottságának biztosítására.

Független akart maradni a katonaság rendszabályai között. a körülmények - egyháziak és világiak egyaránt - rákényszerítették. hogy zsoldos katona legyen. Püspök létére világi hatóságoktól kellett engedélyt kérnie, hogy hol, mit szólhasson, mit tegyen, mit ne tegyen. „Helyzetem anyagilag gyenge. lelkileg kínos rabság" - írta Kristonnak 1923-ban. Es ő mégis tervezett, küzdött, mert ilyen fából volt faragva. Egyszerre harcolt az egri káptalannal a saját megélhetőségéért, és megpróbált a tábori püspökségnek valamennyi földbirtokot szerezni. Erre a legalkalmasabbnak az 1920. évi XXXVI. tc. alapján, az 1921-ben megindult vitézi telkek és földek adományozási gondolatát tartotta. Ez a törvénycikk felszólította a nagybirtokosokat, hogy földosztás céljaira ajánljanak fel földeket, amiket az állam megvásárolt és szétosztott a Nemzeti Hadsereg megteremtése érdekében kifejtett tevékenységekért. Ez adományozások alól a püspöki kar sem vonhatta ki magát. Jellemző Zadravecz idealista felfogására, amit erről a naplójában ír:
..Gondoltam. hogy csak akad egy püspök vagy káptalan, amely amúgy is kénytelen leadni pár száz holdat - élve jogával -, olyan kikötéssel ajánlja fel a Vitézi Széknek, hogy az a tábori püspökségé legyen.„() Az 1921. évi november 16-17-i konferenciához Zadravecz egy memorandummal fordult, amelyben többek között ez állt: „Tudom, hogy a püspökségek és káptalanok úgy a földbirtokreformmal, valamint a Vitézi Székkel kapcsolatosan nagy és fényes áldozatokat hoznak birtokuk adományozásával. Nem volna-e lehetséges ily nemzeti célú adományozást a tábori püspökségnek a javára is tenni?

Ilyen anyagi forrás birtokában az apostoli vikariatus sok hazafias és katolikus tervet valósíthatna meg." A püspöki kar tanácskozása a 42. pontban csupán megemlíti, hogy .birtokleadást kér" és aztán semmi határozat.

Később egyik levelében azt írta Csernochnak: ,,...nem volna időszerű felújítani az 1921. év őszég előterjesztett kérelmemet, hogy a vitézi telkek vagy egyéb földleadásokkal kapcsolatosan megalapíttassék anyagilag a tábori püspökség is. Egy 50-100 holdas instruált birtok megoldana mindent."

Az 1924. évi őszi püspökkari konferencián hallotta az elnöklő hercegprímás bejelentéséből, hogy a kultuszminiszter mind a tábori püspök, mind a hajdúdorogi görög katolikus püspök javadalmazását földbirtok megadása alapján akarja megoldani. A konferencia jegyzőkönyvében csak ennyi van erről: „30. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a földreform kapcsán a hajdúdorogi és a tábori püspökség javára földjavadalmat kér. - Tudomásul."

A püspökkari értekezlet után Zadravecz felkereste Klebelsberg kultuszminisztert és megkérdezte, hogy miképpen gondolta ennek a megvalósítását. A miniszter válasza egybeesett azzal az elgondolással, amit Zadravecz már 1921-ben a püspöki kar elé terjesztett. Azt tanácsolta Zadravecznek, hogyha a püspökök nem akarnak a sajátjukból földet adni, akkor az országos földbirtokreform útján próbálkozzék. Ehhez a kéréshez azonban - tanácsolta a miniszter - kérjen a tábori püspök egy pár soros ajánlást a miniszterelnökhöz és a földművelésügyi miniszterhez. Zadravecz - bár meddőnek találta a próbálkozást mégis megkereste ez irányban Csemoch hercegprímást, aki még csak nem is válaszolt a levelére. Így maradt a tábori püspökség - másodszor állami kezdeményezésre -javadalom nélkül.

Zadravecz korai saját kezdeményezése, Klebelsberg későbbi próbálkozása mellett volt egy harmadik kísérletezés is. Ez Csernoch részéről történt, nem egészen önzetlenül.

Az történt ugyanis, hogy a trianoni határok által megosztott szatmári püspökségnek és káptalannak 23 345, illetve 10 062 kat. holdja maradt a magyarországi területeken.22 Csemoch prímás, aki felvidéki birtokainak nagy részét elveszítette, azt tanácsolta, illetve terjesztette elő a Minisztertanácsnak, hogy a kisantantbeliek példájára mi is foglaljuk le az itt maradt egyházi vagyont.23 Ez azt jelentette volna, hogy miképpen az utódállamok nem szolgáltatják ki az általuk elfoglalt egyházi birtokok jövedelmét az itt székelő püspököknek, úgy a magyar kormány se engedje a határokon túl székelő püspököknek a magyar területen elterülő birtokaik jövedelmének élvezetét, hanem kárpótolja belőle a magyar területen maradt, anyagilag vesztes püspökségeket. Ez elsősorban a kalocsai érsekség mellett az esztergomi érsekség volt, mert a határszéli egyházmegyék közül se a győri, se a szombathelyi, se a pécsi püspökség anyagi kárt nem szenvedett, csak területit. Zadravecz szerint Csernoch szemet vetett a szatmári 33 407 kat. hold birtokra, de nehogy „kapzsinak látszassék, az osztozkodáshoz a tábori püspököt meg a hajdúdorogi görög katolikus püspököt emlegette társul", 4

Ez a szatmári püspökség birtokával való spekuláció Egerben nem tetszett. A szatmári püspök ugyanis az egri érsek szuffraganeusa volt, a szatmári püspökség az egri érseki tartományba tartozott, és ezen egyházjogi függőségből kifolyólag az intézkedés - a római döntésig - az egri érsek hatáskörébe tartozott. Ő pedig azt dr. Hámon Róbert szatmári kanonok kezelésére bízta. A szatmári birtokból senki sem kapott semmit, a tábori püspökség sem. Ezek után már nem is került sor arra, hogy a tábori püspökség valaha is földbirtokkal rendelkezzen.

AZ EGYHÁZI JOGHATÓSÁG ÉS A LELKÉSZI LÉTSZÁM
ÁLLANDÓ VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA
AZ EGYHÁZI SZERVEZETEKRE

Zadravecz István, amikor megkapta a kormányzótól a megbízatást a magyar Nemzeti Hadsereg katolikus lelkészetének vezetésére 1920. május 7-én, akkor katonailag már szabályozott és kiépített munkakört vett át, amelyet az 1920. évi januári miniszteri rendelkezés szabályozott. A katonai állományba vett régi közös hadseregbeli és magyar királyi honvédségi lelkészek rutinszerűen végezték lelkipásztori tevékenységüket a régi szabályok alapján és beidegződésből. A kormányzói megbízatás végső soron csak katonai elöljárót adott a már működő katonalelkészek fölé. A katonalelkészek egyházi felettesei az érvényes egyházi törvények szerint a helyileg illetékes plébános, illetve a helyileg illetékes püspökök voltak. Zadravecz május 7-én csak katonai joghatóságot kapott, és mint ilyen, a hivatalt katonailag szervezte meg. O maga írta a naplójába: „Az iroda kiválóan kezdett működni, rövid idő alatt előttem feküdt az egész hadsereg papságának a névsora, sőt fényképe." Tehát nem ő választotta a lelkészi kart, hanem a katonai hatalom. (Dr. Mózer Sándort is a magyar honvédelmi miniszter rendelte Bécsből Budapestre szolgálattételre.) Zadravecz mindaddig, amíg a pápai bulla meg nem érkezett, egyházjogilag semmiféle joghatósággal nem rendelkezett. A fordulat ebben a kérdésben a bulla megérkeztével következett be, illetve püspökké szentelésével.

A pápai kinevezés az egyházi joghatóságot a következő szavakkal adta meg Zadravecznek:

„Ebből eredően azután mindazok lelkipásztori gondozásával, akik a magyar hadseregben szolgálnak, ezeknek a hithez és az egyházhoz való megőrzésével téged bízunk meg; a magyar Nemzeti Hadsereg apostoli tábori helynökévé nevezünk ki, minden e tisztségben szokásos hatalommal. "25

Ezt az általános szöveget mindenki úgy magyarázhatta, ahogyan neki tetszett. Zadravecz így önmagát a közös hadsereg főpapja utódjának tartotta. A magyar püspöki karnak az álláspontja egyértelmű volt, ami megnyilvánult az 1920. március 17-i konferencián készült jegyzőkönyvben. A hozott határozatban ez állt: .,A püspöki kar konstatálja, hogy az Apostoli Tábori Helynökség megszervezéséig a tábori lelkészek a terület után illetékes püspököktől kötelesek joghatóságot kér

A következő püspökkari konferencián - az őszin - 1920. október 27-én felvett jegyzőkönyv 8. pontja viszont nyár a következőképpen hangzik: .,A hercegprímás bejelenti a tábori püspökség felállítását. amelynek juriszdikciója ügyében a prímás előzetes meghallgatása után részletes fölterjesztés ment az Apostoli Szentszékhez... Tudomásul.

Zadravecz István tábori püspök úr az összes magyarországi egyházmegyékben kéri az usus pontificalium (a püspöki jelvények használata) engedélyezését.

A püspöki kar ezúttal felújítja azt a határozatát. hogy a magyar püspökik saját egyházmegyéjükben egymásnak kölcsönösen megengedik az usus pontificaliumot, sőt egymásnak kölcsönösen a gyóntatási joghatóságot is megadják. A házasságoknál való asszisztáláshoz azonban esetről esetre delegáció (meghatalmazás, engedély) kérendő."

E kitétel nem elégítette ki Zadraveczet. „Amiért is rögtön Rómába fordultam - írta naplójába - jurisdictióm meghatárolásáért és kimondottan a házasságjogra kiterjesztését kérve." Róma kitért a döntések elől, majd újult sürgetésére a Consistorialis Kongregáció 1923. július 5-én megküldte a tábori püspök joghatóságának a körülhatárolását.28

Idézet a pápai leiratból: „Zadravecz püspök rendes joghatóságát megerősíti Magyarország katolikus katonasága felett és az ott szolgálatot adó papokra: neki adja azon papok befogadásának jogát - az illetékes egyházfő beleegyezésével -, akik a szent szolgálattal, kiváltképpen az ige hirdetésével és a gyónások elfogadásával a hadseregnél működnek: nemkülönben ugyanezeket, adott jogkörében, hivatalából elmozdítja és bármelyiket a szentségekből kizárhatja - egves sürgős esetekben ezt az illetékes egyházfő nélkül is megteheti." -~ A Kongregáció hivatalos kísérő- és magyarázó levele szerint a házasságjog a leghatározottabban kivétetett a tábori püspök joghatósága alól, és az általános egyházjog értelmében a megyés püspök és a plébános illetékességéhen maradt.

A szentszéki döntés, illetve a nunciustól kapott kísérőlevél ismeretében most már világosan körvonalazódott az apostoli tábori helynök - a tábori püspök - joghatósága, mely szerint a katonák házasságkötésének illetékes személye a helyi plébános, és az esetleges felmentések, rendezések végrehajtója a megyés püspök.

Az 1923. okt. 10-én tartott püspökkari értekezlet úgy határozott, hogy az 1920 óta katonalelkészek előtt kötött házasságok, a tábori püspök által adott felmentések érvényesek. A szentszéki rendelkezést Magyarországon 1924. január I-jével vezették be.

A házassági joghatósággal kapcsolatban Csernoch megjegyezte Zadravecznek:.,No, lássa, minek erőszakolta a határolást, csendben végezhetett volna a szokás alapján mindent." „Legalább most tudom, mi a teendőm, és nem lépek más jogaiba" - válaszolt Zadravecz.

Az érvényes általános egyházjog nagyon megkötötte a tábori püspök kezét. Ilyen törpe jurisdictióval nem sokra lehetett menni - írta naplójába -, csak misézni, prédikálni, meggyóntatni a katonákat, de már szervezni nem.

Zadravecz amikor ismertette a püspöki karral Róna döntését azt kérte, hogy az aktív katonák házasságkötése esetén az illetékes plébános az igazolást küldje meg az apostoli tábori helynöki hivatalnak. ÍL~v tudták volna csak ellenőrizni a katonák törvényes házasságát. Érvényben volt még az a törvény, amely a tisztek házasságkötésekor megkívánta az egyházi áldást. A hadsereg kétely vagy szükség esetén a tábori püspökségtől kért iratokkal szokta a kérdést tisztázni. A plébánosok meg is kapták az erre vonatkozó rendelkezéseket, de nem mindig teljesítették azt.

Zadravecz az 1925. évi október 14-én tartott püspökkari konferencián tárta fel a katonai lelkészet helyzetét, amelyről megállapította: .,Csak a nehézségek nőttek meg nagyon, amelyek már eddig is sok lelki kárt okoztak, s ha nem találjuk meg a módját a lokalizálásuknak, félő, hogy még több lesz a kár."

A nehézségek gyökerét Zadravecz a protestáns tábori püspökség felállításában és a vele járó szervezkedésben engedi sejtetni. Későbbi soraiban elismerte és hangoztatta a püspöki kar előtt: „Végső elemzésben e protestáns buzgóság az ő szempontjukból dicséretes -, de nekünk már sok lelki kárt okozott. Éspedig azért, mert az Apostoli Vikariátus kötöttségében nem tud hasonlóképpen működni."3l Zadravecz feliratának végső következtetése: „Míg tehát a protestáns püspökség felépítéssel dolgozik, s nap-nap után előnyökhöz jut, addig a kat. tábori püspökség leépítéssel dolgozott, s nap-nap után hátrányokat szenved."3

Két kérdést tett fel ezzel kapcsolatosan a tábori püspök a magyar püspöki karnak:

„a) Kívánja-e a Nagyméltóságú PÜSPÖKI KAR, hogy a helyzet így maradjon tovább`? Ha igen, én legalább lelkiismeretben megosztottam ezzel a lelki károkért a felelősséget.
b) Avagy a lelkek érdekét mérlegelve, helyzetemet valahogy erősíteni akarja úgy, hogy felvehessem a versenyt a protestáns korlátlansággal? Ez esetben talán mindezek elmondásával, recurrálni lehetne (ismét folyamodni) a Szentszékhez, hogy döntsön."

A püspökkari konferencia meghallgatta az előterjesztést és magyarázatot, s nem tett kifogást az ellen, hogy a magyar püspöki kar nevében Zadravecz beadhassa Rómában a joghatóságának a kiterjesztését szorgalmazó kérelmét.34

A kérelem a katonák házasságkötése körül forgott. Amíg a protestáns katonalelkészek foglalkozhattak, előkészíthették és közreműködhettek katona híveik és hozzátartozóik házasságkötésénél, addig a katolikus lelkészek ezt nem tehették meg az egyházi törvények alapján. Ami pedig még súlyosabb volt, hogy a katolikus lelkészek nem vezethettek anyakönyveket, így nevük nem szerepelt a katonai nyilvántartóban. Sovány vigasz volt, hogy a polgári lelkészek kötelesek voltak az anyakönyvi kivonatokat megküldeni. Zadravecz joghatóságának kiterjesztése ügyében a püspöki kart marasztalja el és nem Rómát. Véleményét arra alapozta naplójában, hogy De Lai bíboros, a Konzisztoriális Kongregáció elnöke, akihez Rómában kérvényét benyújtotta, megígérte neki, hogy amit kért, azt meg fogja kapni. Gyors válasz nem jött. Néhány hónap múlva a frankper miatt Zadravecz lemondott.

Róma gyakorlata ebben a kérdésben sokáig nem változott, mert a katonák házasságkötésének illetékes személyét nem a katona, hanem a polgári lelkészben látta.

A joghatóság körüli kudarc mellett más nehézségek is támadtak, amelyek közvetve ismét csak a katonalelkészet tevékenységének hatékonyságát érintették: a drasztikus létszámcsökkenéssel járó tekintélyveszteség. Mindezt másképpen ítélték meg a központban és másképpen a vegyesdandároknál.

Az 1923. október 10-én tartott konferencián bejelentette Zadravecz a püspöki karnak, hogy a magyarországi katonalelkészi állomány csökkenése miatt kéri a plébánosok nagyobb segítségét. Bejelentette, hogy misszióspapokat küld ki a katonákhoz, az egyes csapattestekhez. Mivel ezek a laktanyán belül nem lakhatnak, segítsék őket a plébániák, zárdák és püspökségek, hogy tevékenységük alatt az említett intézményekben szállást kapjanak. A püspöki kar a kérést tudomásul vette.

A vegyesdandároknál működő lelkészek sok mindent másképpen láttak, mint a központban. Többek között azt, hogy a protestáns tábori püspökség szervezetileg kiépült, megizmosodott.

Ez a nézet azonban téves volt. Itt az összehasonlítás alapját az adta, hogy a két vallás lelkészeinek száma a hadseregen belül közel azonossá vált, ami nem felelt meg a katonai állomány vallási összetételarányának, viszont a területi elosztásnak igen. A csapatok régi lelkészei az egységes államvallású „katolikus monarchia" bűvkörében éltek. Nem tudták megérteni, hogy - a kiegyezés után lassan, a világháború alatt és után gyorsabban - mind az állami, mind a katonai vezetés liberális befolyás alá került. Amíg az Osztrák-Magyar Monarchiában a vezetés a konzervatív liberális, de mégis „katolikus" kezekben volt, most az új, önálló Magyarországon a liberális-konzervatív vezetés „keresztény" kezekbe került.

Egy memorandum katolikus püspökhöz nem méltó cselekedetnek tartotta, hogy Zadravecz 1921. július 24-én kiadott II. számú körlevelének mellékletét - a pápai tekintély roppant sérelmére is - a katonai főhatóság által megcenzúráztatni engedte. Amikor megalakult a protestáns tábori püspökség, akkor Zadravecz azt mondta, hogy „most már a protestáns tábori püspök háta mögé fog bújni, hogy egyházkormányzati szándékait a Honvédelmi Minisztériumban keresztülvihesse".

A tábori püspök joghatóságának szűk kerete közé szorítását jelzi a következő eset is: „Tudomásomra hozatott, hogy Vörösváry Ernőt, a nagykanizsai reáliskola lelkészét el kell bocsátani, illetőleg nyugdíjazni. Nagyon meglepett ez a felsőbb akarat..." 35 Zadravecz előbb felkereste Lorx tábornokot, a vezérkar főnökét, ahonnan a parancs jött. Ő semmit sem tudott mondani az okokról. Annyit azonban elmondott, hogy Nagy Pálnak, a hadsereg főfelügyelőjének az akarata ez. Elment Nagy Pálhoz, aki azt hozta fel okul, hogy öregedő ember, nem való már fiúkhoz. Zadravecz ezt nem fogadta el, és végül kimondta Nagy Pál: „Hát azért, mert egyik beszédében azt mondta a növendékeknek, hogy én »elsősorban katolikus vagyok és csak azután magyar«. És e kijelentése miatt semmi szín alatt nem tűröm meg az iskolában, de még a hadseregben sem."36 Sikerült Vörösváryt Zadravecznek megmenteni, és Szegedre helyeztette dandárlelkésznek.

Ilyen lelki, szellemi és politikai körülmények között kellett a tábori püspöknek gyakorolni egyházi és katonai joghatóságát.

1923. október l-jéig a tábori püspökség központi hivatalának hat főből álló személyzete volt. Ezenkívül a megcsonkított ország hét katonai körletében hét vezető lelkész mellett átlag 3-8 lelkész végezte a felelősségteljes és nehéz munkát. A katonai iskolákban és Budapest honvédkórházaiban külön-külön lelkészek voltak alkalmazva.

A katonalelkészek között már 1923. június közepén híre járt annak, hogy a Honvédelmi Minisztérium pénzügyi szanálás címén az eddigi katonai lelkészi állások létszámát felére akarja csökkenteni. A szóbeszédből 1923. július elejére már hivatalos beszédtéma is lett. 1923. október 1-jével a katonalelkészek nagy részét nyugdíjazták, és a katonaiskolákon kívül minden vegyesdandárnál 2-2 papot hagytak meg a lelkipásztorkodás elvégzésére, Budapesten valamivel többet. A rendelkezés következtében a r. k. tábori püspök joghatósága alatt kb. 20-23 katonapap maradt, akikről lassan-lassan egészen lekerült a katonaruha. A vegyesdandárok nagy kiterjedésű elhelyezése felületessé tette a lelkipásztori munkát. A létszámcsökkentés a protestáns lelkészetet is sújtotta. ekkor álltak át a 19 fős létszámra, de ők ebben az időben a katonai egyházközségek megszervezésével (PESz). a protestáns tábori püspök joghatóságának a növelésével, hatékonyabbá és öntudatosabbá tudták tenni lelkipásztori munkájukat. Ugyanakkor a katolikus tábori püspöknek a római katolikus egyház alkotmányos felépítése a joghatóságát nemhogy növelte, hanem csökkentette. A protestáns egyházak vezetői azon voltak, hogy a tábori püspökségük tekintélyének a növelési módját keressék, a katolikus püspöki kar pedig ha nem is dolgozott a saját tábori püspöksége ellen, de mellette sem.

Az Apostoli Tábori Helynökség joghatósági körének korlátozása, a katonalelkészi létszám erőteljes csökkentése, a tisztek kiparancsolása minden néven nevezendő irredenta egyesületből okozta azt, hogy Zadravecz mindinkább elfordult a hadseregtől. A kis létszámú katonalelkészet számára már nem keresett nagy célokat: „A lelkem sírt, hangom elhalkult. szinte keresem az alkalmat, hogy megszabaduljak a valamikor imádott Nemzeti Hadseregemtől."37

Még működött Magyarországon a Katonai Ellenőrző Bizottság, amikor a frankhamisítási ügy 1925 decemberében kipattant. Az eddig is rejtegetett katonai lelkészet működésében nem okozott zavart, mert a lelkészetnek ehhez semmi köze sem volt. Kétségtelen, hogy Zadravecz szerepe miatt árny vetődött rájuk, de csakhamar kitűnt személyi és nem hivatali felelőssége.

Mindjárt az ügy kezdetén, 1926. február 12-én levelet írt a kormányzónak, és felajánlotta neki a tábori püspökségről való lemondását. A hivatal működése pedig tovább folyt, mintha a tábori püspök szabadságon lett volna. De tovább folyt a frankhamisítási per is, amelyben Zadravecz mint tanú szerepelt. Az 1926. május 15-én tartott főtárgyaláson tanúsított magatartása és beszéde miatt Csáky honvédelmi miniszter magához kérette és kifejtette előtte, hogy a tárgyaláson elmondott beszéde felháborította az ellenségeinket, főleg a cseheket, akik miatta nem egyeznek bele a Katonai Ellenőrző Bizottság működésének a megszüntetésébe, sőt annak a megszorítását követelik. Az érvük az volt a cseheknek, hogy nem bízhatnak a magyar hadsereghen, amíg egy Zadravecz - a veszélyesen irredenta püspök - áll a katonalelkészet élén. Zadravecz e szavak hallatára kijelentette, hogy ezen könnyű segíteni, éspedig úgy, hogy ő ezennel benyújtja lemondását a kormányzónak. Február 12-én csak felajánlotta a lemondást - amire nem kapott választ, most már határozott lemondásról volt szó. A bejelentés megnyugtatta gr. Csáky Károly honvédelmi minisztert. De még meg kellett hallgatnia Zadravecz kioktató hangú beszédét a hazafiságról. Csáky nem ,.dühöngött... keserű szavaimra - írta Zadravecz -, sőt mint jó, sima diplomata, mosolyogva megköszönte, hogy ily megértője vagyok a jelen helyzetnek, és önként távozom a tábori püspökségről."

Zadravecz lemondó levele 1926. június 13-án kelt. Ebben utalt a frankügyre, amelyben szerepét a bíróság tisztázta. Ezután kéri a lemondásának az elfogadását. Lemondó levelében hivatkozik arra, hogy hosszú időn át szolgálta a Nemzeti Hadsereget, de: „Hazánk mai szomorú vezetéséhez nem lángostorral járó apostolok, hanem sima diplomaták kellenek..." Azzal indokolja lemondását, hogy „nem diplomatának, hanem tüzes apostolnak teremtett az Isten".

Horthy a lemondást elfogadta, és 1927. március 1-jével nyugállományba helyezte.

A magyar katolikus püspöki kar csak az őszi - 1926. október 8-i - konferenciáján tudott foglalkozni az Apostoli Tábori Helynökség ügyével. Az elnöklő hercegprímás elmondta, hogy Zadravecztől levelet kapott, amelyben bejelentette, hogy az Apostoli Tábori Helynökség vezetéséről lemondott, és lemondását már a pápa Őszentsége és Magyarország kormányzója is elfogadta. Azt is bejelentette az elnöklő prímás, hogy az Apostoli Tábori Helynökség betöltésében még nem történt intézkedés. A püspöki kar tudomásul vette az elmondottakat és határozatában kifejezte azt az óhaját, hogy a tábori püspökség betöltésénél arra kellene ügyelni, hogy vagy valamelyik megyés püspök neveztessék ki erre a hivatalra, vagy olyan méltóság, aki katonai rangra
nem szorul.39

Zadravecz eltávozásával a honvédelmi miniszter kinevezte dr. Árvay-Nagy Bálintot, a római katolikus tábori lelkészt, a VKM I. B osztályának vezetőjévé, és Folba Jánost az osztály irodaigazgatójává.

Az 1927. évi június 2l-én tartott püspökkari konferenciához a Tábori Helynökség vezetője egy előterjesztést tett arra vonatkozólag, hogy a püspöki kar egy bizottságot küldjön ki, amely a Tábori Helynökség képviselőjével együtt a tábori papok joghatóságának kérdését vitatná meg, és a szükséges reformok ügyében javaslatot készíthetne. A püspöki kar az ügynek a tárgyalására a hercegprímást kérte fel, ő viszont kijelentette, hogy a tábori püspökség üresedése idején semmiféle reform nem ajánlatos.

Az új apostoli tábori helynök, Révész István püspök felszentelése és hivatalának átvétele után, első ténykedései közé tartozott, hogy beadvánnyal fordult a püspöki karhoz, amelyet személyesen adott elő az 1928. október 10-én megtartott konferencián, azon, amelyen életében először és utoljára vehetett részt.

Révész István 1928. október 10-én személyes előadásban arra kérte a püspöki kart, hogy joghatóságát kedvezően magyarázza. Rámutatott arra a kényes helyzetre és káros következményekre, amelyek abból származnak, hogy neki nincs joghatósága a katonák házasságkötése és áttérése felett. Ez a kérdés a Szentszék 1923. évben kelt rendelkezésével eldőlt, de azóta is újra-újra felvetődő probléma maradt, amit Róma nem értett meg. Ennek az egyházjogi megoldása viszont nem tartozott a magyar püspöki kar hatáskörébe. A püspöki kar nem tehetett mást, mint azt ajánlotta Révésznek, hogy az Apostoli Szentszéktől kérje joghatósága terjedelmének magyarázatát, illetve annak a katonák házassági ügyeire és áttéréseire való kiterjesztését pontosan megjelölendő keretekben.

A püspöki kar kijelentette, hogy szükségesnek látja, hogy a tábori püspök ilyen terjedelmű joghatósággal ruháztassék fel. Amennyiben kérését elő fogja terjeszteni az Apostoli Szentszékhez, azt készséggel fogja támogatni. A támogatás végrehajtására a püspöki kar felkérte a hercegprímást.

ELLENTÉTEK KIÉLEZŐDÉSE A KATOLIKUS
ÉS A PROTESTÁNS
KATONAI EGYHÁZKÖZÖSSÉGEK KÖZÖTT

Révész István második előterjesztése már nem Rómától függött. Azt kérdezte a püspöki kartól, hogy megszervezze-e a katolikus katonák egyházközségeit, hasonlóan a már szervezett protestáns egyházközségi szervezetekhez.

Úgy tűnik, hogy a kérdés bővebben is tárgyalásra került. A protestáns katonai egyházközségek akkor már nem szerveződtek, hanem léteztek, és igen hatékonyan működtek. Egyházalkotmányuk szerint náluk sem ment könnyen ennek az elfogadtatása és bevezetése, de végül is Soltész javaslatára elfogadták. A katonai jóváhagyást, amely legalizálta a M. Kir. Honvédség Protestáns Egyházi Szervezete (PESZ) működését, a 4826/Eln. - 1925. számú rendelet tartalmazza. Ezzel a protestáns katonai egyházközösségek (gyülekezetek) szerves részeivé váltak a protestáns egyháznak, és elismert közösségeknek a hadseregben.

A magyar püspöki kar aggályosnak és veszedelmesnek tartotta a katonáknak a vallás és felekezetek szerint való külön megszervezését. Ám a püspökök véleménye szerint a katolikus szervezkedés csak az esetben ejthető el, ha a protestáns szervezeteket megszüntetik. Azt kérték a tábori püspöktől, hogy ilyen értelemben szólaljon fel a honvédelmi miniszternél. Az ő ilyen irányú kérelmét és törekvését a kormánynál támogatni fogja a püspöki kar nevében a hercegprímás is. A végső döntés azonban az volt, hogy ha a protestánsok az egyházközségek szervezését a katonák között meg nem szüntetik, akkor a katolikus katonákat szervezze meg Révész István. Az így megalakult szervezetek pedig alkalmazkodjanak a már meglévő és jóváhagyott egyházközségi szervezeti szabályokhoz.

Serédi a püspöki kar határozata értelmében ki is fejezte aggodalmait Bethlen István miniszterelnöknek, aki a honvédelmi miniszterhez fordult, és közölte azzal Serédi, illetve a püspöki kar aggodalmait.

A püspöki kar kezdeményezéséről természetesen tudomást szereztek a protestáns tábori püspökségen is. A magyar püspöki kar és Serédinek azon törekvése, hogy a protestánsok hagyják abba a katonai egyházközségeik megszervezését, már megvalósíthatatlan volt. A protestáns tábori püspökségen az volt a vélemény, hogy Serédi „későn kelt már fel ahhoz".41

Révész számára tehát maradt a püspöki kar határozata: a katolikus katonákat szervezze meg a tábori püspök. Ez irányú törekvését valóban meg is kezdte. Azonban hirtelen bekövetkezett halála miatt munkája félbeszakadt. A püspöki kar 1929. március 13-án emlékezett meg róla: „Fájdalom, csak rövid ideig állhatott a hadsereg lelki vezetésének munkájában, s így nem valósíthatta meg üdvös terveit."42

Ha valaki, akkor ő valóban, mint gyakorló lelkipásztor, alkalmas lett volna arra, hogy az egyetemes és a magyar egyházjog törvényei között ügyesen forgolódva meg tudta volna valósítani a katolikus katonai egyházközségi szervezetet. Volt hozzá elegendő lelkipásztori tapasztalata, politikai, társadalmi összeköttetése.

Révész halála után dr. Hász István lett az apostoli tábori helynök. A teológiai tanárból lett tábori püspök időszakára esik a magyar hadsereg fejlesztése. A hadseregszervezés távlati terveiben a katonalelkészeknek nem jutott más feladat, mint a mind erőteljesebb hazafiasságra való nevelés. A keretek azonban személyi állományban nem változtak. 1928-ban megszűnt a VKM-hez való tartozásuk, és katonai alárendeltségileg közvetlenül a HM Elnökséghez kerültek. Egyházi joghatóságuk tekintetében semmi sem változott. Dr. Hász István már nem próbálkozott Rómában joghatóságának kiterjesztése ügyében, a hadseregfejlesztés időszakában ennek a kérdésnek a feszegetése nem volt időszerű. Különben is a királygyűrűs teológiai tanár távol állott a lelkipásztorok gyakorlati életétől. Nem élt és nem dolgozott egyházközségi keretek között, mint Zadravecz és Révész. Sem Serédi, mint hercegprímás, sem Hász nem voltak gyakorlati földi távlatokat is látó és alakító főpásztorok.

A KATONALELKÉSZI ÁLLOMÁNY LÉTSZÁMA.
 PÓTLÁSA ÉS KIKÉPZÉSE 1928-44 KÖZÖTT

A magyar kormánynak hosszas tárgyalások után sikerült elérni, hogy a Nagykövetek Tanácsa 1927. március 31-i hatállyal megszüntette a Katonai Ellenőrző Bizottság munkáját. Ezzel a közvetlen ellenőrzés megszűnt, és helyébe az alkalmi vizsgálatok rendszere lépett.

A közvetlen ellenőrzés megszűntével a koronatanács 1927. december 23-án határozatot hozott a hadsereg fejlesztésről, amit 1928-30 között kellett végrehajtani. A koronatanács úgy döntött, hogy megszüntetik a toborzást és bevezetik a sorozást. A hadsereg létszámát az engedélyezett 35 000 fővel szemben az időszak végére 62 500 főre emelik.

A honvédség rejtett alakulatai - köztük a katonai lelkészet is - visszakerült a Honvédelmi Minisztériumba.

A honvédség létszámának növekedése, új alakulatok felállítása dacára a katonalelkészi állomány létszáma nem változott. Minden maradt úgy, ahogyan azt 1923-ban megállapították, bár a katonák létszáma majdnem kétszeresére emelkedett.

(Révész István tábori püspök mellett, mint irodaigazgató működött Folba János, titkárként a ferences dr. Szabó Pius páter, és Wlassits Géza.

A M. Kir. Honvédség vegyesdandárainak tábori lelkészete a következő volt:

- a m. kir. budapesti 1. honvéd vegyesdandárnál Kalauz Elemér és Kálló Ferenc;
- a m. kir. székesfehérvári 2. honvéd vegyesdandárnál Tower Vilmos, Stenczel Lajos
   és Lapicz János;
- a m. kir. szombathelyi 3. honv. vegyesdandárnál Pozsgay Gyula és Szépréthy Ottó;
- a m. kir. pécsi 4. honv. vegyesdandárnál dr. Majtényi Viktor és Berta Lajos;
- a m. kir. szegedi 5. honv. vegyesdandárnál Ökrös László és Zámbó Dezső;
- a m. kir. debreceni 6. honv. vegyesdandárnál Weszelowszky Gábor és dr. Mészáros János;
- a kir. miskolci 7. honv. vegyesdandárnál Leiteregh Károly és Kertész Gyula működött mint  vezető, illetve beosztott lelkész.

Ezenkívül a Ludovika Akadémiánál dr. Béres János és a jutasi honvéd altisztképző és nevelőintézetben Horváth Dénes működött mint rk. lelkész.)

Dr. Hász István apostoli tábori helynök működésének első évében a lelkészek állomáshelyei nem változtak, de annál több személycsere történt. A katonalelkészek létszáma csökkent, mert az 1928-as létszámmal szemben 1930-ban két lelkésszel kevesebb, csak 19 lelkész működött hivatásosként a tábori püspök joghatósága alatt.

Ez az állapot, amely tulajdonképpen az 1921. évi 49. tc. alapján jött létre, lényegében 1938-ig tartott. Magyarország a fegyverkezési egyenjogúságát a bledi 1938. március 11-én lezajlott konferencián nyerte vissza, és hozzákezdett egy már régóta előkészített fegyverkezési program megvalósításához.

A Darányi Ignác miniszterelnök által Győrben meghirdetett beruházási program keretében kapott helyet az új honvédelmi törvény is. Az 1939. évi I1. tc. ismét bevezette az általános hadkötelezettséget. Fejlesztési végcélként egy 107 000 fős békelétszámú, 3 hadseregre, 7 hadtestre tagolódó, 21 hadosztályból, 2 gyors- és 2 lovasdandárból, 1 repülőhadosztályból, 3 hadosztály erősségű határbiztosító erőből, valamint megfelelő fővezérség és hadtestközvetlen alakulatokból álló erőt jelölt meg.

A törvény 42. §-a a bevett, vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek papjelöltjeinek hadkötelezettségeivel foglalkozott. A szolgálati kedvezmények személyekre vonatkozó alkalmazási szempontjai teljesen megegyeztek a régebbi honvédelmi törvényekkel.

A múlttal szemben egy lényeges újítás volt, hogy a papok, papnövendékek és papjelöltek - akik korábban mentesek voltak mindennemű katonai kiképzés alól - az új törvény szerint már békeidőben is alapvető katonai ismeretek megszerzésére és kiképzésre, valamint lelkészi szolgálati gyakorlatok végzésére voltak kötelezhetők.

A törvény azonban hangsúlyozta, hogy kiképzésük és szolgálati gyakorlatuk természetesen papi hivatásuknak megfelelő kell hogy legyen. E törvény hangsúlyossá tette, hogy a kiképzés a tábori lelkészi alkalmaztatásukhoz szükséges előképzés jegyében történjék. Magától értetődő - mondotta a törvényt előterjesztő miniszter -, hogy a lelkészek és lelkészjelöltek fegyveres kiképzésben nem fognak részesülni, és nem is fogják őket fegyveres szolgálatra igénybe venni.

A katonalelkészek létszámának emelkedése tehát akkor következett be, amikor a honvédelemről szóló 1939. II. tc. végrehajtására vonatkozó utasítás 111. része 314.10.700)1940. HM Eln. 15. szám alatt megjelent. A katonalelkészi kiképzésre ugyanis már gyakorlattal rendelkező lelkészeket kellett alkalmazni.

Az 1939. II. tc. végrehajtási utasításának 81. §-a a papjelöltek kedvezményre való igényéről szól.

„Azt, aki valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetnek már az újoncállítás idejében papjelöltje, kérelmére a póttartalékba kell helyezni. Az ilyen besorozottak békében két hónapon át, a papi hivatásuknak megfelelően és a tábori lelkészi alkalmazáshoz szükséges kiképzésben részesülnek, majd pedig az I. póttartalékosokra irányuló rendelkezések szerint, ugyanilyen természetű szolgálati gyakorlatok teljesítésére kötelesek." 34

A honvédelmi miniszternek ez a rendelkezése az 1939. 11. tc. 18. §án alapult, amely 4. pontjában ezt mondja: „A nem hivatásos tiszti, lelkészi, tisztviselői kar tagjainak a tényleges szolgálat alatt való kiképzését külön rendelkezések szabályozzák."44

Az alaptörvény és a végrehajtási utasítás alapján Hász István tábori püspök a hadtest vezető lelkészeinek a figyelmét a következő irányelvekre hívta fel 1940. június 1-jén:

„A tartalékos tisztekéhez hasonlóan a közeljövőben tervbe van véve a tart. táb. lelkészeknek kiképzésre való behívása.

Tekintettel azonban arra, hogy a behívás július és augusztus hónapokra volt tervezve, a közbejött események folytán azonban a Hák-kal kapcsolatban (Erdély visszacsatolása) máris történtek behívások - ezt az alkalmat fel kell használni a behívott lelkészek kiképzésére. Annál is inkább, mert az l/a osztállyal történt szóbeli megbeszélés szerint:

- ha a behívott lelkészek legalább 6 hétig teljesítenek szolgálatot,
akkor ez teljes kiképzési időnek számít, illetve azt helyettesíti; - akik 4 hétig szolgálnak, azok augusztus havában 4 hétre még be
hívandók lesznek;
- a 4 hétnél kevesebb ideig szolgálók a teljes 8 heti kiképzésre fognak bevonulni.

A lelkészi kiképzést a hdt. vez. lelkészek végezzék. A hadtestszékhelyektől távol levő alakulatok lelkészeit pedig a dd. lelkészek képezik ki a hdt. vez. lelkészek irányítása mellett.

A kiképzés anyaga:

1. Szolg. Szab. I. Rész.
2. Ügyviteli Szabályzat (A-11).
3. A-19. Szolg. Utasítás lelkészek részére.
4. A-20. Sz. U. (Anyakönyvezési Szab.)
5. E-táb. lelk. szolg.
6. A M. Kin Honvédség szervezete.
7. 1939. II. t.c. ismertetése (Véderőtörvény).
8. 1939. IV. t.c. (Zsidótörvény).
9. A tábori halotti anyakönyvek és sírkataszter vezetését különös gondossággal kell megtanulniuk.
10. A katonai istentiszteleti rend.
11. A katonai szentbeszédek és erkölcsi oktatások stílusának elsajátítása. A vezető lelkészek lehetőleg minden bevonult tart. lelkész egy-egy szentbeszédét és erkölcsi oktatását hallgassák meg, és a kiképzés végén ide felterjesztendő jelentésben rövid bírálatot adjanak (p1. kiváló egyházi szónok, igen jó erkölcsi oktató). Sőt, nyugodtabb időben adjanak ki nekik egy-egy szentbeszéd- vagy erkölcsi oktatási témát, melynek kidolgozását és záros határidőre való beküldését rendeljék el.
12. Oktassák ki őket a vez. lelkészek a katonás és mégis papos magatartásra, fegyelmezett fellépésre, megnyerő modorra és a
nehéz helyzetekben való higgadt eligazodásra.
13. A tart. lelkészek érdeklődjenek más katonai szervek munkaköre és hatásköre iránt, hogy a hozzájuk kerülő ügyeket az együtt intéző vagy döntő hatóságnak megfelelő hangon referálhassák. Tanulják meg a szolgálatuk tökéletes sikerű ellátásához vezető egyedül helyes érintkezési módot és stílust. Szent hivatásunk súlyának teljes átértésével, kötelességeikfanatikus buzgósággal való munkálásával, a működés eszközeinek, lehetőségének találékony, de tapintatos megteremtésével minden hatóságukban és híveikben is jóakaró és segítő munkatársat nyernek.
14. Neveljék őket a munka szeretetében. A tábori lelkésznek mindig kell munkát találnia.
15. A HM a táb. püspökség és a hadtest pság.-ok állandó érvényű rendeleteit tegyék oktatás tárgyává.
16. A vezető lelkészek rendeljék ki nyugodtabb időkben a székhelyükön tartózkodó bevonult tart. lelkészeket a helyőrségi istentiszteletek és temetések végzésére, kórházlátogatásra. Vonják be őket a hdt. vezető lelkészi irodában való rendszeres munkába, hogy a tábori lelkészi szolgálat minden ágazatának teendőjét elsajátíthassák.
17. A tart. lelkészek tábori lelkészi szolgálatra való bevonulásuk pillanatától leszerelésükig minden tekintetben a ténylegeseket kötelező törvények, szabályok és rendeletek hatálya alá tartoznak. Privát életük és szolgálati magatartásuk teljesen a mienkéhez hasonló. Politikai jogokat nem gyakorolhatnak, tehát politikai állásfoglalásukról hallgassanak.

Ezt a rendeletemet a hdt. vez. rk. lelkészek minden magasabb parancsnokságnál beosztott lelkésznek azonnal küldjék meg, hogy alárendelt lelkészeikkel közöljék, és a vez. lelkészek irányítása mellett a kiképzésbe bekapcsolódjanak."

A papjelöltek és lelkészek kiképzésére az I-VIII. hadtesteknél 1941-ben került sor először. A törvény és a kiképzés célja az volt, hogy a jövendő tábori papok katonai és lelkészi irányú alapos kiképzéssel készüljenek hivatásukra. Szükséges volt, hogy elméleti és gyakorlati tudással felszerelve léphessenek a katonák elé, és folytassák a katonalelkészek évszázados, hagyományos tevékenységét.

Az 1941-től minden évben megrendezett két hónapos kiképzés külön feladatot jelentett a hadtestlelkészet számára. A hadtest vezető lelkészei voltak a kiképzés legfőbb irányítói és ellenőrei, így a tényleges kiképzésre egy-egy gyakorlattal rendelkező lelkészt hívtak be.

A békeidők katonalelkészi szolgálatát a háborús körülmény - Erdély visszacsatolása, Magyarország hadba lépése - 1940-ben megváltoztatta, és ettől az időtől kezdve a „hadra kelt tábori lelkészi szolgálat" szabályzata lépett érvénybe. Ennek értelmében a „hátországban" tartózkodó fegyveres alakulatoknál a lelkészi szolgálat irányítását, a fronton harcoló alakulatoknál a lelkészi személyi ellátást a tábori püspökségek irányították, de a hadra kelt sereg katonai és polgári személyeinek lelki gondozását a Fővezérségnél működő vezető lelkész irányította és ellenőrizte.

A tábori lelkészi szolgálat háború idejére való tagozódása a következő volt:

A hadra kelt seregnél a Fővezérség vezető lelkésze alá tartoztak:

a) a hadsereg;
b) az önálló hadtestek;
c) az önálló hadműveleti egységek, ezredek;
d) tábori egészségügyi intézetek lelkészei.

A hátországi seregnél a tábori püspökhöz tartoztak:

a) a honvédkerületek vezető lelkészei;
b) a nevelőintézeti lelkészek. A honvédkerületek vezető lelkészeihez tartoztak: az egészségügyi intézetek lelkészei.

A hadsereg szervezetében 1940-ben - az erdélyi események előtt - a tényleges lelkészi állományban 39 katolikus és 20 protestáns (ref. és ág. ev.), ezenkívül a tartalékos állományban 413 katolikus és 135 protestáns (ref., ág. ev., unit.) kinevezett tábori lelkész volt.

A hadseregben ekkor a következő rangokat viselték a tábori lelkészek: tábori püspök (vezéresperes) - vezérőrnagy; főesperes - ezredes; esperes - alezredes; alesperes - őrnagy; főlelkész - százados; lelkész (próbaszolgálatos lelkész) - főhadnagy.

1941-ben behívásra került 116 tartalékos katolikus tábori lelkész, ugyanezen vallás kinevezett tartalékos tábori lelkészeinek száma - ebben az évben - 717 pap volt (556 világi és 161 rendi).

1943-ban az egyházmegyéktől és a rendektől hadi nyilvántartásba vett katolikus tartalékos tábori lelkészek száma 612 fő volt (416 világi és 196 rendi), ezekből behívásra került 112 fő (92 világi és 20 rendi). Ebben az évben hősi halált halt egy, eltűnt egy tábori lelkész.

A hátországi tényleges katonalelkészi állomány idők folyamán csak azért növekedett, mert az országgyarapítással kapcsolatos hadseregfejlesztés ezt kívánta meg. A hadtestenként átlagosan két katolikus és egy protestáns lelkészt alkalmaztak. (Az 1944-es r. kat tábori püspökség hivatásos lelkészi állománya a következőképpen oszlott meg:

- Hász István tábori püspök mellett központi szolgálatban állott:
  Ökrös László, Kertész Gyula, Medvigy Ágoston, Gál Károly.
- A m. kir. légierők parancsnokságánál szolgált: Borbándy János.
- A m. kir. honvédhadtesteknél mint rk. lelkész szolgált:
- Budapesten: dr. Szabó Pius ferences páter és Dévényi Tihamér.
-
Kórházlelkészek voltak: Zámbó Dezső, Ekker Lajos, Kálló Ferenc, Szelényi Imre.
- Székesfehérváron: Horváth Dénes, dr. Thomasz Géza, Sági Károly.
-
Szombathelyen: Winter György, Tiborcz Nándor, dr.Vizy István.
- Pécsett: Szépréthy Ottó, Gyulai Gábor, Kalmár László.
- Szegeden: V. Füredy József, P. Láncz László Jenő, Kováts László, dr. Edelényi Achilles.
-
Debrecenben: Hurin Ernő, Regős Gyula, Vargha Gábor.
-
Miskolcon: dr. Deák János, Lőrincz György.
-
Kassán: Tollár István, Dallos Ferenc, Csaba László, Taál János.
-
Kolozsváron: Géczy Lajos dr., ifj. Farkas Gyula, Szakáts Károly.

Nevelőintézeti lelkészek voltak:

- Budapesten: Berta Lajos, Ákos István, Németh József dr.
- Kassán: Nemes László.
-
Kőszegen: dr. Péntek Kálmán.
-
Pécsett: dr. Horváth Kis Ambrus.
-
Sopronban: dr. Krasznay Jenő.
-
Nagyváradon: Cséti Gergely.
-
Marosvásárhelyen: Szkladányi Ákos.
-
Jutason: Pintér János.)

Ugyanebben az évben a hadsereg katolikus tábori lelkész „M" szükséglete 226 fő, akik közül 37 lelkész hivatásos, 189 pedig tartalékos állományú volt.

Egy tábori imakönyvelosztó tanúsága szerint a hadra kelt seregnél - 1944 nyarán - 51 protestáns lelkészi hivatal működött a Fővezérség alárendeltségében.

A katolikus tábori püspökség lelkészi létszáma a második világháború végére érte el a legnagyobb létszámát, a püspökkel együtt 47 főt.

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG
TÁBORI LELKÉSZETE UTOLSÓ ÉVE

Amint a világháború harci cselekménye 1944-ben elérte Magyarországot és a szövetségesek mind nagyobb területet foglaltak el a német megszállóktól, úgy kezdett tért veszíteni ismét a nemzeti szuverenitás, most már a szövetségesek megszálló erőivel szemben. A Magyar Királyi Honvédség alakulatai, intézményei legnagyobb részt engedelmeskedtek a kiürítési parancsoknak és Nyugatra vonultak. A kiürítési parancs ellenére visszamaradt katonai személyek vállalták az illegalitást, a „szökevény" státust. A Fürstenwaldban állomásozó „Magyar Királyi Honvédség németországi főfelügyelője" 1945. január 9-én szolgálati jelentéstételre utasította a római katolikus és protestáns lelkészeket. Utasította továbbá őket, hogy a hadsereg katonáiban tovább erősítsék a harcos szellemet, „Istenbe és magyar hazája feltámadásába vetett hitet".

Dr. Hász István katolikus tábori püspök, irodaigazgatójával, Ökrös Lászlóval előbb Kőszegre, onnan a németországi Fürstenwaldba települt át. Ökrös László 1945 tavaszán visszatért Magyarországra. A tábori püspök még 1945-ben is iparkodott körleveleivel, jelentést kérő intézkedéseivel joghatóságot gyakorolni a Magyar Királyi Honvédség lelkészeinek maradékai felett.

Dr. Hász István 1945. január 20-án - tehát ugyanazon a napon, amikor a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány delegációja Moszkvában aláírta a fegyverszüneti megállapodást - még főpásztori körlevelet adott ki a „Németországban kiképzésben lévő honvédalakulatokban lévő róm. kat. honvédhívei számára". A körlevél minden realista gondolkodásmódot nélkülöző, fellengzős stílusban született meg, és az „ég és föld ellenségei" ellen való harcra buzdított: „Emeljétek fel fejeteket, emeljétek fel kezeteket, szívjátok magatokat tele a hősöket termő hatalmas Németország acélos levegőjével, ragadjátok meg az új fegyvereket, tanuljátok meg kezelésüket, szálljatok versenyre német bajtársaitokkal, és akkor majd megmutatjátok a világnak, hogy kicsoda a magyar."

A fürstenwaldi nagyhangú szózatok lassan elmaradtak. A „kiképzésben" lévő alakulatok egy része visszatért Magyarországra, a másik része pedig egybeolvadt a polgári menekültekkel, akiknek számára a Szentszék külön Delegátust nevezett ki. Az utolsó tábori püspök pedig Svájcba költözve, egy apácakolostor misézőpapja lett.

Soltész Elemér, a protestáns tábori püspök azonban másképpen cselekedett, mint dr. Hász István.

Soltész Elemér az 1944. október 15-én bekövetkezett Szálasi-féle hatalomátvételkor felfüggesztette püspöki működését, betegszabadságra ment. Ilyen körülmények között nem kellett a kiürítési parancsnak engedelmeskednie. Családjával együtt Pesten maradt, és itt vészelte át a háborút. A protestáns tábori püspökség vezetését - mint püspökhelyettes - Bátorkeszi Kiss Sándor vette át, aki a hivatallal együtt szintén Kőszegre vonult.

A tábori püspökségek evakuálása (a r. kat. Németországba, a prot. a Gyepü II. - Kőszeg helyőrségbe) nem jelentette azt, hogy a harcoló csapatoknál megszűnt volna a lelkészi szolgálat. A protestáns és a katolikus tábori lelkészek, mintha a vezetésben semmi változás nem történt volna, a helyükön maradtak és végezték a lelkészi szolgálatot. A tábori lelkészek, akik csapattesteikkel, alakulataikkal, iskoláikkal Németországba vonultak, azok nem Szálasi és nem a „hungarista" eszmék miatt tették azt, hanem hivatásuk, a híveik miatt. Ezt bizonyítja az is, hogy aki csak tehette a németországi katonai táborok felszámolása után, és amikor csak lehetett, 1945-46-ban visszatért Magyarországra. A hadifogságba került lelkészek mindaddig folytatták lelkészi tevékenységüket, amíg a hadifogolytáborok Németországban (az angol-amerikai), Franciaországban és a Szovjetunióban meg nem szűntek.

1944 telén a magyar államiság, a magyar hadsereg és vele minden intézménye összeomlott. A háború befejezése 1945 tavaszán az ország határain túl - Csehszlovákia, Ausztria, Németország és Dánia - területén érte a magyar hadsereg több mint 300 ezer főt meghaladó maradványait. A csapatok megmaradt tábori lelkészei 1946-ig végezték a megszállt zónákban a hivatásukkal járó tevékenységüket. Kereszteltek, eskettek, temettek. Anyakönyveiket hazahozták, még akkor is, ha azokat a szükség miatt térképlapok hátoldalára vezették. Naplóik - a későbbi időben - nagy szerepet játszottak az elveszettek felkutatásában, sokszor a végtisztesség megadásában.




 
© 2010. Táborilelkész - a katonák egyházi hírei